FONTOS: Ezt a kis OS-t az én legjobb barátnőmnek, Vivikének csináltam.
"Mi van, ha két teljesen idegen embert összehoz a sorsa? És vajon egy kapcsolatban számít a hova tartozás?"
Key pov.
Tavasz volt, szépen sütött a nap, de ereje még nem igazán
volt. A szokásos dolgomat végeztem, szombat volt, mit is tehettem volna mást?
Megcsináltam reggel a kávémat, és leültem a fotelembe meginni azt. Bekapcsoltam
a tv-t, és unottan léptettem a csatornáról-csatornára. Semmi érdemes, de
legfőképp érdekes műsor nem volt. Így hát amint megittam a kávémat, elindultam
sétálni, de az utcán sem volt semmi izgalmas, kezdtem kicsit unni ezeket a
hétköznapokat. Míg meg nem láttam egy lányt, nagyon elesettnek tűnt, valamit
keresett szemeivel. Odalépkedtem hozzá, és megszólítottam.
- Szia! Segíthetnék? – néztem szemeibe. Gyönyörű szemei
voltak.
- J-jó napot! – hajolt meg. – Hát éppenséggel ezt a házat
keresném! – mutatott egy képet egy lakóházról. – Azt mondták, hogy itt van a
környéken, és én még új vagyok itt! – aranyos volt az akcentusa.
- Értem, nos nézd, ez a ház, ott van! – mutattam. – Itt
egyenesen átmész a zebrán, aztán balra lefordulsz, és ott lesz kiírva, hogy
lakótelepek, ott megtalálod a házat is. Elkísérjelek, vagy megjegyezted?
- Hát igazából nem nagyon tudok olvasni koreaiul, ezért
szeretném, ha elkísérne!
- Jó, de tegezz inkább! – mosolyogtam rá, hogy erőt adjak
neki, és egy kis bátorságot.
- Rendben, köszönöm! – bólintott fejével.
- Akkor induljunk, pont zöld! – fogtam meg a kezét és
áthúztam a zebrán.
- De neked nincs más dolgod? – nézett rám fel aranyos
arccal.
- Hát nekem épp semmi dolgom nincs, sőt unatkozok! –
sóhajtottam.
- Hogy-hogy? Itt mindenki pörög, és itt mindig van mit
csinálni!
- De, ha az ember egy ideje itt él, akkor már egy kicsit
beleun ebbe, és nem lesz mit megnézni, nem lesz mit csinálni!
- Akkor miért nem kirándulsz? – fordultunk le.
- Hát, mert azt sincs kivel csinálnom.
- Nincs barátnőd? Oh… bocsánat, ez tiszteletlenség volt
megkérdezni! – pirult el, és azonnal a földet kémlelte.
- Nyugi, nem volt tiszteletlenség! De nincs barátnőm!
- Értem.
- Amúgy be se mutatkoztam…
Kim Kibum vagyok!
- Érdekes neved van! – nézett fel rám. – Az én nevem Nagy
Vivien!
- Szép név, európai vagy?
- Igen, de már egy ideje itt élek!
- És nem tudsz olvasni koreaiul?
- Hát nem, mert sajnos magamtól tanultam, és valahogy az
olvasás nem az erősségem. – pirult el kicsit. Édesnek tartottam.
- Áh értem, hát le a kalappal, mert szépen beszélsz, és ha
akarod, akkor megtudlak tanítani olvasni is jobban!
- Igazán?
- Igen!
- Hát köszönöm! – mosolygott kicsit.
- Ugyan, nincs mit! Majd még megbeszéljük, ugyanis itt
vagyunk. – álltam meg a ház előtt amit mutatott nekem.
- Oh, rendben! – bólintott.
- Itt a névjegyem! – toltam a kezébe. – Hívj fel, ha van
szabadidőd!
- R-rendben! – vette el a névjegyemet. – Viszlát!
- Szia! – fordultam sarkon, és tovább folytattam a reggeli
sétámat.
Legalább lesz valami dolgom, és nem fogok annyira unatkozni.
Ez a csaj pedig aranyos, nincs vele semmi baj, és biztos okos is. Hamar fog
tanulni! Mikor aztán végeztem a sétálással, hazamentem, és csináltam valami
kaját magamnak. Nem vagyok valami profi szakács, de nekem jó ez is. Leültem
megenni, fanyar íze volt, nagyon elrontottam.
- Mehetek megint. – sóhajtottam fel magamba, és újra vettem
a cipőmet, és egyenesen a közeli étterembe vettem az irányt.
Ott végre megreggeliztem, egy fokkal jobb volt ott a kaja,
mint amit én csináltam. A napom ugyanilyen unalmasan telt, aztán másnap hívásom
jött.
- Igen?! – vettem fel. – Kim Kibum vagyok!
- Sz-szia! – szólt bele egy bátortalan hang. – Vivien
vagyok!
- Oh Vivien, örülök, hogy hívtál!
- Csak azért hívtalak, hogy megbeszéljük a dolgokat!
- Mondjad csak! Neked mikor jó?
- Hát nekem hétvégén bármikor, hátköznap pedig csak késő
délután lenne jó, mert dolgozom!
- Remek, én is dolgozom, szóval nekem is megfelel a késő
délután! A hétvégém, mint tudod, teljesen szabad!
- Akkor most is akár? Átmehetnék, hogy minél előbb
elkezdjük?
- Persze! – lediktáltam neki a címemet. – Vagy menjek én
érted? – kuncogtam kicsit a tegnapi eltévedése miatt.
- Hát… megpróbálkozom eljutni hozzád, de ha nem megy akkor
hívlak!
- Rendben! – mosolyodtam el.
- Akkor indulok, szia!
- Szia! – tettük le, és gyorsan rendbe raktam a hajam.
Vártam rá, és közben előkészítettem egy papírt, és egy
tollat. Mikor meghallottam, hogy csörög a telefonom, szinte biztosra vettem,
hogy ő az, és be is bizonyosodott. Megint eltévedt, szóval a keresésére
indultam, hamar meg is találtam, és elvezettem magamhoz.
- Köszi! – pirult teljesen mikor megérkeztünk.
- Nincs mit! – mosolyogtam. – Kérsz valamit?
- Nem, köszönöm! – rázta a fejét.
- Rendben, akkor már álljunk is neki?
- Igen, kérlek!
- Okés, akkor foglalj helyet! – vezettem be a nappaliba és
leültettem a kanapéra.
Elkezdtünk tanulni, tényleg gyorsan tanult, csak sok
írásjelet kevert. Kicsit vakartam a fejem, hogy hogyan tudnám jobban
megtanítani. Aztán még kicsit küszködtem vele, majd befejeztük a tanulást, mert
fájni kezdett a feje.
- Kérsz gyógyszert?
- Nem, csak kicsit pihennem kell!
- Hazavigyelek?
- Igen, kérlek! Bocsánat, hogy raboltam az idődet!
- Jaj ne bolondozz! Majd kitalálok valami módszert amivel
jobban tanulsz! – mosolyogtam.
- Rendben! – mosolygott kicsit ő is.
Majd hazavittem, és ez így ment sok heten keresztül. Egész
jól ment már neki, így egyik nap kivittem a városba, hogy ott olvasgassuk a
hirdetéseket.
- Na, akkor olvasd fel nekem azt a hirdetést! – mutattam
egyre.
- Eladó… kiskutya?! – nézett rám értetlenkedve.
- Igen! – kuncogtam kicsit és bólogattam. – És az ott?
- Elegáns megjelenés, páratlan külső, mindez egy személyben!
- Nem-nem! Ezt így kell mondani! – javítottam ki. – Elegáns
megjelenés?! Páratlan külső?! Mindez egy személyben! – adtam elő magamat és
dobáltam a hajam.
- Olyan vagy, mint egy díva! – kuncogott.
- Sokan mondták már! – kuncogtam.
- Te díva! – lökte meg a fejemet. Aranyos lány volt, nagyon
jól kijöttem vele.
- Te is olyan vagy, csak te nem nagyon mutatod, de
felfedeztem a kis mimikáidból! – csikiztem meg.
- Nem is igaz!
- De-de!
- Talán egy kicsit, de nincs sok önbizalmam!
- Most majd lesz! Már tudsz olvasni, így tudsz ezzel
pasizni!
- Mivel? – nevetett fel. – Hogy tudok olvasni?
- Aha!
- Ja, mert biztos sokan eldobnák az agyukat attól, hogy
valaki tud olvasni. – kuncogott.
- Én amúgy is eldobnám az agyam, ha egy ilyen lány jönne oda
hozzám, mint te! – kacsintottam rá.
- H-hogy mondod? – akadt meg a szava és felszökött az arcára
a pír.
