"Ez a történet egy lányról szól aki egészségügyi gondjaival
küzd. Vajon háziorvosa kitudja deríteni a titokzatos betegséget? És mi van ha a
lány beleszeret a doktorba? Vajon csak színleli a különös tüneteket a lány,
hogy a doktor közelébe férkőzhessen? Vagy mi van, ha a doktor szeret a lányba?"
JB pov.
A nevem Jaebum, egyszerű háziorvos vagyok, vagyis azt
hiszem. Mindig fontos a betegeim egészsége és, épp ezért, néha lehet túl
személyes vagyok velük. De általában nem szokott ebből baj lenni. Ám még én sem
gondoltam, hogy egy ilyen esettel fogok szemben állni.
- Jó napot! – köszöntem az egyik páciensemnek aki mostanság
sokat betegeskedik, de egyszerűen nem tudom mi lehet a baja.
- Jó napot! – hajolt meg.
- Megjöttek a labor eredmények…
- Igen? És? Mutatnak valamit?
- Nem! Maga olyan egészséges, mint a makk. – nyújtottam át
neki a lapot.
- De hát… nem színlelek!
- Én elhiszem, de talán ezzel már komolyabb orvoshoz kéne
fordulni.
- Nem! Én csak magában bízom meg! Nem szeretném ha más is
megvizsgálna.
- De én már nem tudok mit tenni!
- Biztos van valami megoldás! – kezdett könnyezni.
- Jaj ne sírjon! – estem kétségbe könnyei láttán. – Majd még
kitalálok valamit! – tettem kezemet a vállára.
- Igazán? – nézett fel rám reménykedve.
- Igen! – mosolyogtam rá biztatóan.
- Maga a legjobb orvos! Adhatok egy puszit?
- Igen. – bólintottam kicsit meglepődve. Majd megpuszilt és
letörölte a könnyeit.
- Akkor, mikor jöjjek vissza?
- Egyenlőre szedje a gyógyszert amit felírtam. Aztán a jövő
héten ugyanekkor jöjjön vissza!
- Rendben! – bólintott. – Köszönöm és viszlát! – hajolt meg
és kiment.
Ez pár hónapja kezdődött, ____ kiskora óta hozzám jár, és kiskorában
is gyenge volt az immunrendszere, de lehetett gyógyszerrel és vitaminokkal
rendszerezni a sok betegségét. Ám most feltűnt neki egy egész különös betegség.
Először egyszerű megfázásra gyanakodva jött be hozzám, fájt a torka. Én is
egyből megfázásra gondoltam és felírtam neki a megfelelő gyógyszereket, de nem
segített, sőt még rosszabbul lett. Kicsit kétségbeestem és jobban kivizsgáltam,
de nem találtam semmi olyan hűh de nagy bajt. Olyan volt, mint aki tényleg
nagyon csúnyán megfázott. Ez húzódott hónapokig, mindig más gyógyszerekkel
adagoltam, de semmi sem használt, így hát a múlt héten elküldtem laborba, hogy
hátha a vérkép mutat valamit, de azon sem volt semmi. Mintha most lenne a
legegészségesebb, de mégsem. Furcsa tüneteket produkált és én ragaszkodtam, és
ragaszkodni is fogok ahhoz, hogy menjen el másik, jobban képzett dokihoz. Nem
szeretném, ha miattam lenne valami baja, sosem fogadnám el, és nem bocsájtanám
meg magamnak. A betegeimért én felelek! Még haza fele is ezen morfondíroztam és
elhatároztam, hogy holnap munka után beugrok az édesanyjához és beszélek vele,
hogy mégis mit kéne tenni, talán ő rátudja beszélni ____-t, hogy menjen el
képzettebb doktorhoz. Mivel se családom, se kutyám, na meg macskám sincs, ezért
egy kihűlt, rideg házba mentem minden nap haza. Feltekertem a konvektorokat és
beleültem egy jó meleg vízbe, de itthon sem tudtam másra gondolni, csak a
betegekre. Senki sem volt aki elterelje a figyelmemet a munkáról. Lassan
lefürödtem és miután ettem pár falatot el is aludtam. Kimerítő napom volt, ám a
következő nap sem volt jobb. Sokan voltak, főleg kicsik, imádom a gyerekeket,
de azt nem szeretem mikor sírnak. Ezért rengeteg energiámat elvette az, hogy
megnevettessem őket. Munka után pedig elindultam ____ édesanyjához.
