2014. október 29., szerda

OPEN YOUR EYES, PLEASE! +12


"Ez a kis történet az én egyedi és talán sajátos életem töredéke. A sztárság megtudja változtatni két ember addig nyugodt és kiegyensúlyozott kapcsolatát? Most kiderült!"

 FONTOS: EBBEN A TÖRTÉNETBEN TRÁGÁR SZÖVEG TALÁLHATÓ!

____pov.

Az én nevem ____. Egyszerű életet élek, barátokkal és sok kalanddal. 2 éve ismertem meg egy srácot a neten, az ő neve Jay. Amerikába született és ott is él a családjával. A 2 év alatt tökéletes húg és báty kapcsolat alakult ki köztünk. Mindenben ott van mellettem és én is vele, az első barátnőjében is segítettem. Sokat szoktam miatta Amerikába utazni, és miatta lett jobb a tanulmányom a suliban is. Ma sem volt másképp, szünet volt, így hát megvettem a repülőjegyemet hozzá. Izgatott voltam,mint mindig. A reptéren elbúcsúztam a családomtól. Gyönyörű volt ahogy felszállt a gép és lassan elfedett mindent a felhők játéka, majd belementünk az éjszakába és elaludtam. Mikor megérkeztünk Amerika partjaihoz ott hajnali 3 óra volt. Remegő lábbal szálltam le a repülőről, már régen láttam Jayt a suli miatt, ám mikor megláttam minden izgalom elszállt. Ugyanaz a hóbortos fiatal srác állt előttem mint akit megismertem. Fejvesztve szaladtam felé és ő felém sietett vigyorogva. Majd mikor elég közel voltunk megöleltük egymást.
- Jól utaztál hugi? – kérdezte gyengéd hangon és simogatta tarkómat.
- Igen, csak kicsit fáradt vagyok. – motyogtam vissza.
- Én is. – ásítozott és ránéztem szemeire amik még kisebbek voltak, mint szoktak. Mivel ő koreai származású eredetileg, így szép mandula szemei szoktak lenni, ám most csak egy csíkot láttam a szeme helyett.
- Akkor minek jöttél ki elém? – kuncogtam rajta kicsit.
- Mert nem vagyok bunkó! – fogta meg a csomagjaimat.
- Igaz. – mosolyogtam kicsit.
Majd hazaindultunk, vagyis hozzájuk. Mindenki aludt, ezért csak letette a konyhába a cuccaimat és úgy, ahogy voltunk bedőltünk az ágyba. Imádtam vele aludni, vigyázott rám és cuki volt velem, mint egy igazi báty. Reggel egy visítozó hangra keltünk.
- Mit képzeltek? – felnéztem és Jay barátnője volt az.
- Nyugi... mi van már? – motyogtam kómásan.
- Te kis ribanc! – támadt nekem.
- Hé! – szedte le rólam Jehan, Jay tesója.
- A hátam mögött kefélnek! – akadt ki a csaj.
- Miről beszélsz picim? – tért magához Jay is.
- Minek van megint itt? – mutatott rám.
- Ne kezd megint szívem... egyszer már elmondtam, hogy a húgomként tekintek rá és fontos nekem.
- És te a húgoddal szoktál kefélni? Gusztustalan vagy! – viharzott el.
- Jay... menj már utána! – ráztam meg Jayt aki visszadőlt az ágyba.
- Minek? Egy hisztis picsa... nem tudok vele mit tenni, ha ilyen. – motyogott.
- De... de... odavoltál érte. – értetlenkedtem. Mi történt itt míg nem láttam Jayt? Semmit sem említett nekem mikor beszéltünk telefonon.
- Voltam!
- Történt valami?
- Semmi, csak mindenért kiakad. Ugye beszéltem veled kb 10 percet tegnap, és akkor is visítozott, mert neki baszhatnékja volt. Én nem akarom, hogy ennyire kötött legyek!
- Oh... hát ez tényleg nem szép dolog tőle... és ez, hogy mi dugunk... – ráztam a fejem.
- Háát... ami azt illeti. – kuncogott és belefúrta fejét az oldalamba.
- Ne legyél bolond! – ütöttem meg kicsit a fejét.
A szünetet remekül töltöttük, Jay teljesen olyan, mint volt. Aztán sajnos haza kellett utaznom, sírva váltunk el egymástól a reptéren.
- Ugye még majd jössz? – tartotta vissza könnyeit.
- Persze! – szipogtam és megpusziltam.
Azóta egy hónap telt el, és nem is beszéltem sokat Jayel, neki is megvan a dolga és nekem is. Ám egyik nap az ő telefonjára keltem.
- Igen? – vettem fel kómásan.
- Felkeltettelek?
- Áh... dehogy... én általában ilyenkor... – néztem az órára. – 2-kor szoktam kelni. – kuncogtam kicsit.
- Bocsi, de ezt veled akartam megosztani először!
- Mondjad, apa leszel?
- Nem! – nevetett. – Hanem sztár!
- Mi? – pattantak ki a szemeim.
- Igen! Egy koreai bandába fogok énekelni!
- Ez nagyszerű! – vigyorogtam.
- Igen, de ami rossz, hogy el kell utaznom itthonról és... szeretném, hogy ha... te is jönnél velem Koreába!
- Mi? Te megvagy veszve! Miért nem a tesódat viszed?
- Ahj... ő úgy is csak a csajokkal törődne!
- Én meg a pasikkal! – kuncogtam.
- Egy pasival! Én leszek ott a legjobb! Gyere veleeem! – nyüszögött nekem.
- És a tanulmányaim? Jay ez nem csak úgy megy! – fetrengtem az ágyamba.
- Majd ott keresünk neked egy jobb iskolát!
Nem mentem bele, de addig győzködött, egy hónapon keresztül minden nap felhívott, hogy menjek vele így már nem tudtam mindig nemet mondani neki és végül is szeretnék vele lenni minden bánatában és örömében. Lassan eljött az utazás napja is, most még jobban izgultam mint eddig bármikor. Az utat majdnem végig aludtuk, és mikor megérkeztünk egy kellemes légkör várt minket. Vagyis hát azt reméltük. 2 öltönyös fickó várt, de csak Jayt várták.
- Jó napot! – köszönt a határozott személyiség egy autóból.
- Jó napot! – hajoltunk meg mind a ketten.
- Ő ki? – mutatott rám.
- Ő a legjobb barátnőm, szinte a húgom. – magyarázkodott Jay.
- Értem, akkor keressenek neki egy hotelt messze a kiadótól! – biccentett az öltönyösöknek akik megfogták a cuccomat és betették egy másik autóba. Nem értettem.
- Miért? Miért a kiadótól messze? – fogta meg a kezem Jay és nem engedett elmenni.
- Ezért! – nézett rideg tekintettel a kezünkre. – A mi kiadónknál nincs barátnőzés!
- De ő csak a húgom! Semmi nincs köztünk!
- Sok ilyet hallottunk már! – biccentett megint a fiúknak akik elakartak vinni.
- Akkor had búcsúzzak el tőle. – vezetett félre kicsit Jay.
- Jay... haza akarok menni! – rettegtem.
- Ne! Ne menj haza! Megoldjuk, csak várj kicsit! – fogta meg az arcomat hideg kezeivel.
- Félek...
- Nem lesz semmi baj! – puszilta meg a homlokomat. – Vigyázok rád!
- Nem tudsz! – ráztam a fejem és el kellett indulnunk.
Itt kezdődött a rémálom amit sok fan nem él át és nem érez át, mert csak a csillogást látják. Engem egy elég jó hotelbe vittek, de a város másik felébe. Minden nap vártam, hogy Jay hív, de sosem tette meg. Aztán olvastam, hogy ő és a bandája törnek előre, büszke voltam rá és még mindig vártam. Majd egyik nap olvastam, hogy kiírt egy elég provokáló szöveget. Kiakadtam én is rajta, mi az, hogy nincs itt barátja? Felhívtam.
- Igen? – vette fel teljesen rideg hanggal.
- Szia... én vagyok az, ha még nem felejtettél el... – mondtam gúnyosan.
- Mit akarsz?
- Mi ez a kiírás? Nincs barátod? Akkor én mi vagyok? – akadtam ki.
- Miért? Te itt vagy? Itt vagy minden nap velem?
- Képzeld, én minden nap várom, hogy  hívj!
- Képzeld, én meg éjjel-nappal gyakorlok.
- Nem az én hibám, hogy ide hoztak engem azok az emberek...
- De ellenkezhettél volna egy kicsit!
- Oh, szóval az én hibám?
- Hát nem is az enyém!
- Tudod mit? Akkor legyen igazad! Egy barátod sem lesz itt! – nyomtam rá a telefont és sírva pakoltam össze a cuccomat. Nem hiszem el, hogy ennyi év barátság neki csak ennyi.
Még aznap este hazamentem és soha többet nem akartam hallani róla. A kijelentése után nem csak én akadtam ki, hanem a cég is, és kilépett  a bandából. Aztán eltűnt, azt hittem, hogy most végre sosem fogom megint látni. Teljesen nyugodt voltam addig a pontig míg meg nem láttam ezt „Jay Park comeback”, szóló éneklésbe kezdett. Sorra adta ki a szerelmes számokat. Nem volt már ugyanaz a srác akit én annyira bírtam. Egyre több tetkója lett és a tini lányok a bugyijukba folytak tőle, pedig ha tudnák, hogy mekkora gerinctelen ember is valójában. Aztán kaptam egy sms-t, nem volt név csak egy szám. Azt írta, hogy utazzak Koreába, mert Jay kórházban van. Adott egy címet, kétségbeestem. Nem tudtam mit csináljak, hülye, naív létemre azonnal rohantam a reptérre és az első géppel el is utaztam. Fogtam egy taxit és a helyszínre mentem. De az nem egy kórház volt, hanem egy kávézó. Nem értettem semmit, egész addig ameddig meg nem láttam a sok kamerát. Legszívesebben visszafordultam volna, de kifizettem a taxit és kiszálltam.
- ____! – éreztem meg két erős kezet hasamnál és egy ismerősen csengő hang.
- Minek kellett ide jönnöm? – motyogtam ridegen.
- Még mindig haragszol? – jött elém a srác akit annak idején annyira dicsértem.
- Ezt még kérdezed? – akadtam ki.
- Pssszt! Majd megtudod miért kellett ide jönnöd csak hallgasd a dalt! – puszilta meg az arcom majd ott hagyott. Beálltam a stáb közé és néztem ahogy előadja magát. A szám arról szólt, hogy szerelmes egy csajba, sőt rajong érte és szeretné ha a barátnője lenne. Fintorogva néztem ahogy tátog a dalra. – Just be my girlfriend, my girlfriend, my girlfriend, my girlfriend, yeah! – jött oda hozzám.
- Ne hülyíts már Jay! Ne csinálj magadból bohócot! – akartam ott hagyni, de megfogta a kezem.
- Én komolyan gondolom! Átgondoltam mindent, volt időm, és... te mindig ott voltál nekem, és most is jöttél! Pedig csúnyán megbántottalak, és a fejembe szállt a hírnév, de rájöttem, hogy te nem a húgom vagy! Gondolj csak bele, akárhányszor megláttalak izgultam és a szívem ezerrel többet vert, mint általában, mindent megosztottam veled és igazán jól tudtam veled érezni magam, és szerintem ezzel te sem vagy másképp!
- De Jay... ez nem így megy, te még mindig álomvilágba élsz!
- Nem! Most állok csak igazán a földön!
- Akkor sem mondok igent! – ráztam a fejem.
- Miért?
- Mert nem az vagy akit megismertem!
- De!
- Akkor bizonyítsd!
- De akkor ígérd meg, hogy itt maradsz és nem mész haza!
- Itt maradok, de ha hiába, akkor engem soha többet nem látsz! Még akkor sem, ha tényleg kórházba leszel!
- Nem maradsz itt feleslegesen! - puszilta meg az arcomat.
Ezek után a szavak után szinte minden fellépésén ott voltam, és minden MV forgatáson részt vettem. Sokat vitt vacsorázni, és nagyon cuki volt. Talán tényleg olyan mint régen, kezdtem én is feloldódni a közelébe és nem voltam már vele annyira rideg. Ezt folytattuk 1 évig, sosem mondtam neki igent, még nem éreztem úgy, hogy tényleg megérdemli, hogy megbocsájtsak neki, és hogy ilyen komoly dologba lépjek vele. Aztán egyszer tök részegen toppant be hozzám.
- Szia! – vigyorgott.
- Szia, te meg... részeg vagy?
- Nem! Csak a te illatod kábított el. – borult a nyakamba és szagolgatni kezdett.
- Jay. – sóhajtottam és becsuktam az ajtót.
- Mond!
- Le kell fürdened! Nagyon büdös vagy! – hajoltam el tőle. Nem szólt semmit csak hűségesen követett a fürdőbe. Megengedtem neki a hideg vizet és beakartam csalni alá.
- Akkor fürödjünk! – vetkőzött le majd közel húzódott hozzám és vetkőztetni kezdett.
- Nem, én nem fürdök, csak te! – löktem el magamtól.
- Szerelmem! – jött megint közelebb.
- Ne hívj így!
- De ha szeretlek, akkor mond, hogy hívjalak? Picim? Kicsim? Cicám? Vadmacskám? – vigyorgott és belemarkolt fenekembe.
- Te meg vagy veszve! – kuncogtam és belöktem a zuhany alá. – Majd most lehűlsz.
- Kicsim! Neee! – sikítozott a hideg víz alatt. Majd mikor úgy gondoltam, hogy kijózanodott és nem kínzom tovább akkor elzártam a vizet és ráterítettem a hátára egy törölközőt. Fogait kocogtatta a hideg élmény után.
- Észhez tértél? – kísértem a szobámba.
- Igen, azt hiszem! – vacogott.
- Miért rúgtál be?
- Mert az a lány akit szeretek, az folyamatosan eltol magától.
- Jaj Jay...
- De szeretlek! – csak sóhajtva hajtottam le a fejem. Tudtam, hogy most lesz itt az ideje, hogy döntsek. – Most miért nem mondasz semmit?
- Mert nem tudok mit mondani.
- De tudsz! Azt kell mondanod, hogy „én is szeretlek Jay!” – megint csak sóhajtottam. Tényleg szeretem, minden hibájával együtt és megint olyan mint régen, de nem tudom, hogy képes lennék-e vele ennyi év barátság után járni. – ____! – húzott az ölébe.
- Jay... meztelen vagy. – akartam kiszállni az öléből, de nem engedte.
- És? Miért zavar az téged? Csak a válaszodat várom!
- Hülye! –hajoltam a nyakába.
- Ez nem válasz! Kérlek, ____. –simogatta a hajam.
- Én is szeretlek, te hülye! - ütöttem meg kicsit a mellkasát.
- Tényleg? – vigyorgott, mint a tejbetök.
- Igen! Ez az én hibám, hogy minden hibáddal együtt imádlak!
- Úristen! – vigyorgott. – Nem fogsz bennem csalódni, jó? – csókolt meg. – És együtt mindent megoldunk! – motyogta a csókba majd tovább csókolt.
- Rendben! – mosolyogtam kicsit majd viszonoztam. – De nem fekszem le veled, még nem! – szakítottam meg a csókot.
- Rendben, de aludj mellettem!
- Melletted alszom, ha felveszel valamit!
- Csábító a testem? – húzkodta a szemöldökét.
- Nem találtad el! – kuncogtam.
- Hééé!
- Jól van, nem vagyok olyan, mint a többi tini csaj, hogy belefolyok a bugyimba tőled!
- Ooh... szóval nálad bizonyítani is kell, hogy tökös vagyok?
- Valahogy úgy. – kuncogtam és megpusziltam a száját.
- Ezért szeretlek! Nem adod magad könnyen!
- Szóval... csak ezért... és ha megadom magam és nem lesz miért küzdened?
- Nem így értettem! Akkor is szeretni foglak, de most izgalomba hoztál.
- Azt látom! – kuncogtam kicsit és megpusziltam a nyakát. – Na menj és takard el magad valamivel!
- Felveszem a tangáidat! – kuncogott.
- Hát... ha neked az tetszik. – nevettem.
- Tetszik... rajtad! – simogattam a fenekemet.
- Na húzzál! –szálltam ki az öléből.
Azóta mondhatjuk, hogy boldogan élünk. Vannak köztünk néha nézeteltérések, de ezeket hamar megoldjuk és nincs vita belőle. Először nehéz volt barátról áttérni egy teljesen más és komolyabb posztra, de megszoktuk és talán ez a barátság a kapcsolatunk titka.
- Mit csinálsz szívem? – ültem le mellé az ágyra.
- Újabb dalt írok rólad! – vigyorgott.
- Na had nézzem! – vettem el tőle.
- De ne!
- Ez már rosszul kezdődik! – kuncogtam. – „Mikor éreztem tested a testemen.”
- Igen, ez egy tökéletes kezdés! – kapta ki a kezemből a lapot.
- Most pornót akarsz rólam írni dalba? – kuncogtam.
- Nem! De kiszeretném mutatni, hogy mennyire gyönyörű vagy!
- Cuki vagy, de túlzol! – pusziltam meg.
- Szerinted. – írt tovább.
- Legyen az is benne, hogy reggelente mindig megharapom a füledet. – öleltem át hátulról és megharaptam a fülét.
- Hééé! – kuncogott és letepert. – Ezért bünti jár!
- Huh... megijedtem!
- Ijedj is! – csókolt meg és széttépte rajtam az inget.
- Ez tudod, hogy a te inged volt? – kuncogtam kicsit.
- Sebaj. – kuncogott magán már ő is.
Nagyon szeretem, kimondhatom, hogy sosem találtam volna nála jobbat! 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

I WANNA EAT YOU, BUT....I'M HUMAN?! +18



"Ez a történet egy fantasy dráma, semmi valóság alapja nincs! Egyszerűen az agy szüleménye."
FONTOS: NEM AZ ALKONYAT ALKOTTA, SZÓVAL HA EGYEZÉSEKET LÁTTOK AZ CSAK A VÉLETLEN!! EGY ALKONYAT FILMET SEM LÁTTAM, NEM KOPPINTOTTAM!

Minwoo pov.

Lassan 3 éve, hogy nem tudok leállni az evéssel. Most talán mindenki nevetve olvassa ezt, de ha rájöttök, hogy nem ember vagyok, akkor mindenkinek megváltozik az arcmimikája. Ugye? A te bőrszíned is sápadtabb lett és izgatott lettél. Nem olyan izgalmas egy másik lénynek lenni, mint azt te képzeled! Sok mindent nem értenek az emberek, értetlenek és azt terjesztik, hogy mi vagyunk a rosszak, pedig ők nem tudnak felfejlődni az új világhoz! Születésem óta van egy olyan titkom amit magamban őrzök, hölgyeim… uraim, én egy vámpír vagyok! Nagyon nehezek a mindennapok, ugyanis, mint azt említettem 3 éve folyamatosan éhség vágyam van, még ha több embernek is szívom ki a vérét egy nap. Egymás után sorba falnám fel és ízlelném meg az emberek ínyenc vérét. Ők még nem tudják, hogy mindannyijuk vére utánozhatatlan. Azt tudják, hogy különféle vércsoport létezik, ám ez nem minden, A+… ez még semmit sem takar! A fő vércsoportoknak vannak mellék ágai amit, úgy látszik, csak a vámpírok ismernek fel. Az emberek idétlen regényeket, és felháborító filmeket készítenek rólunk, közben nem ismerik fel a valódi értékeket. No de nem is fecsérlem tovább a szót, haladjunk arra az estére mikor egyedül jártam az utcákat.
- Vér. – szagoltam bele a levegőbe és valami eszméletlen finom illat csapta meg az orromat. Semmivel sem törődve futottam az illat után. Egészen egy sikátorig vezetett ahol egy férfit láttam amint agyon döfköd egy lányt. Többször is beleszúrt a hasába. Nem tehettem mást, rátámadtam és az összes vérét kiszívtam testéből. Mocskos, tisztátalan íze volt a vérének, de ez a kislány, ő finom!
Leguggoltam és megízleltem vérét a földről. Szemeim vörösek lettek az energiától ám nem volt időm nyakába fúrni fogaimat, embereket éreztem. Szirénázást hallottam, de tudtam, hogy nem hagyhatom itt! Nekem ő kell! Megakarom enni! Ezért a következőt cselekedtem: megfogtam ájult testét és az energiámból kitelt, hogy olyan gyorsan amennyire csak tudtam, futni kezdtem majd elvittem őt a rejtekhelyemre.
- Utálok ártatlanokat ölni… - motyogtam magamba miközben lefektettem az ágyra. – Meggyógyítalak, aztán utána eszlek meg! – simítottam végig selymes arcán.
Hetekig, sőt hónapokig kezelgettem a sebét. Ők miért nem regenerálódnak? Miért tart ilyen sokáig, hogy begyógyuljon a sebe? Kezdtem ideges lenni és akkor felébredt.
- Mhm… - nyitotta ki a szemét. – Hol vagyok? – ijedt arccal ült fel, de hasához kapva borult vissza.
- Ne pattogj! Sérült vagy! – igazítottam meg a kötését.
- Ki vagy te?
- Nem mindegy? – válaszoltam. Emberek… annyit kérdeznek, és olyan kíváncsiak.
- Te egy emberrabló vagy, igaz? – húzódott az ágy másik felébe. – Hozzám ne merj nyúlni. – ölelte magához a takarót. Én csak jót nevettem rajta. – Ne nevess!
- Inkább pihenj! – álltam fel és kimentem a szobából. Kezdtem éhes lenni, de még nem épült fel teljesen. Megint el kell mennem valakit becserkészni. Nem szóltam neki, hogy elmegyek, csak bezártam az ajtót és elindultam.
Az utca tömve volt jobbnál-jobb illatú emberrel, szinte választani alig tudtam. Aztán egy hölgy ütközött belém, pont jó lesz.
- Oh elnézést! – segítettem fel.
- Nincs semmi baj! – rázta a fejét, de megvágta az ujját.
- Biztos? Ön vérzik! Jöjjön el hozzám és bekötöm! Nem lakok messze!
- Megtenné? – nézett rám reménykedve. Olyan naívak.
- Persze! – vigyorogva kísértem el a házamhoz. – Egy perc és jövök! – néztem be a szobába és a lány aludt.
- Talán a felesége alszik bent? – érdeklődött. Mindegyik milyen kíváncsi.
- Nem. – ráztam a fejem.
- Akkor?
- Csak egy lány. – vettem le róla a kabátot és a háta mögé mentem.
- De uram… én nem ezért jöttem. – jött zavarba mikor elárasztottam puszikkal ízletes nyakát.
- Bocsánat, de nem tudok ellenállni! – nyaltam meg nyakát majd belemélyesztettem fogaimat. Apró nyüszítés hagyta el száját majd sápadtan hullt a földre. Egy csepp vére sem maradt.
- T-te… - láttam meg a lány ijedt arcát.
- Igen! – kuncogtam.
- Apa! – szaladt be a szobába és bezárta.
- Mindig ezt csinálják. –sóhajtotta majd eltűntettem a nő holttestét és bemásztam az ablakon a lány szobájába. – Én mindenhol ott leszek, jegyezd meg! – toltam neki a falnak.
- Te mocskos! – ütött arcon.
- Nem tenném a helyedbe! – nyaltam végig nyakán. Éreztem ahogy nagyot nyel és testét libabőr járja át.
- Engedj el! – lökött el magától. – Miért nem ettél meg eddig? – kiabált velem. Eddig senki sem volt ilyen bátor mikor megtudta, hogy vámpír vagyok.
- Mert megvárom míg felgyógyulsz, úgy finomabb vagy! Na meg nem ölök ártatlanokat.
- Ez jó vicc, egy vámpír? Te mindig a jókat ölöd meg! – kezdte ütni a mellkasom, de lefogtam kezeit.
- Nem  vagy te egy kicsit szemtelen? – löktem az ágyra. – A helyedbe elülnék a picsámon! – ráztam a fejem és kimentem. Mekkora egy nagypofájú ez a lány.
- Minwoo! – hallottam meg haverom hangját.
- Kwangmiiin! – pacsiztam le vele. – Oh Youngmin, szia! – pacsiztam le a testvérével is. Ők ikrek voltak, egészen kiskorom óta barátaim és ők is vámpírok.
- Mi ez a fincsi illat? – szagolt a levegőbe Kwangmin.
- Semmi. . nem tudom mit érzel. – ráztam a fejem.
- Jaj ne szerénykedj! Kit szedtél össze? – nézett be a szobába. – Oh. . egy egész cuki kis pipi. – rántotta maga mellé és végig nyalt a nyakán.
- Hagyd őt békén! – löktem el tőle.
- Na mi van? Már meg sem osztod a kajádat velünk? – lökdöstek.
- Őt nem! – álltam meg stabilan és hátam mögé húztam a lányt.
- Akkor majd elvesszük erőszakkal! – emelt fel Youngmin az ingemnél fogva és rávágott az asztalra. Vérszemet kaptam és nem akartam, hogy megegyék a lányt. Igaz a nevét sem tudom, de ő az enyém!
- Sosem lesz a tietek! – kezdtem velük verekedni, de ketten erősebbek voltak így a végén erőtlenül rogytam a földre.
- Oda a kicsi Minwoo. – nevettek. – Tudod mit Youngmin? Én már nem is vagyok éhes, találunk jobbat! – biccentett Kwangmin és elmentek.
- Úristen. – hallottam meg egy aggodalmas hangot majd a lányt láttam előttem aki leguggolt hozzám és próbált felsegíteni. Nagy nehezen sikerült neki és bevitt a szobába, ráfektetett az ágyra és többre nem nagyon emlékszem.
Azt gondoltam, hogy most kihasználja az alkalmat a csaj és megszökik, de nem így lett. Mikor magamhoz tértem épp ő borogatta a fejemet és óvatos mozdulatokkal varrta össze a sebemet ami nagyon mély volt.
- Áú! – ordítottam fel kicsit mikor éreztem a tűt a bőrömben.
- Bocsi, de ezt muszáj. – motyogta és tovább csinálta.
- Honnan tudsz te ilyet? – motyogtam fájdalmasan.
- Az apukám doktor, ő tanított mindenre.
- Értem. – tűrtem tovább a fájdalmat. – Amúgy… mi a neved?
- ____ vagyok! És… a tied?
- Minwoo a nevem!
- Szép név. – motyogta. Olyan volt mintha nem is félt volna tőlem.
- Miért maradtál itt?
- Tartozom ennyivel. Kétszer is megmentetted az életemet. – vette le az ingemet és lekezelte a többi sebemet is.
- De hát… nem is félsz?
- Nekem már nincs mitől félnem.
- Nem igazán értelek.
- Csak apukám volt és most neki is új barátnője lett, aki nem szeret engem. Ő akart megöletni.
- A nevelő anyukád? – ámultam el. Az emberek… tényleg ennyire romlottak?
- Igen! – láttam meg egy könnycseppet az arcán.
- Ne sírj! – töröltem le a könnycseppet selymes arcáról.
Még hónapokig feküdtem így, egyszerűen erőtlen voltam. Egy csepp vért sem ittam azóta.
- Minwoo… - szólított meg ____.
- Igen? – kérdeztem erőtlenül.
- Neked vér kell a regenerálódáshoz, igaz?
- Igen! – nem szólt semmit csak közelebb jött hozzám és akkor láttam meg, hogy csak az egyik ingem van rajta. Felültetett és lehúzta egyik válláról az inget majd leült mellém.
- Egyél! – utasított és behunyta szemeit.
- De… - beparáztam, én már nem akartam őt megenni. Valami több volt ő, mint étel.
- Egyél Minwoo, egyél! – folytak a könnyei.
Lassan hajoltam nyakához és belemélyesztettem fogaimat. Vérétől még a hideg is kirázott, olyan finom volt. De nem ittam belőle sokat.
- Köszönöm! – töröltem le ajkaimról vérét és éreztem ahogy erő száll a testembe.
- Nincs mit.
Be kell valljam, hogy nagyon kívánatos volt ebbe az összeállításba és én is férfiból vagyok. Boldoggá akartam tenni. Nem tudtam, hogy elutasít-e vagy sem, de megpróbáltam. Lassan megcsókoltam ajkait és meglepetésemre elfogadta. Nem ellenezte, sőt vadul csókolt vissza. Elmosolyodtam és felül kerekedtem rajta. Figyelnem kellett rá, hogy ne érjek hozzá erősen. Vadul csókoltam miközben ő levette rólam nadrágomat. Mikor bedurvultam csak végig simított az egyik sebemen és én felszisszenve fogtam vissza magamat. El sem hiszem, hogy egy ember irányít engem, de élveztem. Ajkaink folyamatos kontaktusba voltak egymással, miközben lassan vetkőztettük egymást. Óvatosan gomboltam ki az inget rajta miközben nyalogattam mellkasát. Sóhajtozva túrt hajamba és élvezte ahogy nyelvemmel lassan átjártam egész testét. Lehúztam róla bugyiját és széttártam lábait, de leállított. Szó nélkül elgyengültem és felülkerekedett rajtam. Lehúzta boxeremet majd lábaival fejemhez hátrált, hogy tudjam nyalni miközben ő szop engem. Nem is tétlenkedtem, megmarkoltam combjait és vadul nyalni kezdtem. Talán egy apró mosoly jelent meg arcán a hangjából ítélve majd ő is neki látott. Élveztem amit csinál és minél élvezetesebben csinálta én annál játékosabb voltam a nyelvemmel. Mind ketten leálltunk mikor a másik jelzett, hogy nem bírja tovább. Megfordult és engedte, hogy én vezessek. Fölé másztam és felhúztam az óvszert tagomra, majd megfogta tarkómat ____ és lehúzott egy csókra, így nyugtatta magát. Csók közben belé hatoltam és vártam míg megszokja méreteimet. Mikor jelzett, hogy mehet, én elkezdtem benne mozogni, de csak lassan. Hallgattam sóhajait és nyögdécseléseit amik nagyon vonzóak voltak és beindultam tőlük. Nem tudtam leállni és egyre gyorsabb tempót diktáltam. Minden egyes lökésemnél neki ütődött az ágy a falnak, ____ hatalmas nyögései pedig elszálltak az éjszakába. Nem akartam bántani, de már nem tudtam magamon uralkodni. Már csak akkor tértem észhez mikor keserves sikolyok hagyták el ___ száját. Megijedtem, hogy bántom és visszafogtam magam.
- Nyugi, nem kell félteni. – csókolt meg és megint teljesen beindított a hangja. Ismét eluralkodott rajtam a hév és megint őrült tempóba mozogtam. Ezúttal tényleg nem volt visszaút, nem tudtam megfékezni magamat és addig mozogtam így míg el nem mentünk. Hatalmas sikolya megremegtette a falat.
- Bocsánat. – lihegve rogytam mellé.
- Semmi baj, mondtam, hogy ne félts! – bújt hozzám és simogatta a hajam.
- Tudod mi vagy te? – húztam magamhoz közel.
- Micsoda?
- Egy angyal! – csókoltam meg.
Nem szólt semmit csak mosolyogva viszonozta a csókomat. Az nap éjjel nagyon nyugodtan aludtam és éreztem ahogy a sebeim egyre kisebbek lesznek. Újabb hetek teltek el, és kiderült, hogy ____ terhes lett. Nagyon örültünk neki, bár kicsit féltem, hogy megöli szülés közben a gyerekünk, de ő mindig erős volt és tartotta bennem a lelket. Aztán egy nap csengettek.
- Ki lehet az most? – sóhajtottam.
- Ne! Ne nyiss ajtó! – húzott vissza szerelmem.
- Egy perc és itt vagyok! – pusziltam meg száját majd az ajtóhoz sétáltam. Mikor kinyitottam egy nem várt meglepetésben részesültem. Rendőrök álltak az ajtóm előtt és szinte kérdezés nélkül rontottak be. – Mit csinálnak? – mentem a szobába utánuk.
- Szóval itt a lány. – mormogták és láttam ____ rémült arcát.
- Oppa! – szaladt oda hozzám és én átöleltem.
- Mit akarnak?
- Természetesen a lányt visszajuttatni a családjához, magát pedig börtönbe csukni emberrablás és gyilkosság vádjával. Vagy küldjük laborba? – kérdezte a többieket.
- Sehova sem fogják vinni ____-t! – villantottam meg vámpír fogaimat.
- Igen, a labor jó lesz! – fogtak le.
- Oppa! – láttam szerelmem könnytől áztatott arcát. – Nem tehetik ezt!
- Ő egy vámpír! Nem ide való! – mondta a rendőr.
- De ő nem bántott engem!
- Téged nem, de több ezrek életét veszélyezteti.
- Nem érdekel! Minwoo! – ölelt át. – Egyél meg! Kérlek! – zokogott és ingemet markolta.
- Nem tudom megtenni. – pusziltam meg feje búbját.
- Na elég ebből! Kislány, ne beszélj butaságokat! – rántotta el tőlem az egyik rendőr és engem lekötözve tettek be a kocsiba.
A szívem megszakadt ahogy láttam ____-t. Kiakartam szabadulni, de a sok küzdéssel a kötéllel elvette az energiámat. Így a laborba azt tettek velem amit akartak, de erős maradtam szerelmem és a születendő gyerekünk miatt. Majd az egyik nap bejelentették, hogy megölnek. Tudtam, hogy ki kell szabadulnom innen, de hetek óta egy csepp vért sem ittam, az erőm pedig már a mínuszokat verte.
- Na, te hős szerelmes… jött valaki hozzád. – kísértek egy úgynevezett beszélgető szobába. Ez is olyan, mint a börtön, csak itt még kínoznak is. Érdeklődve mentem ki, de nem ő volt ott. Egy férfi ült vörös szemekkel.
- Ön kicsoda? – kérdeztem.
- ____ édesapja.
- Hol van ő?
- Meghalt…
- Mi? De…
- Megölte magát, de hagyott egy levelet nekem. Amiben azt írta, hogy ezt adjam neked oda. – nyújtott át nekem egy üveget amiben szerelmem vére volt.
- Miért tette ezt? – szorítottam ökölbe a kezemet.
- Azt írta, hogy mivel nem tud rajtad személyesen segíteni, ezért ezt látta a legjobb megoldásnak. – szipogott az apukája.
- És maga minek szipog?
- Hisz a lányom! – akadt ki.
- Igen, akit a drágalátos barátnője megakarta öletni! Ezt nem mesélte el magának, igaz?
- Mi? – döbbent le.
- Mindegy is… hagyjon magamra!
- De…
- Menjen már innen! – ordítottam rá majd szipogva távozott. - ____ miért kellett ez? – néztem az üveget.
- Idd meg! – láttam magam előtt arcát. – Kérlek, idd meg!
- Szeretlek! – hajtottam meg az üveget és testembe fogadtam _____ vérét. Hatalmas erőm lett, de nem akartam harcolni. Felhajtott fejjel sétáltam vissza a laborba. – Készen állok! – jelentettem ki.
- Oh… ennyire megakarsz halni?
- Igen! – bólintottam.
- Hát akkor rajta! – intett az embereinek akik kikísértek az udvarra és a falhoz állítottak.
- Szeretlek ____!! Sosem hagylak magadra! – mormogtam magamban és egy könnycsepp hullott szememből mikor eldördültek a puskák. Mint egy ember, elgyengültem és térde rogytam. Majd mikor utolsó csepp vérem is elhagyta testemet becsuktam a szememet és újra átölelhettem szerelmemet. 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

CLOWN 2



____ pov.

Az életem is megváltozott mikor összefutottam azzal a bohóccal, majd az a srác, aki annyira emlékeztetett valakire, de nem tudom kire. Aztán egy nap megtudtam... ő volt az a bohóc. Nem értettem miért hazudott nekem, én nem a pénzéért szeretem, hanem mert jó ember! De ezt sosem fogja megérteni, mert azt hiszi, hogy nekem a pénz a lényeg. A szakításunk óta eltelt  már pár hónap, minden éjszakát végig sírok  miatta, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy hazudott. Egyik este elkezdtem nézni a videót amit még aznap csináltam mikor készültünk hozzánk. Könnyek szöktek a szemembe és szipogtam.
- ____, mi a baj? – jelent meg húgom a macijával az ágyamnál.
- Semmi-semmi. – állítottam le a videót és letöröltem a könnyeimet. – Rosszat álmodtál?
- Igen!
- Na gyere! – emeltem fel és mellém fektettem. – Mi rosszat álmodtál?
- Jay bácit láttam egy szakadék szélén és két ember kezét fogta. A tiedet és a saját kezét, öjtöny volt rajta és nagyon csinos volt az a Jay báci akit fogott, de ő bohóc juhába vojt. Választania kellett, hogy kit választ, az öjtönyös önmagát vagy téged!
- És kit választott?
- Téged! Aztán megint cókojóztatok! – kuncogott húgom.
- És ez miért rossz álom?
- Mert ezt most Jay bácinak nem mondhatom el!
- Jay bácsi megbántott engem, szívem! – simogattam az arcát.
- Mivel? Azzal, hogy gyejekeknek ad lufit? Neked isz ad ha kéjsz!
- Nem erről van szó! Nekem azt hazudta, hogy ő egy öltönyös férfi aki sikeres!
- És? Számít ez? Cak neked akajt jót! – ezeket a szavakat hallva valami világossá vált.
- Eszméletlen vagy! – kuncogtam. – Köszönöm! – öleltem magamhoz.
- Ejmész hozzá? – csillant fel a szeme.
- Elfogok!
- Hisz holnap köjtözünk!
- Költöztök! – pöcköltem meg az orrát.
- Te itt majadsz Jay bácival?
- Igen! – mosolyogtam.
- Én is! Had majadjak itt!
- Nem lehet, neked anyuék mellett a helyed! De meglátogatunk majd, jó?
- Jendben, nem isz akajok zavajni! És ude... cinájtok gyejeket?
- Seooo! – kuncogtam. – Te törpe! Ehhez még kicsi vagy, hogy kérdezhetsz ilyet? – csikiztem meg.
- Naaa... ne báncc! – nevetett.
- Aludjunk! Majd meglátjuk mit hoz a holnap! – takargattam be és megöleltem.
- Jay bácit! – fogta meg a kezem.
- Reméljük! – pusziltam meg.
- Ájmodj veje, jó? Ő isz vejed ájmodik! Bisztoszan!
- Lehet. – mosolyogtam.
Seo nagyon fontos dologra nyitotta fel a szememet. Ez pedig nem más mint az önzetlen szeretet, amit a gyerekek legtöbbje érez. Ők nem tudnak haragudni senkire, max azért, mert elveszik a játékukat, de akkor is, ha visszaadják nekik újra mosolyt csalhatunk az arcukra és megint ugyanúgy ölelnek meg minket. Jay is elvette a játékomat, egy nagyon fontos játékomat, a szívemet, és én is elvettem az övét, mind a ketten hibáztunk! És ezt kettőnknek kell rendbe tenni! Nem tudom mással elképzelni az életemet, még ha bohóc is, kit érdekel? Szeretem és ez a lényeg! Másnap reggel elbúcsúztam családomtól és szerelmemhez siettem. Ugyanott volt ahogy szokott, épp egy kisfiúnak csavarta a lufit. Háta mögé lopakodtam és mikor elment a kisfiú, én óvatosan átöleltem.
- _ -____? – dadogta a nevem.
- Eltaláltad! – mosolyogtam.
- Szerelmem! –rántott előre magához.
- Szerelmem! – bújtam hozzá. – Sajnálom! Hülye voltam, nem érdekel, hogy mi a munkád vagy mennyit keresel! És nem érdekel, hogy hazudtál-e vagy sem! Szeretlek! Nagyon!
- Én sajnálom! Nem így kellett volna... de annyira szerettem volna.
- Tudom, és nem haragszom! – könnyeztünk mind a ketten.
Szó nélkül megcsókoltuk egymást, még az eső is eleredt, de mi csak mosolyogva csókoltuk egymást. Majd felkapott és bevitt egy védettebb helyre.
- Szeretlek! – mosolygott.
- Én is téged! – fogtam meg eső és könny áztatta arcát.
Nem tudtunk mást szólni, csak öleltük egymást és élveztük, hogy megint együtt lehetünk. Ám közben jöttek a gyerekek és ő hajtogatta a lufit. Mosolyogva néztem ahogy megint akkora élvezettel csal mosolyt a gyerekek arcára.
- Ja... szívem, van egy feladatunk! – öleltem át mikor nem voltak ott a gyerekek.
- Még pedig? – puszilta meg az ajkaimat.
- Seo szeretné ha gyereket csinálnánk. – nevettem el magam.
- Hát, ha Seo ezt akarja. – nevetett és felkapott.
- Hé! De nem most. – kuncogtam.
- De kár. – tett le. – És akkor ők? Elköltöztek?
- Igen! –bólogattam.
- És... nincs kedved hozzám költözni?
- Van más választásom? – mosolyogtam.
- Nincs! – vigyorgott és megcsókolt.
- Akkor igen! – motyogtam a csókba. – De egy feltétellel!
- Hm?
- Megtanítod nekem, hogy hogyan kell zsiráfot hajtogatni!
- Megmutatom! – vigyorgott és elkezdte magyarázni. Én próbáltam utána csinálni, de eldurrant a kezembe a lufi. Mindenki nagyon megijedt a közelünkbe, de mi csak nevettünk. – Érzéssel... tudod, mint ahogy az én lufimmal szoktad. – kacsintott.
- Boloond! – kuncogtam és kicsit elpirultam.
- Édes vagy! – puszilt meg majd újra próbálkoztam. – Na ez az! Sikerülni fog, már csak egy hajtás! – szurkolt nekem.
- Kész! – vigyorogtam. – Nyomibb, mint a tied, de kész!
- Nekem se volt tökéletes elsőre! – mosolygott.
És minden napunk ilyen gyönyörűen telt. Nagyon szerettem, azóta eljegyzett és komolyan gondolkozunk a babaprojekten is. Másodállásba vállalta el most már csak a „bohóckodást”, és valóra váltotta az álmát, hogy üzletember lesz. Nekem így is- úgy is ugyanaz a ellenállhatatlan bohóc marad akibe akkor beleütköztem! 

The End -
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

CLOWN



"Ez a történet egy cuki bohócról szól akire rátalál a szerelem. Lenyűgözheti a lányt bohóc jelmezben vagy rá se hederít a kiszemelt? Ez mindjárt kiderül!"

Jay pov.

Egyik reggel ugyanúgy ahogy menni szokott felvettem a bohóc ruhám és indultam dolgozni. Az egyik forgalmasabb utcába kellett gyerekeknek lufit hajtogatnom. Szeretem ezt, mert imádom a gyerekek mosolyát látni, de azért mégsem egy olyan munka amivel becsajozhatnék. Jobban eltudnám magam képzelni egy üzletembernek akinek menő sportkocsija van és minden csaj imádja. Miközben ezen járt az agyam egy lányba ütköztem.
- Oh, elnézést kérek! – hajoltam meg és felsegítettem.
- Semmi  baj. – porolta le magát. Igazán csinos hölgy volt. Olyan amilyet pont egy üzletember választana. Ízléses öltözködése volt és gyönyörű arca.  – Bocsánat, de. . miért bámul? Van valami az arcomon?
- Nem, nem! – zökkentett ki a gondolataimból és teljesen zavarodottan válaszoltam neki.
- Akkor? – nézett rám gyönyörű szemeivel.
- Se-semmi. – ráztam a fejem. – Csak rendkívül igéző tekintete van.
- Köszönöm?! – nézett rám furán. Hülyét csináltam magamból. – De nekem sietnem kell! – nézett telefonjára majd elviharzott.
Tátott szájjal néztem utána majd megráztam a fejem. Semmi esélyem sincs nála! És valószínűleg most láttam először és utoljára is. Kicsit csalódottan mentem a „munkahelyemre”. A nap folyamán sok lufit kiosztottam, de nem tudtam nem arra a lányra gondolni. Aztán odajött hozzám egy nagyon aranyos kislány, valakire hasonlított.
- Szia kislány! – mosolyogtam rá.
- Szia bohóc bácsi! – mosolygott rám.
- Gyere, most nem kapsz lufit. – hallottam meg annak a lánynak a hangját és felkaptam a fejem. Ő volt az, tényleg ő volt az.
- Teszó. . kéjek! – nyüszögött a kislány. Szóval a húga, igazán cukik.
- Nem, nincs nálam annyi és különben is, neked nem a másik bohóc a kedvenced?
- Mostantól ő!
- Miért?
- Mert ő ajanoszabb!
- Akkor sem kapsz lufit! Tele van a ház lufikkal és az éjjel is eldurrant egy, tudod... nagyon megijedtem. – guggolt le húgához. Annyira arany lelke van, és én szívesen magamhoz öleltem volna este mikor megijedt.
- Öhm. . mit kérsz? Milyen állatot szeretnél? – néztem a kislányra.
- Zijáfot! – állt sírásra a szája.
- Egy zsiráf rendel! – vigyorogva csináltam meg neki a zsiráfot.
- De hát. . mondtam, hogy nincs pénzem. – nézett rám kiszemeltem.
- Nem kell kifizetni! Egy ilyen aranyos lány megérdemli! – mosolyogtam. – És nem szeretem ha a gyerekek sírnak!
- Köszönjük! – hajolt meg a fejével. – Köszönd meg! – nézett le húgára.
- Kötönöm! – jött oda hozzám, hogy hajoljak le. Meg is tettem neki. – Téjjeg kötönöm! – ölelte át a nyakamat és megpuszilta  az arcomat.
- Nincs mit. – mosolyogtam.
- Na most már akkor gyere! – fogta meg a kezét nővére. Ujjain számtalan szép gyűrű volt és jól álltak neki.
- Jendben! – ugrándozott mellette húga és elsétáltak.
Vigyorogva néztem őt amíg egy kisgyerek ki nem zökkentett látványából.  Mikor vége volt a műszakomnak hazamentem és lemosakodtam. A tükörbe néztem arcomat.
- Talán sosem tudja meg, hogy hogyan nézek ki igazából. . rohadt bohóc! – szorítottam ökölbe a kezemet. – Sosem fog komolyan venni! Ki az? – vettem fel mogorván a telefonomat.
- Hé. . nyugi van! Én vagyok az! – szólalt meg haverom. – Van itt egy buli, egész jó, de veled jobb lenne! Vannak itt jó csajok. Nem jössz el?
- Áh. . most nem!
- Mi van? Beteg vagy? Itt van egy nagyon jó. . haver, neked való! Olyan kisugárzása van, hogy azóta körüllepik a fiúk mióta belépett.
- Hogyan néz ki?
- Hosszú haja van, olyan barnás mégis van benne egy kis szökés árnyalat.
- Megyek! Már is ott vagyok! – tettem le. Nem biztos, hogy ez ő, de kitudja, ha tényleg ott van.. nekem ott a helyem. Felvettem a legmárkásabb ingemet és a legjobb farmeromat majd magamra borítottam a parfümömet és elindultam. De. . azt sem tudom hol az a buli.
- Na mi az? – vette fel haverom mikor felhívtam.
- Hol is van az a buli? – kuncogtam.
- Te hülye. – nevetett majd lediktálta a címet.
- Köszönöm, ne engedd, hogy bárki hozzá érjen ahhoz a lányhoz!
- Mi van veled?
- Szerelmes vagyok! – tettem le a telefont és siettem a buli helyszínére. Az ajtó előtt nagy levegőt vettem és beléptem. Körbe néztem és azonnal kiszúrtam. Fintorogva iszogatott egy sráccal.
- Na, csak hogy itt vagy! Az a buznyák rámozdult, de szerintem nincs sok esélye. De... most már áruld el! Ki ez a csaj és hol találkoztatok?
- Ő életem szerelme! – vigyorogtam és oda mentem hozzá. – Elnézést, téged hívnak kint a club előtt, vagyis azt hiszem. Azt mondták, hogy szóljak neked. – kocogtattam meg a vállát a fiúnak.
- En-engem?
- Aha! Szerintem siess! Nem tűntek túl kedvesnek!
- Egy perc és visszajövök! – nézett szerelmemre majd elment.
- Nem kell sietni. – motyogta a csaj.
- Elfoglalhatom a helyét? – kérdeztem.
- Te leszel ma az ötvenedik aki ezt megkérdezi, de persze. – bólogatott unottan.
- Nagy népszerűségnek örvendesz akkor... mondjuk értem is. – mosolyogtam és végig néztem rajta.
- Ja... mindegyik csak megakar fektetni. Egy érett és komoly srác sincs itt. – kortyolt bele italába.
- Hát... lehet, hogy akkor most szerencséd lesz.
- Miért? Te komoly vagy?
- Igen!
- Mivel foglalkozol? – ennél a kérdésnél összeszorult a torkom.
- Ah csak az egyik üzletben vagyok kisfőnök. – legyintettem mintha ez igaz lenne és nekem semmit sem jelentene ez a poszt.
- Melyikbe? – csillant fel a szeme.
- A sarkon az ékszerboltot ismered?
- Igen! Az a kedvencem.
- Na, ott!
- Érdekes. . még sosem láttalak arra felé.
- Hát nem nagyon szoktam oda járni, inkább az import és export ügyeket intézem.
- Oh értem. – mosolygott. – És szereted ezt csinálni?
- Igen!
- Nézd, ezt épp ma vettem ott. – mutatta az egyik gyűrűjét. Miért kellett nekem hazudnom ahhoz, hogy megnyerjem? Na mindegy, valahogy... majd... elmondom neki.
- Oh igen ez egy egyedi darab, mondták?
- Nem...
- Pedig ebből csak pár darabot árulunk. Ilyen különleges vendégeknek szántuk, mint te! – mosolyogtam.
- Oh. – pirult kicsit el. Megveszek érte.
- És nagyon jól áll! – csókoltam meg kézfejét. Egy hangos, és egyöntetű ujjongást hallottunk. A haverjaim voltak azok.
- Bunkók. – motyogta.
- Csak a haverjaim, szeretnek ugratni és hülyülni. Bocsáss meg nekik!
- Mindegy.
- Nem jössz táncolni?
- De, miért is ne? Szeretem ezt a számot.
- Igazán? Nekem is az egyik kedvencem. – mosolyogtam és kezét fogva lépdeltünk a tánc parkettre.
Táncolni kezdtünk, mivel ez egy gyorsabb szám volt, ezért nem nagyon tudtam érvényesülni nála. Megadtam a jelzést a fiúknál és ők szóltak a DJ-nek, hogy tegyen be egy lassú számot. Közelebb léptünk egymáshoz és gyengéden karoltam át derekát. Ő mellkasomnál kulcsolt át és így táncoltunk.
- Mi ez a hirtelen váltás? – tette fel cukin a kérdést.
- Nem tudom, biztos sok a szerelmes pár a színpadon.
- Lehet. – mosolygott.
Tovább táncoltunk, azt akartam, hogy ez az álom sose érjen véget. Olyan csodálatos volt, mégis... hazudtam neki. És ha kiderül, hogy nem sikeres üzletember vagyok, hanem csak a bohóc aki gyerekeket szórakoztat minden nap, és hülyét csinál magából akkor nagyon leégek előtte. Ezután a buli után sokat találkoztam vele. Randizgattunk, és egyre jobban megismertük egymást. Nagyon élveztem vele minden percet, aztán addig alakult a dolog, hogy a barátnőm lett. Életem vágya vált valóra egy pillanat alatt, de ez a hazugság egy pillanat alatt le is tudja rombolni.
- Szívem! – keltegetett reggel.
- Szia!. . te meg, hogyan? Hogyan jöttél be? - néztem fel kómásan.
- Nyitva volt az ajtód, nem tudom melyik kurva végzett ilyen jó munkát, hogy még az ajtódat se zártad be, de elég felelőtlen húzás volt.
- Nem! Nekem nincs másom, csak te! – húztam magam mellé az ágyba.
- Na jól van, tudom. – kuncogott. – De ezt majd később, jó? – puszilta meg a számat. – Ma ennél sokkal fontosabb dolgot fogunk csinálni!
- Gyereket? – ijedtem meg.
- Neeem te buta. – nevetett. – Elviszlek és bemutatlak a szüleimnek!
- De... ez... te ilyen komolyan gondolod velem?
- Igen! Sosem találtam volna nálad jobbat!
- Cuki vagy. – vigyorogtam. – Hát legyen!
- Remek! Akkor készülődj!
- Már is! – mentem a szekrényhez és kinyitottam. A bohóc ruhám köszönt vissza. Pánikba estem és gyorsan vissza csuktam.
- Mi volt az a ruha ott? – jött oda és kinyitotta. – Ez egy bohóc ruha... minek kell neked bohóc ruha?
- Ez... ez nem az enyém! Az egyik haveromé! Tudod neki ez a munkája, csak kimosatta és még nem vitte el tőlem, mert engem kért meg, hogy hozzam el neki.
- Oh értem.
- Amúgy mi a véleményed az ilyen bohócokról? – most már bátrabban kutakodtam a szekrényemben.
- Hát... végül is nem rossz emberek és tisztelem bennük, hogy a gyerekeknek örömet szereznek. Tudod... én ismertem egy bohócot... vagyis csak összefutottam vele. Volt benne valami... valami igazán vonzó és cuki. Pont mint benned! – ölelt át hátulról. – De nem tudom... egy idő után az a pénz kevés lesz ha családot akar alapítani, nemde?
- De! Igazad van! –mosolyogtam és simogattam kezét.
- Na hagylak öltözni! – feküdt vissza ágyamba és onnan nézett engem.
- Ugye nem fényképezel? – láttam meg a telefont a kezébe.
- Nem! – rázta a fejét.
- Dehogy nem!
- Mondom, hogy nem! Videózok! – kuncogott.
- Te kis... – nevettem majd elkezdtem neki táncolni.
- Uh... gyere csak közelebb! – ült fel az ágyon és odamentem. – Ez ám a jó. – fordított meg és belemarkolt a fenekembe.
- A tied jobb! – mosolyogtam.
- Igaz. – kuncogott.
- Ego manó! – csókoltam meg mire kicsit letette a telefont és viszonozta csókomat. -  És az ilyen ego manóknak mi jár?
- Na? Sok puszi? És ölelés?
- Nem! Szekrény! – kaptam fel és oda vittem a szekrényemhez majd beleültettem.
- Neee! Jay te megvesztél! – kuncogott.
- Na jól van! – nevettem és kiemeltem a ruhák közül.
- Na öltözz végre! – ment megint vissza a telefonért és tovább kamerázott. – Bocsánat az adás szünet miatt, de cuni nem bírt magával. – kuncogott és beszélt a telefonhoz. Vagyis a nem létező nézőkhöz.
Mikor kész voltam elindultunk a szüleihez, féltem. Nagyon féltem, hogy mi lesz. De az igazi félelem csak akkor kapott el mikor megláttam a húgát. El is felejtettem, ő tuti felismer.
- Sziasztok! – köszönt szüleinek és húgának.
- Sziasztok! – mosolyogtak.
- Bemutatom a barátomat akiről már annyit meséltem. – mosolygott majd rám nézett.
- Jó napot! – hajoltam meg. – Jay Park a nevem!
- Örvendünk! – mosolyogtak majd ők is bemutatkoztak.
Eddig jól haladt minden, a húga se említett semmit sem, aztán a vacsora után leültünk a kanapéra és sztorizgattunk.
- Én iszmejem! – pattant fel a húga.
- Kit? – értetlenkedett a család.
- Őt! – mutatott rám. Most bukok le, végem van. Tudom, hogy innen nincs kiút.
- Honnan ismernéd? – kuncogott szerelmem és az ölébe vette húgát.
- Innen! –vette elő a zsiráfot amit én hajtogattam neki.
- Az nem ő volt! – rázta a fejét kedvesem.
- De! Ez az a báci! Én tudom!
- Jay... – nézett rám érdeklődő tekintettel.
- Igazat mond... – sóhajtottam.
- Mi?
- Igazat mond... én voltam az, az a bohóc aki akkor fellökött, és az a bohóc aki ezt meghajtogatta! –mutattam a lufira.
- De hát... miért? Miért hazudtál? – akadt ki.
- Mert tudtam, hogy komolytalannak fogsz tartani és én... én nagyon szeretlek!
- Ha szeretnél akkor igazat mondanál! Minden hazugság volt?
- Nem! Csak... a munkám. De az érzéseim ugyanazok!
- Az érzéseid? És enyémekkel mi van? Azt hitted, hogy egész életünkbe titkolhatod? Hogy képzelted? – emelte fel a hangját. – A te érzéseid... a te érzéseid, az enyémek is voltak! De most akkora fájdalmat érzek helyettük.. ezt akartad? Te elejétől kezdve csak  kiakartál használni és összetörni, igaz? – fakadt sírva ordítozás közben.
- Nem! Semmi ilyesmiről nincs szó! Kicsim, kérlek! – öleltem át.
- Hozzám ne érj! És ne hívj kicsimnek! – húzódott el tőlem. A szívem megszakadt.
- De bocsánat! Nem kellett volna hazudnom, tudom, de annyira szerettem volna ha velem leszel, és tudtam, hogy ez csak úgy megy ha komolynak tűnök.
- Nem, te azt hitted, hogy én a pénzre megyek! Hogy én is olyan kis cafka vagyok mint a többiek! – törölgette könnyeit.
- Nem!
 - De! Ne is tagadd!  Már semmit sem kell tagadnod! – szipogott. – Tudod mit? Nem is vagyok rád kíváncsi többet! Tűnj el az életemből! – szaladt be sírva a szobájába.
- De... én... nem...  – könnyeztem be.
- Jobb lesz ha elmész fiam! – mondta az apukája.
- De én tényleg nem úgy gondoltam, én csak jó ember akartam lenni. Maguk higgyék el nekem!
- Nem tudjuk, hogy mit higgyünk. Menj innen! – mondták majd elindultam.
- Bocánat! – jött utánam szipogva szerelmem húga.
- Ugyan, nem kell bocsánatot kérned, ez az én hibám! Vigyázz magadra és a nővéredre is, jó? – öleltem át a szipogó kislányt.
- Jó! – törölgette a szemeit, tiszta nővére.
Sóhajtva indultam haza, otthon benyúltam a hűtőbe egy italért és lehúztam. Egész éjjel hívogattam szerelmemet, de nem vette fel.
- Ez nem velem történik... ez nem... nem lehet. Nem! Nem! Nem! – ordítottam el magam és földhöz vágtam a whiskys poharat.
Azon a héten sehova se mentem, otthon voltam és italba fojtottam a bánatomat. Nem akartam senkit se látni, és senkivel se beszélni. Nekem egy emberre volt szükségem, és az pedig a szerelmem volt! Hónapok múlva sem tudtam feldolgozni, számtalan üzenettel bombáztam a hónapokba és hívtam, de egyikre se válaszolt. Lassan megint munkába álltam. Oda jött egy ismerős kislány, ő volt az. Szerelmem húga.
- Szia! – ölelt át.
- Szia! Mi jártban itt? Egyedül?
- Igen, nővéjkém is itt van, de elakajtam neked mondani, hogy elfogunk köjtözni. Szóval. . sziessz! – folytak a könnyei.
- Megteszek mindent, de a nővéred semmire se válaszol.
- De akájhánszoj küjdesz neki valamit elsíjja magát. Ész tudom, hogy szejet! Kéjek! – bújt a mellkasomba.
- Igyekszem! –simogattam a hátát.
- Seo! Ne ölelgess idegeneket! – rántotta el tőlem húgát.
- Idegeneket? De hisz ő a te bajátod!
- Nem! És most szépen hiszti nélkül haza jössz! – indult el szerelmem.
- Sziessz! – nézett vissza húga és majd megszakadt a szívem.
Elköltöznek? Soha többet nem fogom látni, ez nekem nem megy! Belefogok őrülni! A munkámat kevésbé szívesebben végeztem, és egész nap azon gondolkoztam hogyan tehetem ezt jóvá.  Mindennel próbálkoztam, de semmi sem jött be. A költözésük ideje egyre csak közeledett és én semmit sem tudtam tenni. Tehetetlen voltam, elveszett és semmit érő. Pedig tennem kell valamit! Sürgősen!


To be continued- 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

NOONA, PLEASE! +18


"Vajon egy fiatalabb srác megtalálhatja az igazit egy idősebb lányban? Ha igen, akkor feltudja múlni a vágy az észérveket, vagy sem? Ebben a történetben most meglátjuk."

____ pov.

Egy szép napsütéses reggelre keltem ma is. Mostanság nagyon jó idő van, látszik, hogy jön a tavasz, sőt már itt is van a nyakunkban. Egyre több szerelmespárt látok az utcákon, és ilyenkor mindenki hormonháztartása felborul. Koreában ilyenkor kerül sor az őrültebbnél őrültebb lánykérésre . Sokat szoktam mosolyogni mikor végig megyek az utcán, és a sok fiatal mosolyogva fogja egymás kezét majd minden lépésnél megállnak csókolózni. Sajnos én most sem gondolhatok a párválasztásra mivel a munkám leköti minden energiámat. Anyukám most halt meg és én viszem tovább a céget. Nagyon sok a tanulni valóm és az intézni valóm. Reggel felkelek és már megyek is be a céghez, ott iszom egy kávét majd intézem az ügyeket és anya hűséges titkárára támaszkodva egyre jobban belejövök ebbe, majd hazamegyek és otthon folytatom a munkát a laptopomon. Ma sem volt másképp ez, munkába menet  elfogyasztottam egy kávét és energiával teli voltam.
- Jó reggelt! – köszöntem határozottan a cégnél.
- Jó reggelt! – hajoltak meg mindannyian. Kicsit élvezem ezt a főnökösdit.
- Mi a mai munka Minso? – sétáltam oda a titkáromhoz.
- Hát most inkább az új termékekkel kéne foglalkozni. Van egy kis gond. – suttogott.
- Hm? – néztem rá értetlenül.
- Jöjjön. – vezetett kicsit arrébb.
- Igen?
- Az új termékek kiütést okoztak a vevőknek. Nagyon felvan háborodva mindenki és ha nem változtat ezen akkor jelentősen csökkenhet az export, így a bevétel is.
- Megoldom, köszönöm, hogy szólt! Hívja az irodámba azt aki a vegyszereket írja elő. – mentem az irodámba.
- Rendben. – hajolt meg Minso.
- Mi tevő legyek? – álltam az ablakomhoz. – Bárcsak itt lenne anya. – sóhajtottam. Igaz határozott voltam az előbb, de csak azért, hogy biztonságban érezzék magukat a dolgozók.  Ha van egy biztos munkahely azért mindent megtesznek, de ha azt a látszatot keltem, hogy tehetetlen vagyok, akkor pánikba esik mindenki.
- Jó napot, hívatott? – zökkentett ki a vegyszerész a gondolatmenetemből.
- Jó napot, igen! Üljön le! Kávét? – kérdeztem.
- Nem, köszönöm! – rázta a fejét és leült.
- Rendben! – ültem le vele szembe. – Azt hallottam, hogy baj van a vegyszerekkel.
- Igen. 
- Mi féle új vegyszereket alkalmaztak mostanában?
- Hát ezeket rendelték újonnan, még az édesanyja kérésére! – nyújtott át egy papírt.
- Jó, akkor ezeket gyorsan törölje ki a rendszerből, csak a régi alapanyagot használjuk! Nem újítunk!
- De hát az édesanyja. .
- Ő már nincs itt, és ez az én döntésem!
- Rendben! Maga a főnök! – hajolt meg.
- Köszönöm, elmehet!
- Viszlát! – ment ki az irodámból. Tényleg ennyire könnyű lett volna?
- Minso! – mentem titkáromhoz. – Azonnal szűntesse meg a gyártást és az export szállítást! És rendelje a régi alapanyagokat!
- Re-rendben! – torpant meg kicsit határozottságomat látván. – Nagyon ügyesen végzed a munkádat!
- Ideje lesz helyre tenni a dolgokat! –mosolyogtam.
- Igaz! – pötyögtetett a számítógépébe az új rendelést. – De mi lesz a termeléssel? Mire az új import megjön és a srácok belekezdenek a gyártásba az legalább 3 hét! – esett kétségbe.
- Ezért gondolkozott előre anya és a raktáron van a gyártmány 3%-a. Ez importra nem elég, de ide a közelbe elég lesz ameddig az új szállítmány megjön!
- Maga és az anyukája, le a kalappal! – mosolygott.
- Szóval szóljon mindenkinek, hogy a raktáron levő holmikat hordják a közeli üzletekbe!
- És az export?
- Azt majd én elintézem! Felhívom a főnököket, hogy kicsit várniuk kell.
- Rendben! – bólintott majd én mentem a dolgomra.
Felhívtam minden üzletvezetőt és elnézést kértem a hiányosság miatt, nem mondtam el nekik a valódi okot, azt mondtam, hogy a gépek meghibásodtak és ez idő mire megjavítják. Persze elhitték és így el is volt rendezve. A cégünk amúgy kozmetikumokat gyárt ezért nagyon nem mindegy milyen vegyszereket, és hogy honnan szerezzük be. Erre anya is nagyon figyelt, de ezzel az új anyagokkal mellényúlt, de nem baj! Azért vagyok itt, hogy helyrehozzam és tovább vigyem a céget! A nap folyamán benéztem a gyárba is ahol most semmi sem üzemelt és épp ürítették ki. Nagyon sok smink odaveszett ezzel, de úgy sem voltak jók semmire.
- Minden úgy megy ahogyan azt ön elrendelte. – mondta a vegyszerész fiú. Fiatalabb volt nálam talán 2 évvel.
- Örömmel hallom. – néztem szét.
Aztán szétnéztünk és én elmentem haza. Otthon kalkuláltam kicsit, hogy azt a 3 hetet, hogy tudnánk visszahozni pénzügyileg, de semmire sem jutottam, a fejem zsongott és ma még nem is ettem semmit. Egyszer csak megszólalt a csengőm, összeráncolt szemöldökkel néztem az ajtó felé. Ki az ilyenkor? Majd odasétáltam és kinyitottam. A vegyszerész fiú volt az egy illatozó tálkával a kezében.
- Jó estét! – mosolygott.
- Magának is, mit keres maga itt ilyen későn?
- Hát csak megakarom köszönni a dolgozók nevében is, hogy helyre hozott mindent, és gondoltam, hogy keveset evett ma. . – ilyenkor az illatra megmorgott a hasam és pirulva nyúltam oda. – Igen, ahogy sejtettem. – mosolygott.
- Nem kell mit köszönni, a céget védem. És köszönöm az ajándékot.
- Remélem szereti, nem tudtam mit hozzak igazából, ezért hoztam rákot, suhsit és kimchi is akad itt. – nyitotta fel a tál tetejét.
- Köszönöm, mindegyiket szeretem! Esetleg. . bejössz? – álltam el az útból.
- Köszönöm. – lépett beljebb. – Úristen! – nézett körbe. – Pont ahogy elképzeltem, minden a helyén és csodálatos a rend.
- Azért csodálatos, mert nem én takarítok. – kuncogtam kicsit. – Nekem a sok munka miatt nem lenne időm, ezért bejárónőm van.
- Ez menő.
- Na gyere! – vezettem a konyhába és tálaltam kettőnknek.
- Öhm . .nem, én nem eszem! – hátrált.
- Hát ha már elhoztad idáig akkor kell enned! Nem szeretek egyedül enni!
- Csak az ön kedvéért! – ült le. – Kérdezhetek valamit? – rázta meg a csöndet evés közben.
- Hm?
- Mióta az anyukája nincs, nagyon egyedül van?
- Hát igen. .
- És nincs is barátja?
- Nincs, a munkám miatt nincs rá időm.
- Oh értem. De biztosan szeretne.
- Nem biztos, tökéletesen élvezem, hogy szingli vagyok.
- Oh. .
- Miért? És magának  van barátnője? Ugye nem haragszol ha nem magázlak?
- Nyugodtan tegezzen!
- Te is engem, csak a munkahelyen ne!
- Rendben, köszönöm! – mosolygott.
- Szóval? Van barátnőd?
- Nincs. – rázta a fejét.
- És? Nem is akarsz?
- Hát de. . és van is aki tetszik. – vakarta a tarkóját.
- Na hát. . akkor itt az idő! Tavasz van, ilyenkor mindenki szerelmesebb a kelleténél, ilyenkor könnyen összejöhet!
- Hát nem tudom. . ő eléggé komoly és határozott. Annyira szeretem ezt benne.
- Attól még ő is ember! – kuncogtam.
- Igazad lehet. – mosolygott.
- Próbálkozz nála többet ha nem törik meg elsőre!
- Ezt fogom tenni! – bólintott.
Akkor még nem gondoltam,  hogy rám célzott. Ám az utána lévő hetekbe egyre többet látogatott meg és virágot is kaptam tőle. Aranyos, de mit kezdjek én egy kis fiúval? Aztán egyik nap megérkeztek a szállítmányok így szinte az egész napot együtt töltöttük az irodámba, mert ellenőriztük a szállítmányt.
- Nem kér egy kávét? – kérdeztem tőle.
- Öhm . .nem! – rázta a fejét.
- Én viszont igen! Minso! – szóltam neki telefonon. – Hozzon nekem egy kávét.
- Én most mást kívánok!
- És mi az? – motyogtam miközben a papírokat egyeztettem.
- Magát! – vette ki a kezemből a papírokat.
- Hogy mi?
- Jól hallotta! Noona, megőrülök érted! Nagyon szerelmes vagyok beléd!
- Nem vagyok a noona-d! Ne hívj így! Neked max főnökasszony, semmiképpen sem noona!
- Mindegy is, kellesz! – indult teljesen be és megcsókolt. Teljesen lesokkolt és lépni se tudtam. Lassan lépkedett felém és feltett az asztalra. Valamiért teljesen elmerültem és olyan rég éreztem már ilyet, így viszonoztam csókját és hajába túrtam.
Kigombolta ingemet csök közben és levetette rólam. Még hevesebben csókoltuk egymást és én sem tétlenkedtem, az ő inge is hamar a földön végezte. Szorosan tartott magához és csókolt.
- Itt a. . . bocsánat! – hallottam meg Minso hangját. Ez térített észhez és ellöktem Jeonggukot magamtól. – Már itt sem vagyok. – motyogta és letette a kávét.
- Ez nem az aminek látszik Minso! – vettem fel az ingemet.
- Semmi baj, én .. . én senkinek sem mondom el! – teljesen zavarban volt és kiviharzott.
- Egek. – sóhajtottam.
- Noona. – ölelt át hátulról Jeongguk.
- Ne érj hozzám! – fogtam meg kezeit és lelöktem testemről.
- Most miért? Te is akarod!
- Nem! – vágtam arcon.
- Áu! Akkor miért viszonoztad a csókomat?
- Mert. . elragadott valami. Nem az én hibám! A hormonjaim dolgoznak, ember vagyok! – igazítottam meg a ruhámat.
- Persze. . ha az az átkozott nem jön be. . – mormogott.
- Ne nevezd átkozottnak! – csaptam az asztalra.
- Akkor csókolj meg még egyszer! – jött gyors léptekkel hozzám és megcsókolt megint. Próbáltam eltolni, de nem ment. Korához képest erős volt. Az ajtóig toporgott velem és bezárta. – Így már minden jó. – mosolygott perverzen és tovább falta ajkaimat.
- Ez nem helyes! – motyogtam.
- Mi helyes manapság? – vágott vissza egy kérdéssel és nekitolt a falnak.
Felkapott és fenekemnél fogva tartott a falhoz. Nem tudtam mit csinálni, a hormonjaim megint erősebbek voltak az agyamnál és belementem a játékába. Kigomboltam az ingem és levetettem magamról. Mikor látta, hogy megadtam magam letett és nyakamat csókolgatta. Én hátához férkőztem és végig karmoltam azon. Halk sóhaj hagyta el száját és még közelebb tolta magát hozzám. Kikapcsolta melltartómat és melleimet kényeztette. Nem is olyan kis fiú, mint hittem? Vagy csak a pillanatnyi hév miatt ilyen ellenállhatatlan? Miközben ő mellemnél tevékenykedett, addig én kigomboltam nadrágját és lecsúsztattam róla. Tettem után ő sem tétlenkedett és leszakította rólam a szoknyámat. Ismét felkapott és megint ráültetett az asztalra. Csókcsatánk egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett, szinte szikrázott a levegő körülöttünk. Laza mozdulattal söpört le minden papírt az asztalról majd  egy óvatlan pillanatban elfektetett és lehúzta harisnyámat a bugyimmal együtt. Apró sóhaj hagyta el a számat és kicsit felszökött a pír az arcomra. Ő csak mosolyogva csókolgatta combom belsejét, kis lépésekkel haladt nemiszervem felé. Mikor közelebb haladt volna hozzá én összerántottam a lábamat.
- Naa. . nyugi. – nyitotta megint szét és puszilgatta tovább a combomat. Hirtelen idősebb lett nálam és olyan volt, mintha én egy tapasztalatlan kislány lennék.
Ezentúl hagytam, hogy megízleljen és nyelvét játékosan használta csiklómnál. Apró sóhajok és nyögések hagyták el számat, de ő csak egyre játékosabban nyalt engem. Hajába túrtam és úgy élveztem tovább. Lábaimat erősen fogta és néha végig simított rajtuk ami még plussz élvezetet keltett bennem. Mivel nem akarta, hogy így menjek el ezért hangosabb sóhajaimnál már abba is hagyta kielégítésemet. Úgy éreztem, hogy átkell vennem az irányítást így átfordítottam magunkat, most ő feküdt az asztalon. Lehúztam boxerét és kicsit simogattam férfiasságát, az érzésre aprókat sóhajtott és ráharapott szájára. Húztam még egy kicsit a fejét így végig nyaltam rajta. Ám én sem akartam ezt évekig húzni így ajkaim közé fogadtam merevedését és mozgatni kezdtem fejem. Egyszer lassabban majd gyorsabban, hogy ne unja a tempót. Egy-egy pillanatban egész hosszát bekaptam, az első ilyennél hajamhoz kapott és onnantól nem eresztette, a többi ilyen esetben pedig csak erősödött szorítása. Aztán én sem kényeztettem túl sokáig, inkább térjünk a lényegre! Valamiért egyre jobban kívántam és elakartam vele bánni. Elővette az óvszert és felhúzta magának, én fölé másztam és megcsókoltuk egymást. Csók közben ráültem férfiasságára és magamba fogadtam, ő megint a hajamba találta meg a nyugalmat és belemarkolt. Először lassan mozogtam rajta, csak az érzés miatt majd egyre gyorsabb tempót diktáltam, mikor kívánta az érzés csípőmmel nyolcasokat írtam le. Ettől teljesen megőrült és ő akart rajtam uralkodni, lábait feltette az asztalra és rámarkolt csípőmre majd ő kezdett mozogni csípőjével. Nagyon gyors tempót diktált és nem bírtam ki, hogy ne hagyják el a számat hangosabb nyögések. Mikor elfáradt megint rám hagyta a vezetést, lelógatta lábait az asztalról és én tovább mozogtam rajta. Próbáltam most már én is a leggyorsabb tempót diktálni, ami azt hiszem sikerült. Már éreztem, hogy nem kell sok a beteljesüléshez és ezt látta rajtam, így megint ő akart uralkodni. Ismét feltette lábait az asztalra és mozgatni kezdte csípőjét eszméletlen gyors tempóba. Így nem is kellet sok és hangos nyögés keretében élveztem el, éreztem, hogy ő is megrándult és egy hangosabb nyögés hagyta el az ő száját is. Pihegve borultam mellkasára és szaporán kapkodtam levegőért.
- Noona! – simogatta a hátamat.
- Ez meg sem történt. – motyogtam. 
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Megjegyzések (Atom)