- Jól hallottad! – simogattam meg kicsit arcát. – Öhm… nincs
kedved velem eljönni majd valahova?
- H-hova?
- Hát étterem? Vagy az már túl unalmas? Esetleg máshova?
- Nem unalmas! – rázta a fejét.
- Remek, akkor holnap tanulás helyett?
- Rendben! – bólintott apró mosollyal a száján.
Majd hazament, és én is mentem a dolgomra. Az az egy nap
nagyon hamar elszaladt, azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. Ott álltam a
szekrényem ajtajába, alig volt egy órám elkészülni, és ötletem sem volt. Aztán
nagy nehezen kiválasztottam a ruhám, gyorsan felkaptam és befújtam magam
parfümmel. Ezek után elindultam Viviért, nagyon csinos volt, teljesen elállt a
lélegzetem mikor megláttam.
- Csinos vagy! – jegyeztem meg mikor beült a kocsiba.
- Köszönöm! – mosolygott, és kicsit elpirult.
Elindultunk az étterembe, és nagyon jól éreztük ott
magunkat, sok finomságot ettünk, bár, csak mértékkel, ezek után a közeli parkba
sétáltunk.
- Varázslat! – emeltem a számhoz egy pitypangot és lefújtam.
- Bolond. – kuncogott. – Aranyos vagy!
- Köszönöm, te is! – mosolyogtam.
- De én is tudok ám varázsolni! – csinálta meg ő is ezt a
pitypanggal.
- Te egy igazi varázslónő vagy! – tapsoltam neki.
- Köszönöm uram! – hajolt meg.
Csak mosolyogtam, aztán egyre közelebb hajoltunk egymáshoz.
Szemeibe néztem, de néha letekintettem ajkaira. Majd a végén annyira közel
hajoltunk egymáshoz, hogy elcsattant egy csók. Mind a ketten nagyon beleéltük
magunkat, és nem fogtam magam vissza, ahogy ő se. Szenvedélyesen, mégis cukin
csókoltuk egymást.
- Bocsánat! – hajolt el a csók végén.
- Miért kérsz bocsánatot?
- Mert így letámadlak!
- Letámadni? Dehogy is! Én is akartam!
- Lényegtelen! – rázta a fejét. – Én most inkább hazamegyek!
Köszönöm ezt a napot! – viharzott el.
- Vivi! – kiáltottam utána, de nem állt meg. Nem értettem a
viselkedését, de nem hagyhattam annyiba. Másnap egy hatalmas csokor rózsával
álltam az ajtaja elé, és becsengettem.
- Ki… az? – lepődött meg, ez hallatszott hangjából is. –
Kibum!
- Szia! – mosolyogtam. – Ezt neked hoztam! – adtam neki át a
virágot.
- Köszönöm. –szagolt bele. – De miért?
- Mert tegnap faképnél hagytál, viszont én ezt nem szeretném
ennyivel lerendezni!
- Gyere be! – engedett be.
- Köszi! – mentem beljebb, és leültünk a kanapéra.
- Nagyon cuki vagy! – tette vízbe a virágot.
- Te is az vagy! – fordítottam fejét felém, hogy rám
figyeljen.
- Köszönöm! – pirult el, és megint megcsókoltuk egymást.
Viszont most tényleg nem tudtam leállni.
Simogatni kezdtem arcát, majd nyakán is végig simítottam
csók közben. Megfogtam egy kicsit a kezét, de ő lerázta a kezemet, és a hajamba
markolt. Én elfektettem a kanapén, és simogattam testét, ő hajamat ostromolta
kezével, miközben csók csatánk még mindig tartott. Apró szünetekre szakítottuk
meg mikor levegőért kapkodtunk, de rögtön visszahajoltunk egymás ajkaira. Aztán
ez az ártatlannak nem nevezhető simogatás, és nyalakodás, eldurvult. Letéptük
egymás ruháit, és a csók sem volt olyan nyugodt, mint eddig. Heves sóhajok
bombázták meg, és ajkaink durván találkoztak.
- Menjünk a hálóba! – motyogta a csókba, és én felkaptam,
majd elindultam egy szoba fele. Szerencsére pont jó szobába mentem.