- Oh doktor úr, jöjjön be! – nyitott ajtót nekem a kedves
hölgy, majd elállt az útból.
- Köszönöm. – hajoltam meg és bementem.
- Üljön csak le, kér valamit? – mutatott a kanapéra.
- Nem, köszönöm! Nem sokáig maradnék, nem akarok zavarni
csak a lánya betegségéről szeretnék magával beszélni. – ültem le a kanapéra.
- Igen?! Hallgatom.
- Az a helyzet, hogy én ehhez már kevés vagyok, mindent
megtettem amit lehetett. Laborba is elküldtem, de ez az utolsó lépés amit én
tudtam tenni. A lányának is mondtam, hogy talán el kéne mennie egy képzettebb
orvoshoz, hátha ő tudna segíteni, és nekem vannak is barátaim a kórházban, de az
ön lánya nem nagyon akart ebbe belemenni.
- Igen, nagyon ragaszkodik magához.
- Tudom, és ha tudnék segíteni, megtenném, de nekem kimerült
a készletem!
- Persze, megértem. Majd beszélek vele!
- Azt megköszönném!
- Hát, ha maga azt mondja, hogy már csak ott tudnak
segíteni, akkor mindent megteszek.
- Akár elhívhatom a barátomat ide, hogy beszéljen a
lányával, ha az megnyugtatná és lehet benne is annyira megbízna, mint bennem.
- Ez egy remek ötlet, ha nem lenne baj a barátjának, mi
szívesen fogadjuk önöket!
- Köszönjük, akkor majd később felhívom a barátomat és
konzultálok vele, hogy neki mikor, milyen időpontban lenne jó.
- Rendben!
- És akkor majd egyeztetek önnel!
- Igen, így jó lesz!
- Mindenesetre ____ addig pihenjen és szedje a tablettákat
amiket felírtam neki, az az utolsó reményem, de nem fűzök hozzá sok sikert.
- Szedi, szorgosan szedi és pihen! Szerintem most is a
szobájába alszik.
- Helyes, hát én pedig köszönöm a vendéglátást és, hogy
szánt rám időt. Csak ennyit akartam. – álltam fel.
- Oh ugyan, nem volt ez vendéglátás, és mi köszönjük, hogy
ennyire a szívén viseli a doktor úr a lányunk sorsát és egészségét.
- Ez a dolgom, doktor vagyok! – mosolyogtam kicsit. – Akkor
majd egyeztetek a barátommal és utána magával. Még ugyanaz a száma?
- Persze! – bólintott.
- Rendben, köszönöm! Viszlát! – elköszöntem majd egyenest
haza vettem az irányt. Úgy döntöttem, hogy holnap felhívom a barátomat és
megbeszélem vele ezt az egészet.
Aztán így is lett, másnap felhívtam a doktor barátomat.
- Szia! Na mi az? – vette fel a telefont.
- Szia! Segítség kéne.
- Miféle segítség? Már megint rosszba csöppentél ahogy
kisebb korunkba? – kuncogott.
- Neeem, most orvosi segítség kéne. – nevettem.
- Rosszul vagy? Bajod van?
- Nem, nem nekem! Az egyik páciensemnek valami ismeretlen
betegsége van amit én nem tudok megállapítani, de nagyon ragaszkodik hozzám,
ezért azt találtam ki, hogy eljöhetnél hozzájuk enni egyet. Közben
beférkőzhetnél a bizalmába.
- Oh értem, hát mindent megteszek ami tőlem telik!
- Köszönöm! És mikor érnél rá?
- Hm. . mondjuk 3 nap múlva?
- Remek, megbeszélem ____ édesanyjával is!
- Rendben!
- Köszönöm!
- Ugyan haver, semmiség! Bejön a kiscsaj?
- Neeem! Most ez, hogy jött? És nem is kiscsaj!
- Oh, hát akkor lehet megnézem magamnak. – kuncogtam.
- Bolond vagy! – nevettem. Mindig is ilyen volt, tipikus
csajozó gép aki még a munkájába is megtalálja a kiskaput és még ott is szédíti
a lányokat.
- Jól van na, szeretem a szép lányokat!
- Lehet nem neked kellett volna szólnom.
- Deee, én vagyok a megfelelő!
- Rendben, akkor majd hívlak még, hogy pontosan mikor és hol
találkozzunk!
- Rendben! Minden jót, szia!
- Neked is, szia! – tettem le majd felhívtam ____ édesanyját
és vele is lebeszéltem a dolgokat.
To be continued -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése