I WILL HELP YOU LEARN TO READ! [+18!!]

FONTOS: Ezt a kis OS-t az én legjobb barátnőmnek, Vivikének csináltam.

"Mi van, ha két teljesen idegen embert összehoz a sorsa? És vajon egy kapcsolatban számít a hova tartozás?"

Key pov.

Tavasz volt, szépen sütött a nap, de ereje még nem igazán volt. A szokásos dolgomat végeztem, szombat volt, mit is tehettem volna mást? Megcsináltam reggel a kávémat, és leültem a fotelembe meginni azt. Bekapcsoltam a tv-t, és unottan léptettem a csatornáról-csatornára. Semmi érdemes, de legfőképp érdekes műsor nem volt. Így hát amint megittam a kávémat, elindultam sétálni, de az utcán sem volt semmi izgalmas, kezdtem kicsit unni ezeket a hétköznapokat. Míg meg nem láttam egy lányt, nagyon elesettnek tűnt, valamit keresett szemeivel. Odalépkedtem hozzá, és megszólítottam.

- Szia! Segíthetnék? – néztem szemeibe. Gyönyörű szemei voltak.

- J-jó napot! – hajolt meg. – Hát éppenséggel ezt a házat keresném! – mutatott egy képet egy lakóházról. – Azt mondták, hogy itt van a környéken, és én még új vagyok itt! – aranyos volt az akcentusa.

- Értem, nos nézd, ez a ház, ott van! – mutattam. – Itt egyenesen átmész a zebrán, aztán balra lefordulsz, és ott lesz kiírva, hogy lakótelepek, ott megtalálod a házat is. Elkísérjelek, vagy megjegyezted?

- Hát igazából nem nagyon tudok olvasni koreaiul, ezért szeretném, ha elkísérne!

- Jó, de tegezz inkább! – mosolyogtam rá, hogy erőt adjak neki, és egy kis bátorságot.

- Rendben, köszönöm! – bólintott fejével.

- Akkor induljunk, pont zöld! – fogtam meg a kezét és áthúztam a zebrán.

- De neked nincs más dolgod? – nézett rám fel aranyos arccal.

- Hát nekem épp semmi dolgom nincs, sőt unatkozok! – sóhajtottam.

- Hogy-hogy? Itt mindenki pörög, és itt mindig van mit csinálni!

- De, ha az ember egy ideje itt él, akkor már egy kicsit beleun ebbe, és nem lesz mit megnézni, nem lesz mit csinálni!

- Akkor miért nem kirándulsz? – fordultunk le.

- Hát, mert azt sincs kivel csinálnom.

- Nincs barátnőd? Oh… bocsánat, ez tiszteletlenség volt megkérdezni! – pirult el, és azonnal a földet kémlelte.

- Nyugi, nem volt tiszteletlenség! De nincs barátnőm!

- Értem.

- Amúgy be se mutatkoztam…  Kim Kibum vagyok!

- Érdekes neved van! – nézett fel rám. – Az én nevem Nagy Vivien!

- Szép név, európai vagy?

- Igen, de már egy ideje itt élek!

- És nem tudsz olvasni koreaiul?

- Hát nem, mert sajnos magamtól tanultam, és valahogy az olvasás nem az erősségem. – pirult el kicsit. Édesnek tartottam.

- Áh értem, hát le a kalappal, mert szépen beszélsz, és ha akarod, akkor megtudlak tanítani olvasni is jobban!

- Igazán?

- Igen!

- Hát köszönöm! – mosolygott kicsit.

- Ugyan, nincs mit! Majd még megbeszéljük, ugyanis itt vagyunk. – álltam meg a ház előtt amit mutatott nekem.

- Oh, rendben! – bólintott.

- Itt a névjegyem! – toltam a kezébe. – Hívj fel, ha van szabadidőd!

- R-rendben! – vette el a névjegyemet. – Viszlát!

- Szia! – fordultam sarkon, és tovább folytattam a reggeli sétámat.

Legalább lesz valami dolgom, és nem fogok annyira unatkozni. Ez a csaj pedig aranyos, nincs vele semmi baj, és biztos okos is. Hamar fog tanulni! Mikor aztán végeztem a sétálással, hazamentem, és csináltam valami kaját magamnak. Nem vagyok valami profi szakács, de nekem jó ez is. Leültem megenni, fanyar íze volt, nagyon elrontottam.

- Mehetek megint. – sóhajtottam fel magamba, és újra vettem a cipőmet, és egyenesen a közeli étterembe vettem az irányt.

Ott végre megreggeliztem, egy fokkal jobb volt ott a kaja, mint amit én csináltam. A napom ugyanilyen unalmasan telt, aztán másnap hívásom jött.

- Igen?! – vettem fel. – Kim Kibum vagyok!

- Sz-szia! – szólt bele egy bátortalan hang. – Vivien vagyok!

- Oh Vivien, örülök, hogy hívtál!

- Csak azért hívtalak, hogy megbeszéljük a dolgokat!

- Mondjad csak! Neked mikor jó?

- Hát nekem hétvégén bármikor, hátköznap pedig csak késő délután lenne jó, mert dolgozom!

- Remek, én is dolgozom, szóval nekem is megfelel a késő délután! A hétvégém, mint tudod, teljesen szabad!

- Akkor most is akár? Átmehetnék, hogy minél előbb elkezdjük?

- Persze! – lediktáltam neki a címemet. – Vagy menjek én érted? – kuncogtam kicsit a tegnapi eltévedése miatt.

- Hát… megpróbálkozom eljutni hozzád, de ha nem megy akkor hívlak!

- Rendben! – mosolyodtam el.

- Akkor indulok, szia!

- Szia! – tettük le, és gyorsan rendbe raktam a hajam.

Vártam rá, és közben előkészítettem egy papírt, és egy tollat. Mikor meghallottam, hogy csörög a telefonom, szinte biztosra vettem, hogy ő az, és be is bizonyosodott. Megint eltévedt, szóval a keresésére indultam, hamar meg is találtam, és elvezettem magamhoz.

- Köszi! – pirult teljesen mikor megérkeztünk.

- Nincs mit! – mosolyogtam. – Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm! – rázta a fejét.

- Rendben, akkor már álljunk is neki?

- Igen, kérlek!

- Okés, akkor foglalj helyet! – vezettem be a nappaliba és leültettem a kanapéra.

Elkezdtünk tanulni, tényleg gyorsan tanult, csak sok írásjelet kevert. Kicsit vakartam a fejem, hogy hogyan tudnám jobban megtanítani. Aztán még kicsit küszködtem vele, majd befejeztük a tanulást, mert fájni kezdett a feje.

- Kérsz gyógyszert?

- Nem, csak kicsit pihennem kell!

- Hazavigyelek?

- Igen, kérlek! Bocsánat, hogy raboltam az idődet!

- Jaj ne bolondozz! Majd kitalálok valami módszert amivel jobban tanulsz! – mosolyogtam.

- Rendben! – mosolygott kicsit ő is.

Majd hazavittem, és ez így ment sok heten keresztül. Egész jól ment már neki, így egyik nap kivittem a városba, hogy ott olvasgassuk a hirdetéseket.

- Na, akkor olvasd fel nekem azt a hirdetést! – mutattam egyre.

- Eladó… kiskutya?! – nézett rám értetlenkedve.

- Igen! – kuncogtam kicsit és bólogattam. – És az ott?

- Elegáns megjelenés, páratlan külső, mindez egy személyben!

- Nem-nem! Ezt így kell mondani! – javítottam ki. – Elegáns megjelenés?! Páratlan külső?! Mindez egy személyben! – adtam elő magamat és dobáltam a hajam.

- Olyan vagy, mint egy díva! – kuncogott.

- Sokan mondták már! – kuncogtam.

- Te díva! – lökte meg a fejemet. Aranyos lány volt, nagyon jól kijöttem vele.

- Te is olyan vagy, csak te nem nagyon mutatod, de felfedeztem a kis mimikáidból! – csikiztem meg.

- Nem is igaz!

- De-de!

- Talán egy kicsit, de nincs sok önbizalmam!

- Most majd lesz! Már tudsz olvasni, így tudsz ezzel pasizni!

- Mivel? – nevetett fel. – Hogy tudok olvasni?

- Aha!

- Ja, mert biztos sokan eldobnák az agyukat attól, hogy valaki tud olvasni. – kuncogott.

- Én amúgy is eldobnám az agyam, ha egy ilyen lány jönne oda hozzám, mint te! – kacsintottam rá.

- H-hogy mondod? – akadt meg a szava és felszökött az arcára a pír.

- Jól hallottad! – simogattam meg kicsit arcát. – Öhm… nincs kedved velem eljönni majd valahova?

- H-hova?

- Hát étterem? Vagy az már túl unalmas? Esetleg máshova?

- Nem unalmas! – rázta a fejét.

- Remek, akkor holnap tanulás helyett?

- Rendben! – bólintott apró mosollyal a száján.

Majd hazament, és én is mentem a dolgomra. Az az egy nap nagyon hamar elszaladt, azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. Ott álltam a szekrényem ajtajába, alig volt egy órám elkészülni, és ötletem sem volt. Aztán nagy nehezen kiválasztottam a ruhám, gyorsan felkaptam és befújtam magam parfümmel. Ezek után elindultam Viviért, nagyon csinos volt, teljesen elállt a lélegzetem mikor megláttam.

- Csinos vagy! – jegyeztem meg mikor beült a kocsiba.

- Köszönöm! – mosolygott, és kicsit elpirult.

Elindultunk az étterembe, és nagyon jól éreztük ott magunkat, sok finomságot ettünk, bár, csak mértékkel, ezek után a közeli parkba sétáltunk.

- Varázslat! – emeltem a számhoz egy pitypangot és lefújtam.

- Bolond. – kuncogott. – Aranyos vagy!

- Köszönöm, te is! – mosolyogtam.

- De én is tudok ám varázsolni! – csinálta meg ő is ezt a pitypanggal.

- Te egy igazi varázslónő vagy! – tapsoltam neki.

- Köszönöm uram! – hajolt meg.

Csak mosolyogtam, aztán egyre közelebb hajoltunk egymáshoz. Szemeibe néztem, de néha letekintettem ajkaira. Majd a végén annyira közel hajoltunk egymáshoz, hogy elcsattant egy csók. Mind a ketten nagyon beleéltük magunkat, és nem fogtam magam vissza, ahogy ő se. Szenvedélyesen, mégis cukin csókoltuk egymást. 

- Bocsánat! – hajolt el a csók végén.

- Miért kérsz bocsánatot?

- Mert így letámadlak!

- Letámadni? Dehogy is! Én is akartam!

- Lényegtelen! – rázta a fejét. – Én most inkább hazamegyek! Köszönöm ezt a napot! – viharzott el.

- Vivi! – kiáltottam utána, de nem állt meg. Nem értettem a viselkedését, de nem hagyhattam annyiba. Másnap egy hatalmas csokor rózsával álltam az ajtaja elé, és becsengettem.

- Ki… az? – lepődött meg, ez hallatszott hangjából is. – Kibum!

- Szia! – mosolyogtam. – Ezt neked hoztam! – adtam neki át a virágot.

- Köszönöm. –szagolt bele. – De miért?

- Mert tegnap faképnél hagytál, viszont én ezt nem szeretném ennyivel lerendezni!

- Gyere be! – engedett be.

- Köszi! – mentem beljebb, és leültünk a kanapéra.

- Nagyon cuki vagy! – tette vízbe a virágot.

- Te is az vagy! – fordítottam fejét felém, hogy rám figyeljen.

- Köszönöm! – pirult el, és megint megcsókoltuk egymást. Viszont most tényleg nem tudtam leállni.

Simogatni kezdtem arcát, majd nyakán is végig simítottam csók közben. Megfogtam egy kicsit a kezét, de ő lerázta a kezemet, és a hajamba markolt. Én elfektettem a kanapén, és simogattam testét, ő hajamat ostromolta kezével, miközben csók csatánk még mindig tartott. Apró szünetekre szakítottuk meg mikor levegőért kapkodtunk, de rögtön visszahajoltunk egymás ajkaira. Aztán ez az ártatlannak nem nevezhető simogatás, és nyalakodás, eldurvult. Letéptük egymás ruháit, és a csók sem volt olyan nyugodt, mint eddig. Heves sóhajok bombázták meg, és ajkaink durván találkoztak.

- Menjünk a hálóba! – motyogta a csókba, és én felkaptam, majd elindultam egy szoba fele. Szerencsére pont jó szobába mentem.

Lefektettem az ágyra, és ott folytattuk egymás kényeztetését. Nagy nehezen elszakadtam ajkaitól, és apró csókokkal haladtam testén lefele, melleinél elidőztem, számba vettem mellbimbóját és szopogattam, nyalogattam testrészét. Ő ezt sóhajokkal fogadta, és a hajamba tépet egyszer-egyszer. Miután ezzel végeztem, tovább haladtam a csókjaimmal, és combját is sokáig kényeztettem.

- Kibum! – nyüszített az élvezettől. Azt akarta, hogy végre érjek hozzá ott.

Én csak elvigyorodtam, és eleget téve „parancsának”, széttártam lábait, majd először gyengéden kezdtem nyalni. Nyelvem egyre játékosabb lett, és egyre gyorsabban nyaltam. Ő párszor felnyögött, de nagyrészt csak sóhajtozott, és hajamba kapott. Még egyszer végig nyaltam rajta, majd ujjaimat hívtam segítségül. Belé vezettem középső ujjamat, és mozgatni kezdtem benne, de közben a nyalogatását sem hagytam abba, s csiklóját kényeztettem. Ilyenkor már többször hallatta hangját, és több nyögés kipréselődött ajkai közt.

- Ki-kibum! – tolta el a fejemet sóhajtozva.

Elhajoltam tőle, és kihúztam ujjamat belőle. Lenyaltam váladékos ujjamat, majd mielőtt észhez tértem volna, ő már kezelésbe vett engem. Férfiasságomhoz hajolt, és ujjaival izgatta, halkan sóhajtoztam az elején, majd szájába vette, ekkor egy hangos nyögés hagyta el a számat. Így kezdett kényeztetni engem, nagyon jól csinálta, élveztem. Közben haját simogattam, és egyszer-kétszer bele is markoltam abba.

- Jól van drága! – állítottam le, mikor úgy gondoltam, hogy elég lesz már. Nem azért, mert rossz volt, hanem, mert túl jó, és nem szerettem volna a szájába élvezni.

Lassan elfektettem az ágyon, és felhúztam magamnak az óvszert. Szétfeszítettem megint lábait és közéjük préseltem magam, majd megcsókoltam, és a szenvedélyes csók közben belé hatoltam. Hatalmasat nyögött, és amint megszoktuk a helyzetet, én mozogni kezdtem. Először csak lassú tempót diktáltam, majd egyre gyorsabbat. Mind a ketten alávoltunk vetve a teljes gyönyörnek, és nem tudtam másra figyelni, csak csodás arcára, és gyönyörű melleire ahogy fel-le mozognak. Egyszer csak átakarta venni az irányítást, így megfordított minket, és lovagolni kezdett. Ezt is nagyon élveztem, és nagyon jól csinálta ezt is. S a végén aztán így élveztünk el mind a ketten. Ezek után a mellkasomra borult, és pihegve simogattuk egymást.

- Csodás volt! – pusziltam homlokon.

- Szerintem is. – bújt hozzám, én pedig simogattam. Mikor aztán kicsit észhez tértünk a tömör gyönyör után rákérdeztem egy-két dologra.

- És most mi lesz velünk? – néztem rá, és kitűrtem a szeméből a haját.

- Nem tudom. – pirult el.

- Hát, ha megtettük, akkor csak tudod mit akarsz! – mosolyogtam. – Ne félj elmondani! – puszilgattam.

- Én… szívesen járnék veled! – bökte ki, de csak egész halkan.

- Tudod… én is így vagyok vele! – simogattam arcát.

- Tényleg?

- Igen!

- De, nem kéne többet találkoznunk még?

- Vivi, az elmúlt 3 hetet szinte csak nálam töltötted! Tökéletesen kiismertelek, és úgy hiszem, hogy te is engem!

- Hát ez igaz. – bújt hozzám.

- Szóval… ha most megkérdezném, hogy lennél-e a barátnőm, akkor mi lenne a válaszod?

- Akkor igent mondanék! – mosolygott, és megcsókoltuk egymást.

Attól a naptól kezdve megváltozott az életem, sosem unatkoztam már többet. Vivi feldobta minden percemet, és nagyon jól éreztem magam vele. Nagyon szerettem, igen! Bátran kijelenthetem, hogy szerelmes voltam belé! Kiegészítettük egymást, és megértettük a másik érzéseit, talán ami még a legfontosabb, hogy tiszteletben is tartottuk azokat! Szóval, egy álom pár voltunk, és vagyunk is, valamint leszünk is, amíg meg nem halunk! 

True Story [+16!]

FONTOS: Ez az OS TÉNYLEG igaz történet alapján íródott! A szereplők persze nem egyeznek, de a történet lényegében ugyanez volt. 

"Vajon működhet egy távkapcsolat? Sokan hisznek benne, hogy igen, de sokan az ellenkezőjét állítják. Igazából szerintem ez emberektől függ, megnézzük, hogy ebben a történetben most ki tippelt jól! Vajon kibírja a pár a sok ezres km-t ami elválasztja őket, és beérik a puszta képzelettel és képekkel?" 

____ pov. 

Az én történetem egy elég zavaros. Helyenként érhetetlen viselkedést produkált ki belőlem ez a szituáció. Minden egy regisztrálással kezdődött, akkor már lassan egy éve voltam tagja egy párkereső oldalnak. Sok emberrel beszélgettem, de a figyelmemet mégis csak az ázsiai, főként a japán és koreai fiúk kötötték le. Egyik reggel felnéztem erre az oldalra és azt tapasztaltam, hogy egy elég helyes koreai srác megtekintette az adatlapomat, rögtön rá is klikkeltem, hogy még jobban tanulmányozni tudjam. Érdekes embernek tűnt, ezért rá is írtam, ami meglepődöttségem volt, hogy szinte azonnal válaszolt. 

- Szia! Az én nevem Jimin! 

- Oh aranyos neved van! Az én nevem ____!

- Neked is aranyos neved van!

- Köszönöm!

Nagyon jól megértettük egymást, szinte mintha ezer éve ismernénk egymást. Élveztem a társaságát, úgy tűnt, hogy nagyon jó barátok leszünk. Erről az oldalról hamar távoztunk és inkább kakaotalk-on folytattuk a beszélgetést. Már az első nap szerepezni kezdtünk. 

- Ha jössz Koreába, én elviszlek és megmutatom neked a nevezetességeket, utána ehetünk valamit, majd visszakísérlek a szállodába és hazamegyek. - írta ezt ő kb. egy óra beszélgetés után. 

- Nem is kapok jó éjt puszit? - válaszoltam neki. 

- De! Én megcsókollak és haza sem akarok menni! 

- Viszonzom a csókod. 

- A te csókot nyugtat engem és ellazulok tőle! Felmegyek veled a szobádba és magam mellé fektetlek. 

- Engem is ellazít és kicsit fáradt vagyok a városnézéstől, ezért elalszom. 

- Mosolygok és nézem ahogy alszol. 

- Álmomba a te nevedet motyogom. 

- Átölellek és én is elalszom. 

- Reggel csinálok neked reggelit és kávét. 

- Oooh... jó is lenne! Mindet megeszem és megcsókollak. 

- Majd egyszer! Mosolygok majd elmegyek zuhanyozni. 

- Oh segíthetek? Nem, csak vicc volt! - mivel előtte megbeszéltük, hogy nem szereti az olyan lányokat akik könnyen adják magukat, ezért én sem bátorkodtam nagyon.

- Persze! 

- Ez az! Megmosdatlak a talpadtól egészen a fejed tetejéig! 

- Hagyom magam és utána én is lefürdetlek. 

- Élvezem az érintéseidet majd vaginádat kezdtem nyalni. 

- Élvezem és a hajad simogatom közben. Majd én segítek rajtad. 

- Utána felhúzom a gumit és beléd hatolok! 

- Felnyögök és élvezem. 

- Mozogni kezdek benned. 

És ezt így szépen levezettük, hogy mit csinálnánk egymással. Kezdett úgy kinézni az egész dolog, mintha nem csak barátság lenne az egész. Én is egyre jobban kötődtem hozzá, és ahogy egyre jobban megismertem, annál nagyobb szerepet töltött be az életemben. Nem tudtam nélküle elképzelni egy napot sem, minden nap órákat beszélgettünk és látszólag nem tudtuk egymást megunni. Már azt is megbeszéltük, hogy a nyáron meglátogat engem, és anyuval is leegyeztettem, hogy majd érettségi után én is mehetek hozzá, de addig csak ő jöhet, viszont ő bármikor! Nagyon beleéltem magam, és már mind a ketten alig vártuk ezt a nyarat, vagyis látszólag minden happy volt. Bár sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy mi van, ha más lányokkal is ilyeneket beszélget?! 

- Nyugodj meg! Igen, beszélgetek más lányokkal és fiúkkal is, de velük csak a kultúra miatt! Hogy többet tudjak a világról! Semmi különleges ok nincs erre.–válaszolta egyszer egy ilyen kérdésemre. 

- És velem különleges okok miatt beszélgetsz?

- Igen, mert téged kedvellek, és tetszel! 

- Valóban? 

- Hát… a te képzeletedre bízom! 

- Hm… akkor tetszem neked, és eljössz hozzánk, aztán majd feleségül megyek hozzád, és lesz sok-sok gyerekünk! 

- Tökéletes elképzelés! 

- Így lesz?

- Igen! 

Nagyon örültem, hogy így vélekedik, bár még semmit sem akartam elsietni… vagyis, igazából akkor már mindegy volt minden, hisz túl messzire szárnyalt a képzeletem és nem tudtam megfékezni, ám magamnak még azért hazudtam kicsit, hogy nincs semmi, és normálisan viselkedem vele. Többször írta, hogy kiverte az én képemre a férfiasságát, és ezen én mindig jókat mosolyogtam. Cukinak tartottam, és fura volt, hogy ezt pont egy ázsiai srác mondja nekem. Ha jobban belegondolok tényleg sok mindent tudtam róla, de a legfontosabbakat nem! Aztán már lassan 2 hónapja ismertük egymást, mikor egyszer csak eltűnt! Nem válaszolt és nem adott magáról élet jelet sem. Nagyon aggódtam érte és szinte mindennap írtam neki, hátha válaszol, de ezek a próbálkozásaim porba dőltek. Majd teltek a hónapok, itt volt a karácsony, én pedig már több hete fel sem néztem, hogy írt-e, vagy valami. Hát úgy gondoltam, hogy itt az ideje, meglepetésemre írt nekem, szinte azonnal sírásba törtem ki és azt sem tudtam mit csináljak, örüljek, vagy sem. Mivel nem volt épp olyan, mint régen, zárkózott volt és azt írta nekem, hogy jobb, ha nem írja le, hogy miért nem írt idáig… aggasztott a tény, hogy talán valami baj történhetett vele. Próbáltam meggyőzni, hogy mondja el, vagy csak írjon nekem, de ezek is felesleges körök voltak. Sehogy sem tudtam meggyőzni, és azóta sem írt… a hetek megint telnek, de még mindig nem tudok róla semmit. Az erőm megfogyatkozott, és… úgy érzem, hogy már felesleges harcolni, ha akar valamit majd megkeres! Én nem tudnék neki sosem ártani, ezért nem kívánok neki semmi rosszat, sőt, inkább minden jót! 

JUST FRIENDS ~ 2

"A kis veszekedés vajon komoly akadályt jelenthet a barátságukban, vagy áttudják vészelni? Vajon tényleg mindennek vége, vagy csak hirtelen szavak eredménye ez a kis szünet?"

I. version:

Donghae pov.

Az eset után bántott ez az egész, de el kellett árulnom már neki, és nem vártam, hogy ilyen érzékenyen érinti ez a dolog. A napokba Eunhyuk oldalán láttam sokat, Eunt nagyon szeretik a lányok, mindig is ő volt az osztály machoja. Még mindig tartott a kirándulás, és egyik este megint elmentünk iszogatni és bulizgatni. Eun pont mellettem ült és néztük ahogy táncolnak a lányok.

- Szép. – motyogta egészen magába és ____-t nézte.

- Az. – mosolyodtam el egy kicsit majd magam elé néztem.

- Mi történt köztetek?

- Minden ami barátságon túl van!

- És… miért lett vége?

- Mert neki nem tetszett a gondolat, hogy én és ő nem csak barátok legyünk!

- Hát… őőő… érdekes.

- Mert szerinte nem lenne semmi új a kapcsolatunkba!

- Hát… látod ez igaz, talán!

- Mindegy, érdekes egy lány, de én a helyedbe nem hagynám elkallódni!

- Gyere már táncolni! – húzta fel mellőlem ____, és elmentek táncolni.

Én csak néztem őket ahogy fogdossák egymást és nevetgélnek. Nagyon rossz érzés volt, mert nekem tényleg nagyon tetszik ____. Olyan buta, szerintem pozitív irányba vinné a kapcsolatunkat az, hogy ennyire ismerjük egymást. Hisz, ha belegondolunk mennyien szakítanak azért, mert nem tudták jól megismerni a párjukat és csalódtak benne, mert nem ilyennek képzelték el, vagy nem azt az arcát mutatta felé. De velünk ilyen nem lenne, bennem tökéletesen megbízhat, és tudom, hogy én is benne. Bár tudom, hogy úgy se győzném meg ezzel, szóval inkább visszaballagtam a szálásunkra és bedőltem az ágyamba. Azóta laza egy hát eltelt és szinte mindig kerüljük egymást ____-val/-vel, akartam már vele beszélni, de sosem hallgatott meg. Írtam neki kakaotalk-on, de arra sem válaszolt, hívtam, de sosem vette fel. Kifogytam az ötletekből… vagyis azt hittem, de egyik éjjel eszembe jutott, hogy azzal még nem próbálkoztam, hogy odamegyek hozzá. Ezért szedtem is a cuccomat és elindultam hozzájuk, nagy sötétség volt a házba, csak az ő szobájába égett a villany.

- ____! – dobáltam az ablakát kővel.

- Mi van már? – nyitotta ki az ablakot és én véletlen megdobtam kis kavicsokkal.

- Bocsiii! – vakartam a fejem. – Beengedsz?

- Ezek után?

- Kérlek! Beszélnünk kell!

- Hae, mi már mindent megbeszéltünk!

- Nem! Rohadtul nem beszéltünk meg semmit sem!

- Muszáj kiabálnod?

- Igen, addig kiabálok ameddig be nem engedsz!

- Ahj… - sóhajtott majd lejött nekem ajtót nyitni. – 5 perced van! – engedett be.

- Köszi! – mosolyogtam és felmentünk a szobájába.

- Na mondjad, mit is kéne nekünk megbeszélnünk?

- Hát… nem tudtam, hogy téged ennyire mélyen fog érinteni ez a járós dolog… én tényleg azt hittem, hogy neked is tetszene a helyzet!

- Mondj egy okot, hogy miért kéne tetszenie nekem!

- Hát tudom, hogy nem tetszik neked a tény, hogy túl jól ismerjük egymást, de ha jobban belegondolsz ez igazán nagy előny is lehet! Hisz… hányan szakítanak azért, mert nem tudták rendesen megismerni egymást! Nálunk ez még fel sem merülne! Te tudod, hogy megbízhatsz bennem, és én is tudom, hogy megbízhatok benned! És hidd el, hogy tudnék én neked új dolgokat mutatni magamból! – vigyorogtam perverzen.

- Hülye! – ütött meg egy párnával és mosolygott.

- Én nem azért mondtam ezt, hogy összevesszünk, hanem mert tényleg láttam rá esélyt, hogy mi ketten összejöhetnénk, és jó párt alkotnánk!

- És, ha mégsem? Ha nem jön össze?

- Ilyen nem lesz!

- Ahj, de sosem lehet tudni! Én nem akarom, hogy tönkre menjen a barátságunk! Ennyi, ez az oka annak, hogy nem jövök össze veled! Na meg… én már… Eun barátnője vagyok. – pirult kicsit el és lehajtotta a fejét.

- Fantasztikus… akkor, nem is tudom mit keresek itt. – álltam fel.

- Hae! – állt fel ő is. – Legyünk megint barátok!

- Én… mindig itt leszek neked! – motyogtam és elviharoztam onnan.

Elmondhatatlanul fájt valami ott bent, azt sem tudtam mit csináljak. Mintha a fél életemet vesztettem volna el. Ő és Eun járnak… ez számomra feldolgozhatatlan tény volt. Reméltem, hogy csak egy rossz álom, aztán felkelek és megtudunk beszélni mindent, de sajnos tudatába voltam annak, hogy ez nem így lesz. Fel, s alá jártam a várost, kerestem a menedéket, de sehol sem találtam meg. Az otthonom is csak egy hideg veremnek tűnt akkor, ott sem volt meg a lelki menedékem. Gondolataim egyre keservesebbek voltak, és egyre gyászosabb dolgokat kreált a fejem. Hosszasan elgondolkoztam ezen, hetek teltek el úgy, hogy az én gondolataim, csak ez körül forogtak, és nem tudtam másra gondolni, többször átelemeztem, de nem jutottam semmi újra. Úgy hittem, hogy nekem már itt nincs dolgom, úgy éreztem, hogy nekem ____ volt az éltetőm, ezért egy határozott lépésre szántam el magam. Elmentem a közeli hídhoz és felmásztam rá, egy ideig néztem ahogy az autók elhajtanak alattam, és ahogy a víz hullámai egyre nagyobbak lesznek, majd határozott mozdulattal leléptem a hídról és belezuhantam a vízbe. Hatalmas ütést éreztem a testem minden porcikájába, majd sötétség tárult elém, meghaltam! 

II. version:

____ pov.

Az eset után sokat gondolkoztam, sokat voltam Eun társaságában és a haverjai társaságában, így rájöttem, hogy… egyik fiú sem olyan, mint Hae. Vele sokkal jobban megértettem magam, bár mostanság nagyon kerüljük egymást. Fáj, de nem tudok vele mit csinálni, sosem szoktam könyörögni, és ezt ez esetben sem csinálom másképp! Eunhyuk sokszor bepróbálkozik, és nagyon aranyos, helyes srác, mégsem érzem úgy, hogy ez helyes lenne. Talán idővel helyre jön minden, de ha nem… akkor, talán jobb is így is.

- Szivi! Megyünk ma sétálni? – karolta át a derekamat Eun.

- Hát miért is ne?! – rántottam meg a vállam.

- Jaj ne legyél ilyen flegma!

- Nem vagyok flegma, csak nem vagyok épp a legjobb állapotomba.

- Baj van?

- Hát… mondhatjuk.

- Na mondj el mindent szépen! – ültetett az ölébe.

- De mindent tudsz!

- Megint ő?

- Igen…

- ____, hányszor mondjam el, hogy ha nem keres, akkor ne fuss utána!

- De látom rajta, hogy őt is bántja.

- Bántja, igen… engem is bántott mikor szakítottam az első barátnőmmel, aztán? Látod még rajtam azt a bánatot? El fog múlni egy idő után és szépen tovább lép, téged pedig elfelejt!

- Donghae sose felejtene el!

- Biztos vagy te ebben?

- Igen!

- Miért? Mert te sem tudod őt elfelejteni?

- Igen!

- Tudod, ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy ő sem tud elfelejteni!

- Ne mondj ilyeneket! – szálltam ki az öléből.

- Most miért? Neked bejön?

- Esetleg, de az amúgy sem tartozik rád! Én csak nem tűröm el, hogy ilyen gonosznak tűntesd fel a legjobb barátomat!

- Jól van már, harci pipi! Nem kell nekem támadnod! Én csak… neked akarok jót, hogy ne ess pofára!

- Kössz a segítséget! – hagytam ott őket.

Hát felbosszant, még, hogy Hae eltud felejteni… biztosan nem! Vagy mégis? Talán igen? Semmiben sem voltam biztos, mi van ha igaza van Eunnak, és elfelejt egy idő után? Akkor viszont tennem kell valamit, de… fenn áll az esélye annak is, hogy pofára esek. Bár, úgy látom, én már mindenképp rosszul járok. Elgondolkoztam Hae ajánlatán, miszerint járhatnánk, és megint lejátszottam magamban azt az estét, majd a reggelt. Nem is tudom min akadtam ki ennyire, tényleg… beparáztam, hogy elveszítem, de pont én hagytam ott! És lehet igaza van, tényleg… megérne egy próbát! De ezt most, hogy adjam a tudtára? Nem mehetek oda csak úgy, hogy „Figyu Hae, én átgondoltam, és tényleg jó lenne veled járni!”. Hát komplett bolondnak nézne! Aztán teltek a napok, hetek és mi még mindig nem jutottunk semmire, egyre jobban hiányzott a hülyesége, meg úgy ahogy van, ő is! De még mindig nem tudtam, hogy hogyan kéne megközelítenem ezt a dolgot, a sok gondolkodás ráadásul el is bizonytalanított a dolgokban, Eun is folyton tömte az agyam a hülyeségével és már azt sem tudtam hol áll a fejem. Ám rákellett szánnom magam az első lépésre! Megtudtam, hogy Hae suli után egy irodában dolgozik, gondoltam kapok az alkalmon és még mielőtt bemenne dolgozni, én meglepem. Így is tettem, elmentem a munkahelyére és ott vártam őt, nem is kellett sokat magányoskodnom, hisz alig pár percre rá az érkezésem idejére, ő is betoppant.

-____! – lepődött meg.

- Szia! Beszélni szeretnék veled!

- Hallgatlak! – állt meg tisztes távolságra tőlem.

- Nos… én, sokat gondolkoztam, és sok minden megfordult az agyamba egész idáig. Nem tudtam, hogy közelítsem meg a dolgot, mert úgy láttam, hogy téged ez már nem érdekel. Most mégis szeretném, ha megbeszélnénk ezt az egészet! Én akkor csak bepánikoltam és nem tudtam mit lépni erre, nem akartam a barátságunkat tönkretenni, de talán igazad van, és megérdemlünk egy esélyt. No meg lehet, hogy pont ez lesz az izgi a kapcsolatunkba, hogy ismerjük egymást, mint a rossz pénzt! És, ha még te is így gondolod, akkor megpróbálhatnánk!

- Persze, na gyere közelebb! – vigyorgott kicsit perverzebben és hozzá bújtam. – Örülök, hogy így vélekedsz a dolgokról!  - simogatta a hajam.

- Tudom, hogy eddig hülye voltam! – motyogtam.

- Nem hülye, csak butuska! – puszilta meg a homlokom. – De akkor most… hivatalosan is együtt vagyunk?

- Igen! Ha akarod!

- Még szép, hogy akarom! – mosolygott.

- Akkor együtt vagyunk! – vigyorogtam.

- Végre! – kapott fel és megcsókolt. Azonnal viszonoztam csókját és átkaroltam nyakát.

- Szeretlek! – motyogtam a csók után.

- Én is téged! – mosolygott. – De nekem most mennem kell!

- Rendben, menj csak, majd találkozunk!

- Átugrok hozzátok munka után! Várj meg a házival!

- Jó, megvárlak vele! – mosolyogtam. – Szia! – pusziltam meg.

- Szia! - puszilt vissza majd ő ment dolgozni, én pedig haza mentem.

Nagyon boldog voltam és nem is tudtam elképzelni se, hogy ilyen könnyen fog ez menni, de nagyon örültem neki. Otthon megnéztem, hogy mi a kidolgozandó feladat, majd félretettem és lefeküdtem pihenni. Nem tudom mennyit aludtam, de arra keltem, hogy valaki simogatva ébresztget.

- Hae?! – nyitottam ki a szememet.

- Igen, én vagyok! – mosolygott és megpuszilt.

- Mennyi az idő? – motyogtam.

- 7 óra van!

- Oh, máris?

- Igen! Megvártál a kidolgozandóval?

- Persze, csak megnéztem, hogy mit kell kidolgozni! – ültem fel.

- Jó, akkor még várhat! – ölelt át és eldőlt velem az ágyon.

- Vissza fogok aludni. – kuncogtam.

- Sebaj! – kuncogott ő is.

- És, akkor ki fogja megcsinálni a házit?

- Majd a házi manó! – bújt a nyakamba és megharapta.

- Te vámpír! – húztam magamhoz.

- Szeretlek! – motyogta nyakamba.

- Én is téged! – simogattam haját.

Nagyon élveztem vele, olyan cuki velem, nem is értem, hogy eddig miért nem így közelítettük meg egymást!? Boldog voltam mellette minden percben, és nem is kellett nekem már senki más! 

The End-

Magyarázat: Azért írtam ennek a résznek két verziót, mivel szerény személyem nem tudott választani a két verzió közt. 

JUST FRIENDS [+18!!]

"Ebben a történetben az a bizonyos fiú-lány barátság jelenik meg ami a mindennapjainkban is fellelhető. Azt állítják, hogy a két ellenkező nem közt nem lehet igazi barátság, mert az egyik fél mindig mást érez, mint a másik. Ez nemtől független, mégis... valakinek sikerül ezt az állítást megdöntenie, vagy a történet szereplői is ennek a különös barátságnak az áldozatává esnek?"

____ pov.

Donghae és én már ovi óta kitartó barátságba vagyunk. Mindig ott voltunk egymásnak és most együtt vészeljük át a kamaszkort is. 21 évesek vagyunk, és egy osztályba járunk. Sokszor megkapjuk a kérdést, hogy járunk-e, de mindig tagadjuk. Igazából tényleg nem járunk, csak barátok vagyunk, furcsa barátok!

- Hae! – sikítottam fel mikor az ölébe húzott.

- Nyugii! – nevetett.

- Megijedtem!

- Bocsi. – puszilt arcon.

- Most épp a házimat csinálom!

- Oh, had segítsek! – nézte a füzetemet. – Feladom! – dobta el és eldőlt az ágyamon.

- Javíthatatlan vagy! – ráztam a fejem és felszedtem a füzetemet.

- Te meg egy kurva! – kuncogott és rácsapott a fenekemre.

- Te strici! – támadtam neki és párnával kezdtem ütlegelni.

- Nyugodj le! – kerekedett fölém és elkezdtük egymás száját harapdálni.

- Megint túlzásba vittük. – pirultam kicsit el.

- Kicsit. – vigyorgott és leszállt rólam. – De… miért lepődsz meg ezen? Elfelejtetted, hogy velem tanultál meg csókolózni?

- Nem! Hogy felejthettem volna el? Csak… az akkor volt, te is tudod, hogy 13 évesek voltunk. Most meg 21, azért nem mindegy!

- Jóóó! Igazad van! – vakarta a fejét.

- Inkább segíts tényleg! – ültem mellé és megcsináltuk a házimat.

- Tök durva, nem? – dőlt el utána az ágyamon.

- Mi? – dőltem mellé.

- Hát, hogy mi mindent tudunk egymásról.

- Például? – néztem rá.

- Hát… én tudom, hogy neked mikor jön meg, te tudod, hogy mikor volt magömlésem. Ezek nem olyan dolgok amiket egy lány és fiú csak úgy megoszt egymással.

- De a legjobb barátom vagy!

- De akkor is!

- Jó hát igaz, hogy durva dolgok vannak, de most ezzel mire akartál célozni?

- Te mindig a célzásokat keresed, nem céloztam semmire, csak eszembe jutott!

- Meg mikor papás-mamásat játszottunk. – kuncogtam, mert belőlem is előtörtek a régi emlékek.

- Az kegyetlen volt. – nevetett fel. – Emlékszem, te mindig főztél én meg odamentem hozzád és simogatni kezdtelek és „lefeküdtünk”.

- Még szerencse, hogy volt rajtunk ruha! – kuncogtam. – Már oviba elvetted volna a szűzességemet!

- Ezt úgy mondtad mintha már elvettem volna. – kuncogott ő is.

- Hupsz. – pirultam el.

- Bolond! – csapott fejbe kicsit. – De, ha akarod…

- Hae! – szóltam rá.

- Mi van? Én csak jót akarok neked!

- Hát persze, tudom… te mindig! – pusziltam nyakába.

- Pontosan!

Ezután még beszélgettünk kicsit és másnap mentünk a suliba. Nagyon fáradt voltam, de Hae már kora reggel betámadott.

- E-E-E-E-Electric shock! – énekelt nekem.

- Hae! – fogtam a fejem.

- Jó volt? – kuncogott.

- Fantasztikus! – kuncogtam én is.

- Legyen már jó kedved! Olyan punnyadt vagy!

- Mert fáradt vagyok!

- Hát… bocsi, nem gondoltam, hogy ennyire kifáraszt az a két menet! – mondta ezt direkt hangosabban.

- Bolond vagy! – kuncogtam.

Majd az órák lassan teltek, legalább is számomra. Kiderült, hogy megyünk a jövő héten kirándulni a tengerpartra. Mindenkinek felcsillant a szeme és mindenki behozta a pénzt is rá, és mi is nagyon vártuk. Onnantól szinte mintha repült volna az idő, serc-perc alatt eljött a kirándulás napja. A suli előtt gyülekeztünk, az izgalom és a feszültség mindenki arcán ott volt. Sokan tervezgettek éjszakai ivást és szinte mindenki belement, engem Hae győzködött, majd az ő kedvéért, na meg, hogy ne szekáljon többet, én is beleegyeztem. Felszálltunk a buszra és el is indultunk, az út nem volt különösebben hosszú, de mégis fárasztó. A szálláson kipakoltunk és már mentünk is le a tengerpartra.

- Figyeld ____ milyen jó a víz! – kiabált Hae aki már a vízbe feküdt.

- Na várj, mindjárt megyek! – dobtam le a rövidnadrágomat és a pólómat, már rajtam volt a fürdőruhám és úgy mentem oda Haehoz.

- Wooooow, ki ez a jó nő? – vigyorgott.

- Ki ez a jó pasi? – vigyorogtam én is és lefröcsköltem.

- Hééé! – fröcskölt vissza és elkezdtünk bunyózni a vízbe aminek az lett a vége, hogy magával rántott a vízbe.

- Olyan vagy, mint egy ovis! – kuncogtam és megráztam a fejem mikor kijöttünk a vízből.

- De te is benne voltál! – kuncogott.

Visszamentünk a szállásra majd mindenki az estére készülődött, a tanárok igazából nem nagyon figyeltek ránk, sőt az egyik tanárunk már be is volt állva elég rendesen. Én is szépen felöltöztem és megcsináltam a hajamat, sminkemet.

- Wowowowoooow! – tapsoltak a fiúk mikor kimentünk a házunkból.

- _-____! – dadogta a nevemet Hae.

- Mi az? – néztem rá ijedten.

- Még sosem láttalak így, ilyen csinosan! – forgatott meg a saját tengelyem körül.

- Tetszik? Nem túl kurvás?

- Nem kurvás, nagyon tetszik!

- Akkor jó. – mosolyogtam. – Na induljunk, mert lemaradunk! – fogtam meg a kezét és a többiek után húztam.

Hatalmas volt a hangulat, vettünk piát és egyik bárból a másikba mentünk. Kezdett már az én fejembe is sötét dolgok lenni, és igencsak éreztem az ital hatását. Ám nem csak én voltam ezzel így, Hae is érezte már a hatást, valamint a többiek sem voltak már beszámítható állapotba. Nagyon röhejesen táncolt mindenki, arra emlékszem, hogy én nagyon ráztam magam Hae előtt. Utána a maradék piával lementünk a tengerpartra ahol elcsattant egy-két csók köztünk Haeval.

- Hae! – sóhajtoztam a csókba.

- ____! – kapott fel és úgy csókolt tovább.

- Szobára! – kiabáltak a többiek és nem is kellett nekik sokáig erőltetni a dolgot, Hae megindult velem a szállásra és bevitt a szobájába.

Óvatosan letett az ágyra, majd vetkőztetni kezdett. Nem ellenkeztem, sőt én is elkezdtem lerángatni róla a ruháit. Közben vadul csókolgattuk egymást ahol csak értük, aztán mikor lekerült rólunk minden ruha, ő szétnyitotta a lábaimat és combomat kezdte puszilgatni. Sóhajtoztam a kellemes érzésre, de én voltam az, aki megfogta a fejét és nőiességemhez vezettem. Annyira bevoltam indulva, hogy nem bírtam volna még egy percet sem nélküle. Mikor nyalni kezdett én felnyögtem és hajába túrtam, végül nem sokáig nyalt, inkább ujjazni kezdett, ami még jobban beindított engem. Megfordítottam az állást és most én kényeztettem őt egy kis ideig, ő is nagyon bevolt indulva, szóval nem szórakoztunk annyira az előjátékkal, szinte egyből a lényegre tértünk. Nekem ő lesz az első férfi az életemben ilyen téren. Nem volt igazán komoly kapcsolatom és buliba sem szoktam nagyon pasizni, mert Hae mindig ott van, és szokás szerint, elfoglalkoztat ő. Miután felhúzta az óvszert férfiasságára kicsit még jobban szétterpesztette a lábamat, betérdelt lábaim közé és lassan belém hatolt. Nagyon fájt, szúró és feszítő érzést éreztem, ezért fel is sikítottam, nem bírtam hang nélkül ezt a fájdalmat. Viszonylag gyorsan megszoktam, és mozogni kezdett bennem, ezúttal nem sikolyt hallott tőlem, hanem nyögéseket amiket a tömény érzelem váltott ki belőlem. Egyre gyorsabban mozgott bennem, és egyre szaporább lett a levegővétele is, az én nyögéseim is szaporodtak. Egy idő után átakartam venni a vezetést, ezért megfordítottam magunkat és lovagolni kezdtem rajta. Látszólag ez is tetszett neki, mert testemet simogatta és az ő száján is kiesett néha egy-egy nyögés, vagy nagyobb sóhaj. Próbáltam egyre gyorsabban mozogni, és így eljuttatni magunkat a csúcsig. Nem sok idő kellett hozzá és ez be is következett, mind a ketten pihegve borultunk el az ágyon. Másra nem is emlékszem, szerintem azonnal elaludtam, és csak másnap reggel keltem fel.

- Hae… - motyogtam félálomban.

- Itt vagyok! – szorított magához.

- Hm? – eszméltem fel.

- Jó reggelt! – mosolygott.

- Mit keresek én… ja, emlékszem. – döntöttem vissza a fejem a párnára.

- Hogy aludtál?

- Mint akit fejbe vágtak egy fejszével. Nagyon fáj a fejem. – nyüszögtem.

- Majd adok gyógyszert neked! – puszilta meg a homlokom.

- Ugye tudod, hogy ez egyszeri alkalom volt?

- Most miért rontod el a kedvemet?

- Hae! Barátok vagyunk!

- Ja… azért csókolóztál először velem, azért feküdtél le most velem…

- Most ezzel mire célzol? – ijedtem meg. – Én nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak!

- Én sem! Hanem többet akarok végre!

- Veled mi történt?

- Gondolkoztam! Mert én nem tudtam elaludni… és rájöttem, hogy egész eddig itt voltunk egymásnak, mindent tudunk a másikról…

- Igen, épp ezért lenne unalmas a kapcsolatunk! – szakítottam félbe.

- Nem! Épp, ezért lenne különleges!

- Semmi új nem lenne benne! Most miért vagy ilyen?

- Hát én nem értelek téged!

- Én nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak! És tételezzük fel, hogy összejövünk, happy, ám unalmas kapcsolat, mert mindent tudunk a másikról és, akkor hol a meglepetés? Az, hogy megismerjük egymást idővel, na mindegy, ezek ellenére összejönnénk… mi van, ha szakítunk? Szerinted minden ugyanolyan lesz, mint régen? Már ezzel a bakival is nézd mekkora veszekedést csináltál!

- Csináltam? – mutogatott magára. – Bocs, ehhez két ember kell!

- Részeg voltam!

- Az nem mentség semmire sem! – fordult el tőlem.

- Oh, hogy még te vagy besértődve? Hát fantasztikus! Látod? Ezt nem akartam… de, ha te így akarod, akkor legyen! – öltöztem fel. – Keress másik legjobb barátot, mert rám ezentúl ne számíts! – viharoztam el a szobájából és az én szobámba vettem az irányt.

Nagyon mérges voltam rá, és talán kicsit meg is ijedtem a gondolattól, hogy mi ketten egy párt alkossunk, tényleg semmi új nem lenne a kapcsolatunkba, és abban mi a jó?

To Be Continued-

YOU'RE SWEET, AS AN CAKE! ~ 2

"Még mindig az a legfontosabb kérdésünk, hogy vajon lesz-e ebből a kalandból románc? És mi van, ha valaki bekavar? Gongchan kitud állni a szerelméért, vagy inkább menti a saját bőrét?"

Gongchan pov.

Már azt hittem sosem látom viszont, és elvoltam keseredve, de egyik reggel csengettek. Kómásan mentem ajtót nyitni, és a legnagyobb meglepetésemre _____ állt ott.

- Gongchan! – szipogott.

- ____! Mi történt? Gyere be! – engedtem be majd vissza zártam az ajtót.

- Valahonnan megtudta a barátom, hogy mi lefeküdtünk! – hüppögött.

- De hát… már egy hete történt! Ha eddig nem tudta meg, akkor most…

- Nem tudom, én sem értek semmit sem! De nekem támadt kora reggel, hogy valaki azt mondta neki a parkba, hogy én lefeküdtem veled. – hüppögött.

- Bántott?

- Hát… megütött, ezért is jöttem ide. Nem akarok oda visszamenni! – ölelt át.

- Shhh! Ne sírj! Nem kell vissza menned! Én megvédelek! – simogattam, de kicsit kétségbeestem. Fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek.  – Kérsz egy kávét? Vagy teát? Tudod mit? Adok neked valami kényelmes göncöt és feküdj be az ágyamba! Csinálok neked reggelit meg kávét!

- Köszönöm! – motyogta.

- Na gyere! – kísértem be a szobámba és hagytam, hogy had válassza ki az egyik pólómat. Levette a farmerját és a saját pólóját majd felvette az enyémet és befeküdt az ágyba. – Itt biztonságba vagy! – pusziltam meg a homlokát. – Mindjárt hozom a reggelidet! – mentem le a konyhába és felhívtam a haveromat.

- Mi van Chan? – vette fel, de a hangja nem tűnt fáradtnak, pedig sosem szokott ilyen korán kelni. De most ez volt a legkevesebb dolog amivel tudtam foglalkozni.

- Baj van haver. – vakartam a fejem.

- Mi? Mondjad már!

- Itt van ____!

- Ez, miért baj? Nem erre vártál egy hete?

- Nem érted… rájött a pasija, hogy lefeküdtem vele és megütötte őt! És ide menekült, és… nem tudom mit tegyek. Nem vagyok én bodybuilder, nem tudom megvédeni!

- Megmondtam, hogy ne kezdj azzal a csajjal! Tedd ki a házadból, de gyorsan!

- Mi? Hát te meg vagy veszve! Dobjam ki? Hát te nem vagy normális!

- Miért? Te mondtad, hogy nem tudod megvédeni?

- Gondoltam majd együtt kitalálunk valamit… de nem kell! Vakard csak tovább a faszodat! Szevasz! – tettem le a telefont és beletúrtam a hajamba. Elkezdtem reggelit készíteni ____-nak/-nek és kávét.

Csak azon tudtam gondolkozni, hogy ki volt az… és most mi lesz. De komolyan, ki mondhatta el? Lövésem sem volt, hogy kinek lehetett érdekébe, hogy ártson nekünk. Főleg neki… nem tudtam nevet mondani! Legfőképpen mindenkit gyanúsítottam aki ott volt és látott minket együtt. De félre tettem a mérgességem és a félelmem, nem szeretném, ha ____ azt látná, hogy bizonytalan vagyok! Felvittem neki a kaját és a kávét egy tálcán.

- Hát nem egy öt csillagos étel, de remélem ízleni fog! – tettem le az ölébe.

- Köszönöm! – motyogott és lassan enni kezdett.

- Figyi… nem akarlak zaklatni, tudom, hogy most neked nehéz, de nem tudod, hogy ki mondhatta el a pasidnak? Nem mondott nevet? Vagy, hogy hogyan néz ki?

- Nem! Semmit sem mondott! – rázta a fejét.

- És… minek volt a parkba a pasid?

- Minden reggel kimegy futni!

- Oh értem… és nem szokott valakivel futni, aki ott volt a buliba?

- Nem tudom! Gongchan… lövésem sincs! – kezdett megint szipogni.

- Jaj ne sírj! – öleltem át.

- Csak ne beszéljünk róla, oké? – bújt hozzám.

- Jó! Megígérem! – simogattam hátát. Majd megint enni kezdett. – Én most elmegyek kicsit!

- Ne! Ne hagyj egyedül! – rémült meg.

- De… jó, nem hagylak! Legyél nyugodt, itt leszek a konyhába! Próbálj meg aludni! – pusziltam meg.

- Biztos nem mész sehova?

- Nem, itt leszek végig!

- Ígérd meg!

- Megígérem! – hajoltam hozzá közel és egy apró csókot nyomtunk egymás szájára. – Aludj! –vettem kezembe a tálcát és levittem a konyhába. Sorba mindenkit felhívtam aki ott volt a buliba. De persze mindenki tagadta, hogy ő lett volna az. Nem mondtam el senkinek, hogy ____ itt van nálam, csak hogy megtudta a pasija, és mégis dörömböltek az ajtómon. Abbahagytam a telefonálást és az ajtóhoz sétáltam, lassan kinyitottam és rögtön egy füles fogadott.

- Te vagy az a gyerek? – ráncigált fel a földről.

- Milyen gyerek?

- Ne tettesd nekem az ártatlant! Te fektetted meg a barátnőmet!

- És ha igen?

- Még szemtelenkedsz is? – rúgott belém majd felrántott és neki lökött a szekrénynek.

- Gongchan! – szaladt oda hozzám ____.

- Shh! Menj vissza a szobába! – simogattam az arcát amit megint könnyek áztattak.

- Nem! Ne bántsd őt! – fordult a pasijával szembe.

- Te ne pofázz nekem! Olcsó lotyó! – akarta megütni ____-t de én lefogtam a kezét.

- Nem lotyó, és ne érj többet hozzá! – löktem el a kezét.

- Na mi van bolha? Megerősödtél? – kuncogott rajtam.

- A szerelem hihetetlen cselekedeteket hoz ki az emberből!

- Na akkor gyere! – vert be egyet és én visszakézből visszaütöttem neki. Én sem értettem magamat, de felbátorodtam és megértettem, hogy nem szabad hagynom, hogy ____-t bántsa.

Sokat kaptam tőle, de én is próbáltam visszaadni neki, és rájöttem egy előnyömre, igaz, hogy ő erősebb, de én fürgébb vagyok. Így inkább arra fókuszáltam, hogy kitérjek az ütései elől, és nem arra, hogy visszaüssek. Be is vált, össze-vissza kapálózott, de nem talált el és elfáradt.

- Faszkalap! – vertem be neki egy jó nagyot és kitántorgott az ajtón. – Ha ide még egyszer vissza mersz jönni… kiütöm az összes fogad! Csicska gyerek! – vágtam rá az ajtót.

- Gongchan! – ölelt át ____.

- Nem kell félni! – simogattam.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz verekedni! – nézett fel rám.

- Hát… vannak még meglepetéseim a számodra! – mosolyogtam kicsit.

- Viszont csúnyán beverte a szemedet és az orrod is vérzik! – nézte az arcomat aggódva.

- Nyugi! Egyben vagyok! Ezek csak gyerek játékok! – nyúltam a szememhez és felszisszentem a fájdalomtól.

- Na gyere te hős! – kuncogott kicsit rajtam.

- Nem! Még el kell intéznem valamit!

- Mégis mit?

- Tudom ki mondta el a pasidnak az egészet!

- Ki?

- Egy olyan ember akire sosem gyanakodtam volna… - sóhajtottam.

- Megyek veled!

- De akkor vegyél fel valamit, mert megfázol! – paskoltam kicsit meg a fenekét.

- 1 hete még azt kérted tőlem, hogy vetkőzzek le. – kuncogott.

- Majd annak is eljön az ideje ismét! – kacsintottam és ő csak vigyorogva szaladt fel az emeletre és vissza vette a ruháit.

Elindultunk ahhoz az emberhez akit eddig igaz haveromnak és testvéremnek tartottam. Tudom, hogy ő tette, ebbe biztos vagyok! Senki más nem tudott arról, hogy ____ itt van nálam! És vajon, hogy talált a házamhoz az a paraszt, segítség nélkül? Egyértelmű volt, hogy Jinyoung tette. Mikor odaértünk én próbáltam higgadt maradni, és becsengettünk.

- Oh… szi-sziasztok! – látszódott rajta a meglepettség, de nem azért, mert ott voltunk, hanem, hogy én is ott voltam. Gondolom azt várta, hogy ____ pasija agyonverjen.

- Bemehetünk? Szerintem van egy kis intézni valónk! – mondtam.

- Persze! De miféle intézni való? – engedett be minket.

- Például kezdjük az elején, ott, hogy te voltál az aki megmondta ____ pasijának, hogy lefeküdtem vele!

- Hülye vagy? Miért mondtam volna el?

- Ezt én sem tudom, ezért is jöttem, hogy ezt megmagyarázd nekünk! Mondjuk ezt nem tudom rád bizonyítani, de a másodikat igen! És a kettő összefügg! Az előbb meglátogatott minket ____ pasija… nem tudod, hogy véletlen ki mondhatta meg neki a címemet? Mert, hogy magától oda nem talált volna, az tuti!

- Nem! Most komolyan azt hiszed, hogy én voltam? És mit tudsz bizonyítani?

- Azt barátom, hogy mindenkit felhívtam aki ott volt a buliba, hogy esetleg nem ők árultak-e be engem. De senkinek nem mondtam el, hogy ____ hozzám szökött, csak hogy kiderült a dolog, egyedül csak te tudtál erről!!

- És, ha én voltam? Min változtat ez?

- Hogy min? Te nem vagy eszednél! Miért árultál be? Miért árultad el a saját haverod? – szorítottam meg a pólójának a nyakát.

- Hagyd! – nyugtatott ____ és leszedte a kezemet róla.

- Hogy miért? Azért, hogy tudd… nem megy minden egy csettintésre! És nem bírtam elnézni ahogy te megjelensz, mint kis cukrász fiú és szobára viszed a legjobb csajt! Akibe már 3 éve szerelmes vagyok! Ezért… hogy ne legyen a tiéd!

- Hogy te… te mekkora egy geci vagy!

- Én vagyok geci? – mutogatott magára. – Te vetted el azt a csajt akit már 3 éve füzögetek!

- Érdekes… egyszer sem említetted, hogy szerelmes vagy belé! Azt mondtad, hogy huuh de megdugnád, de szerelemről szó se volt! És mikor kinéztem az ajtónál… akkor sem szóltál, hogy „Bocs haver, őt én akarom!”, se semmi! Csak azt hajtogattad, hogy mert neki pasija van és veszélyes!

- De, ha akkora nagy haver vagy, akkor levághattad volna!

- Nem Gongchan a hibás! – védett meg ____. – 3 év alatt egyszer sem próbálkoztál! Ne hazudozz, hanem az igazat mondd!

- De ez az igazság, hogy szereltek!

- De, akkor miért hazudozol össze-vissza Gongchan-nak, hogy te füzögettél, holott egy hangya fasznyit sem tettél annak érdekébe, hogy mi összejöjjünk!

- Hogy te mekkora mocsok vagy! – ráztam a fejem.

- De nem tehettem mást! Így már jobb, nem? Hogy tudja az igazat a pasid! – vigyorgott ____-ra/-re.

- Rohadj meg! –ütöttem be neki.

- Chan! – nézett rám.

- Soha többet ne lássalak! Csicska!

- Gyere! – húzott onnan el ____ és hazamentünk.

- Nem tudom elhinni… a legjobb haverom. – roskadtam le a kanapéra.

- Nyugi! Majd én leszek a legjobb haverod! – mosolygott és leült mellém.

- Én inkább a barátnőmnek akartalak.

- Akartál? Már nem akarsz?

- De! Csak… nem akarlak siettetni!

- Nem siettetsz! Én… tudod, akartam neked valamit mondani a buliba, de aztán mondtam, hogy mindegy!

- Igen?!

- Az az lett volna, hogy én nem szerettem a pasimat!

- Tényleg?

- Tényleg! Az elején oké volt és nagyon cuki, kedves, mindig odafigyelt rám. De ez csak egy évig tartott, amíg neten beszélgettünk. Aztán mikor ide költözött hozzám, akkor egyre ridegebb lett velem, csak a szexre használt és nem is volt otthon sokat. Sokszor leültem vele, hogy beszéljük meg, de mindig csak ordibálás lett belőle és mindig kaptam egy-két pofont.

- De akkor miért nem hagytad ott?

- Mert sosem volt bátorságom! És… hova mentem volna? A szüleim folyton üzleti úton vannak, és eladták a házukat! Én pedig nem szerettem volna itt hagyni a barátaimat! És úgy örültem, hogy te voltál és olyan kedvesen szóltál hozzám…

- Most már van hol laknod! Ez a ház elég nagy kettőnknek! Mit szólsz?

- Benne vagyok! – bújt hozzám.

- Pompás! – húztam az ölembe. 

The End -

YOU'RE SWEET, AS AN CAKE! [+18!!]

"Eme történet egy olyan fogalomról szól amiben sokan hisznek, de sokan nem! Ez nem más, mint a szerelem első látásra. Ám ezzel némi csalódottság is jár főszereplőnk életében. Vajon elnyerheti a kiszemelt lány szívét? És erősebb lesz a szerelmük, mint a lány félelme?"

Gongchan pov.

Cukrászként sok mindent megéltem már, főleg ha édességről van szó, de én még olyan édes teremtést még sosem láttam, mint őt! Egy szilveszteri buliba találkoztunk és elbűvölt. Aznap megkért haverom, hogy készítsek valami édességet a bulira, nekem nem jutott jobb eszembe, mint kis csoki falatokat és marcipán figurákat gyártottam. Csináltam hozzá egy kis habos tortát és pités tálba nyomkodtam tejszínhabot, mivel haverom tejszínhab dobáló versenyt akar rendezni. Mikor minddel kész voltam, elvittem neki és segítettem készülődni.

- Még mindig nincs csajod? – kérdezte a ház díszítése közben.

- Hát nincs… - válaszoltam kicsit letörten.

- Nyugi haver! Itt találni fogsz! Annyi jó csajt hívtam el!

- Majd körbe nézek. – vigyorogtam.

Aztán szépen lassan estére mindent feltálaltunk és teljes party fénybe úszott minden. A vendégek is szépen lassan szálingóztak befele, nagyon hideg volt kint. Mi fogadtunk a szebbnél-szebb lányokat, nagyon látványos ruhákba villantak meg, sokaknak volt barátja, de voltak akik egyedül érkeztek, ilyen volt ő is.

- K-ki volt ez? – néztem haveromra mikor elsétált mellettünk.

- Őt inkább hagyd! Nem adja könnyen magát, és elvileg most van egy külföldi pasija!

- Szeretem, ha nem adják magukat könnyen! És hol van a pasija?

- Otthon, szilveszterre hazament a szüleihez.

- Akkor nincs baj! – vigyorogtam és elindultam felé.

- Gongchan! – húzott vissza haverom. – Nagyon erőszakos barátja van…

- Amiről nem tud az nem fáj neki! Eressz el! – vettem le magamról a kezét és lassan odasétáltam a lányhoz.  – Szia! – mosolyogtam rá kicsit.

- Szia! Ismerjük egymást? – nézett fel rám érdeklődve.

- Nem, nem hiszem. Az én nevem Gongchan! – mutatkoztam be. – Leülhetek?

- Az enyém pedig ____! – mutatkozott be ő is. – Persze! – bólintott én pedig leültem mellé a másik fotelba.

- Oh ritka neved van!

- Igen, anyu és apu szereti a ritka dolgokat.

- Oh értem, de ezzel nincs semmi baj! Tölthetek neked? – vettem fel az asztalról a likőrös üveget.

- Nem szeretem. – rázta a fejét. Olyan aranyos.

- Akkor whisky?

- Hát, de csak egy picit!

- Picit? Az nálunk nem mérték. – kuncogtam és töltöttem neki egy pohárba.

- Jó, de nekem nem szabad sokat innom!

- Miért? Terhes vagy?

- Neem. – kuncogott. Végre megnevettettem.

- Akkor?

- A barátom… nem nagyon szereti, ha iszok.

- És hol van a barátod?

- Németországban! – motyogott.

- És… esetleg ellát idáig? – néztem körbe mintha figyelnének.

- Elvileg nem. – kuncogott megint tettemen.

- Akkor no problem! – töltöttem magamnak is és felhajtottam.

- Oh, nem volt kicsit túl erős? – aggódott értem.

- Nem! – grimaszoltam.

- Hát jó. – kuncogott és szépen lassan iszogatta.

- Mióta vagytok együtt a barátoddal?

- 2 éve.

- És, hol találkoztatok?

- Egy internetes oldalon ismertem meg és már egy éve beszélgettünk, aztán fogta magát és Valentin nap alakalmával elutazott hozzám. – mosolygott kicsit.

- Oh milyen romantikus. – mosolyogtam.

- Igen, csak…

- Na?

- Nem, mindegy! – rázta a fejét.

- Jó, nem erőltetem, ha nem akarod, akkor nem mondod el!

- Köszi. – bólintott.

- Hölgyem, felkérhetem egy táncra? – álltam fel és nyújtottam a kezem.

- Igen! – mosolygott kicsit és megfogta a kezem majd felállt. Nagyon csinos volt, egy fehér habos kis miniruha volt rajta, egy hozzáillő magas sarkúval amin hátul, a sarkánál szegecsek voltak.

- Nagyon csinos vagy! – mosolyogtam.

- Köszönöm! – mosolygott ő is és a fényektől nem láttam igazán, de mintha kicsit elpirult volna.

Elkezdtünk táncolni, tipikusan azok voltunk akik cseppet sem tudnak táncolni, csak lépkednek össze-vissza a táncparketten. Láttam rajta, hogy nem tud rendesen feloldódni, de én ez ellen tenni akartam. Pont mikor belejöttünk a gyors táncba, akkor jött egy lassú szám. Egymásra néztünk és azt gondoltam, hogy itt az alkalom arra, hogy érezzen egy kis törődést. Nem tudom miért, de azt éreztem rajta, hogy valamitől, vagy valakitől fél. Ezért szorosan magamhoz húztam és táncolni kezdtünk, ez már jobban ment nekünk. Legtöbbször a mellkasomon pihentette a fejét, de néha fel pillantott rám és én egy bíztató mosollyal fogadtam olyankor. Olyan volt, mint egy tollpihe, és most egyedül én birtokoltam ezt a törékeny testet. Mikor ennek a számnak vége volt, a haverom kihirdette a tejszínhab dobáló „versenyt”.

- Nos szavazzuk meg, hogy kit dobáljunk meg! – ment a nagy zsibaj és mindenki szavazott valakire. Aki a legtöbb szavazatot kapta annak megkellett állni egyenesen a konyhapult mögött és egy ember megdobta pitével. Harmadjára rám került a sor, hősiesen álltam meg a konyhapult mögött és vártam az ítéletet. Persze haverom dobta, ő pedig kézilabdázik, ezért kétség sem fért hozzá, hogy az arcomat találja el.

- Szegéény! – nevetve jött oda hozzám ____. – Jól vagy? – kuncogott.

- Persze. – kuncogtam. – Megkóstolsz? – nyomtam oda az arcomat hozzá.

- Aha! – nyomta az egyik ujját az arcomnak és levett róla egy kis habot. – Fincsi vagy. – ízlelte meg.

Utána elmentem és lemostam magamról azt a tömérdek habot és vissza slisszoltam ____-hoz/-hez. Ismét a fotelbe ült ahonnan elkezdtük. Leültem mellé és megint töltöttem neki italt, magamnak is töltöttem és egyre jobban kezdtünk feloldódni. Megdicsérte a marcipán állataimat, mert mondtam neki, hogy én csináltam, majd teljesen másfelé vettük a beszélgetés irányát. 

- Szóval szeretsz lovagolni? – összeért a két fotel kartámlája így rákönyököltem és másik kezemmel simogatni kezdtem combját.

- Igen… minden értelemben. – vigyorgott játékosan és beszorította két combja közé a kezemet.

- Kíváncsi lennék a technikádra. – markolgattam combját, mert mást nem tudtam csinálni.

- Hát először is felülök a lóra. – hajolt közelebb és átmászott az ölembe.

- Izgalmasnak tűnik! – néztem rajta végig és megmarkoltam fenekét.

- Uh. – nyögött fel kicsit. – Aztán szépen lassan kezdem magamévá tenni a lovat, majd ha összeszoktunk, akkor szeretem, ha mindent beleadhatok és olyan gyorsan hajtom a lovat, ahogy csak tudom. – kezdte lassan ringatni csípőjét. Teljesen megőrjít! Nem bírtam már magammal és felkaptam, egyenesen az emeletre mentem vele. Ott kerestem egy szobát és ledobtam őt az ágyra, de ő magával rántott és csókolni kezdett. Viszonoztam csókját és hagytam magam, hogy had vetkőztessen le közben. Éreztem rajta, hogy ő is teljesen beindult, szinte széttépte rajtam az inget. A levegő szikrázott köztünk és ott, akkor semmi sem számított. Semmit sem láttam csak őt és selymes haját ahogy az arcomat simogatja egy-egy csókcsata közben. Mikor megszabadította a felsőtestemet a ruháktól átfordított minket és csókolgatni kezdte mellkasom, utána apró csókokkal haladt lefele, én csak sóhajtozni tudtam, annyira jó volt. Mikor leért gatyámig, kicsatolta az övemet és leszedte rólam a nadrágot a boxerrel együtt. Cseppet sem tétovázott, egyből kezelésbe vette férfiasságomat. Nyalogatta majd teljesen szájába vette és azzal kezdett kényeztetni. Kezeivel is rásegített, ami plusszba megőrjített engem, csak nyögni és sóhajtozni tudtam, valamint megmarkoltam haját. Addig kényeztetett szájával és kezével ameddig le nem állítottam, nem akartam, hogy így elbánjon velem. Majd szinte azonnal feldobtam az ágyra és lebontottam róla a ruhát. Gyönyörű teste volt, és mámorító illata, én sem tétováztam a bugyi levétel után, egyből lábai közé hajoltam és nyalni kezdtem őt. Még nagyobb kéj fogott el, mikor meghallottam sóhajait és nyögéseit, ennél szebb és nőiesebb nyögést még életemben nem hallottam. Többet akartam hallani hangját, ezért belévezettem két ujjamat és ujjazni kezdtem, ám a nyalást sem hagytam abba.

- Gongchan! – markolt hajamba miközben nyögte nevemet.

Én csak vigyorogva kényeztettem tovább, és ezt egész addig csináltam amíg le nem állított. Akkor aztán hagytam, hogy ő vezessen, elfektetett az ágyon és kezébe adtam az óvszert. Ő lassan felhúzta ezt nekem és férfiasságom fölé térdelt. Egy apró csókot hintett a számra, majd magába fogadta méretemet. Ahogy elmesélte nekem, úgy is tett, lassan kezdett mozogni majd egyre gyorsabbra növelte a tempót, minél gyorsabban mozgott annál nagyobbakat nyögött és annál jobban élveztem én is. Segítettem neki a mozgásba, csípőjére fogtam és megkönnyítettem a dolgát. Nagyon jól csinálta, és nem is kellett sok idő, hogy mind a ketten részesüljünk a gyönyörben. Azt mondják, hogy a lányoknak ez sokkal nagyobb dolog és ők jobban élvezik, de szerintem most én úgy érezhettem, mint egy lány, mert őrületesen nagy hatást tett rám. Tényleg tüneményes teremtés és nem bántam meg semmit. Az aktus után kicsit pihiztünk egymás mellett.

- Gongchan!

- Hm? – bújtam nyakába.

- Nem bírom tovább! – támadott le megint és újabb menetet zavartunk le, ez esetben kutyapózban.

Aztán az éjjel során még kétszer lefeküdtünk egymással. Elvette teljesen az eszemet és a végére már éreztem, hogy már nem is vagyok annyira részeg, és talán már ő sem volt olyan részeg, mégis megtettük! Majd annyira kimerültünk, hogy egymást karolva elaludtunk. Jól aludtam mellette és olyan volt minden, mint egy álom, de tudtam, hogy megtörtént. Mégsem lett happy end, reggel mikor felkeltünk ő kifordult magából.

- Ezt nem lett volna szabad! – sóhajtozott és elkezdett felöltözni.

- Miért? – próbáltam még kicsit magam mellett tartani az ágyba.

- Mert nekem barátom van! – vakart le magáról.

- De amiről nem tud, az nem fáj!

- Ez oké, de nem lett volna szabad! Értsd meg! – öltözött fel teljesen.

- Ne hagyj itt! – pattantam fel és a takaróval takartam magam.

- Sajnálom, hogy ezt tettem veled, de ezt nem lett volna szabad! És nem fog többet megtörténni! – lépkedett az ajtó felé, de ott elkaptam.

- Kérlek! Legalább ne hazudj magadnak! Tudom, hogy nem bántad meg! Látom a szemedben, ne tagadd!

- Úgy csinálsz mintha évek óta ismernél… de semmit nem tudsz rólam!

- Könnyen kiismerhető vagy! Maradj még egy kicsit! Kérlek! – csókolgattam a nyakát miközben szorosan tartottam magamhoz.

- Ne! Nem maradok! – próbált eltolni.

- Kérlek! – csókoltam meg és egy kicsit viszonozta majd ellökött és elviharzott. Felsóhajtottam és beletúrtam a hajamba.

- Mi van haver? – jött ki a másik szobából a haverom.

- Semmi… elviharzott! – mutattam utána.

- Nem kellett volna!

- Persze, te semmit sem tudsz, hogy ő milyen… úristen! – ültem le az ágyra.

- Oké, jó az ágyba, de ennyi! Felejtsed el! Neki van barátja, aki ha ezt megtudja, akkor téged szétkap!

- Ugyan kitől tudná meg? És nem akarom elfelejteni!

- Akkor legyél hülye! – hagyott ott ő is.

Csak néztem magam elé  és nem tudtam mitévő legyek. Lehet tényleg el kéne felejtenem, de láttam rajta, hogy ő is érez valamit, csak fél. Biztos nem fogom elfelejteni, nem azért, mert nem akarom, hanem, mert úgy sem tudom. 

To Be Continued -