Lefektettem az ágyra, és ott folytattuk egymás
kényeztetését. Nagy nehezen elszakadtam ajkaitól, és apró csókokkal haladtam
testén lefele, melleinél elidőztem, számba vettem mellbimbóját és szopogattam,
nyalogattam testrészét. Ő ezt sóhajokkal fogadta, és a hajamba tépet
egyszer-egyszer. Miután ezzel végeztem, tovább haladtam a csókjaimmal, és
combját is sokáig kényeztettem.
- Kibum! – nyüszített az élvezettől. Azt akarta, hogy végre
érjek hozzá ott.
Én csak elvigyorodtam, és eleget téve „parancsának”,
széttártam lábait, majd először gyengéden kezdtem nyalni. Nyelvem egyre
játékosabb lett, és egyre gyorsabban nyaltam. Ő párszor felnyögött, de
nagyrészt csak sóhajtozott, és hajamba kapott. Még egyszer végig nyaltam rajta,
majd ujjaimat hívtam segítségül. Belé vezettem középső ujjamat, és mozgatni
kezdtem benne, de közben a nyalogatását sem hagytam abba, s csiklóját
kényeztettem. Ilyenkor már többször hallatta hangját, és több nyögés
kipréselődött ajkai közt.
- Ki-kibum! – tolta el a fejemet sóhajtozva.
Elhajoltam tőle, és kihúztam ujjamat belőle. Lenyaltam
váladékos ujjamat, majd mielőtt észhez tértem volna, ő már kezelésbe vett
engem. Férfiasságomhoz hajolt, és ujjaival izgatta, halkan sóhajtoztam az
elején, majd szájába vette, ekkor egy hangos nyögés hagyta el a számat. Így
kezdett kényeztetni engem, nagyon jól csinálta, élveztem. Közben haját
simogattam, és egyszer-kétszer bele is markoltam abba.
- Jól van drága! – állítottam le, mikor úgy gondoltam, hogy
elég lesz már. Nem azért, mert rossz volt, hanem, mert túl jó, és nem szerettem
volna a szájába élvezni.
Lassan elfektettem az ágyon, és felhúztam magamnak az
óvszert. Szétfeszítettem megint lábait és közéjük préseltem magam, majd
megcsókoltam, és a szenvedélyes csók közben belé hatoltam. Hatalmasat nyögött,
és amint megszoktuk a helyzetet, én mozogni kezdtem. Először csak lassú tempót
diktáltam, majd egyre gyorsabbat. Mind a ketten alávoltunk vetve a teljes
gyönyörnek, és nem tudtam másra figyelni, csak csodás arcára, és gyönyörű
melleire ahogy fel-le mozognak. Egyszer csak átakarta venni az irányítást, így
megfordított minket, és lovagolni kezdett. Ezt is nagyon élveztem, és nagyon
jól csinálta ezt is. S a végén aztán így élveztünk el mind a ketten. Ezek után
a mellkasomra borult, és pihegve simogattuk egymást.
- Csodás volt! – pusziltam homlokon.
- Szerintem is. – bújt hozzám, én pedig simogattam. Mikor aztán
kicsit észhez tértünk a tömör gyönyör után rákérdeztem egy-két dologra.
- És most mi lesz velünk? – néztem rá, és kitűrtem a
szeméből a haját.
- Nem tudom. – pirult el.
- Hát, ha megtettük, akkor csak tudod mit akarsz! –
mosolyogtam. – Ne félj elmondani! – puszilgattam.
- Én… szívesen járnék veled! – bökte ki, de csak egész
halkan.
- Tudod… én is így vagyok vele! – simogattam arcát.
- Tényleg?
- Igen!
- De, nem kéne többet találkoznunk még?
- Vivi, az elmúlt 3 hetet szinte csak nálam töltötted!
Tökéletesen kiismertelek, és úgy hiszem, hogy te is engem!
- Hát ez igaz. – bújt hozzám.
- Szóval… ha most megkérdezném, hogy lennél-e a barátnőm,
akkor mi lenne a válaszod?
- Akkor igent mondanék! – mosolygott, és megcsókoltuk
egymást.
Attól a naptól kezdve megváltozott az életem, sosem
unatkoztam már többet. Vivi feldobta minden percemet, és nagyon jól éreztem
magam vele. Nagyon szerettem, igen! Bátran kijelenthetem, hogy szerelmes voltam
belé! Kiegészítettük egymást, és megértettük a másik érzéseit, talán ami még a
legfontosabb, hogy tiszteletben is tartottuk azokat! Szóval, egy álom pár
voltunk, és vagyunk is, valamint leszünk is, amíg meg nem halunk!
