I WANNA EAT YOU, BUT....I'M HUMAN?! +18

"Ez a történet egy fantasy dráma, semmi valóság alapja nincs! Egyszerűen az agy szüleménye."

FONTOS: NEM AZ ALKONYAT ALKOTTA, SZÓVAL HA EGYEZÉSEKET LÁTTOK AZ CSAK A VÉLETLEN!! EGY ALKONYAT FILMET SEM LÁTTAM, NEM KOPPINTOTTAM!

Minwoo pov.

Lassan 3 éve, hogy nem tudok leállni az evéssel. Most talán mindenki nevetve olvassa ezt, de ha rájöttök, hogy nem ember vagyok, akkor mindenkinek megváltozik az arcmimikája. Ugye? A te bőrszíned is sápadtabb lett és izgatott lettél. Nem olyan izgalmas egy másik lénynek lenni, mint azt te képzeled! Sok mindent nem értenek az emberek, értetlenek és azt terjesztik, hogy mi vagyunk a rosszak, pedig ők nem tudnak felfejlődni az új világhoz! Születésem óta van egy olyan titkom amit magamban őrzök, hölgyeim… uraim, én egy vámpír vagyok! Nagyon nehezek a mindennapok, ugyanis, mint azt említettem 3 éve folyamatosan éhség vágyam van, még ha több embernek is szívom ki a vérét egy nap. Egymás után sorba falnám fel és ízlelném meg az emberek ínyenc vérét. Ők még nem tudják, hogy mindannyijuk vére utánozhatatlan. Azt tudják, hogy különféle vércsoport létezik, ám ez nem minden, A⁺… ez még semmit sem takar! A fő vércsoportoknak vannak mellék ágai amit, úgy látszik, csak a vámpírok ismernek fel. Az emberek idétlen regényeket, és felháborító filmeket készítenek rólunk, közben nem ismerik fel a valódi értékeket. No de nem is fecsérlem tovább a szót, haladjunk arra az estére mikor egyedül jártam az utcákat.

- Vér. – szagoltam bele a levegőbe és valami eszméletlen finom illat csapta meg az orromat. Semmivel sem törődve futottam az illat után. Egészen egy sikátorig vezetett ahol egy férfit láttam amint agyon döfköd egy lányt. Többször is beleszúrt a hasába. Nem tehettem mást, rátámadtam és az összes vérét kiszívtam testéből. Mocskos, tisztátalan íze volt a vérének, de ez a kislány, ő finom!

Leguggoltam és megízleltem vérét a földről. Szemeim vörösek lettek az energiától ám nem volt időm nyakába fúrni fogaimat, embereket éreztem. Szirénázást hallottam, de tudtam, hogy nem hagyhatom itt! Nekem ő kell! Megakarom enni! Ezért a következőt cselekedtem: megfogtam ájult testét és az energiámból kitelt, hogy olyan gyorsan amennyire csak tudtam, futni kezdtem majd elvittem őt a rejtekhelyemre.

- Utálok ártatlanokat ölni… - motyogtam magamba miközben lefektettem az ágyra. – Meggyógyítalak, aztán utána eszlek meg! – simítottam végig selymes arcán.

Hetekig, sőt hónapokig kezelgettem a sebét. Ők miért nem regenerálódnak? Miért tart ilyen sokáig, hogy begyógyuljon a sebe? Kezdtem ideges lenni és akkor felébredt.

- Mhm… - nyitotta ki a szemét. – Hol vagyok? – ijedt arccal ült fel, de hasához kapva borult vissza.

- Ne pattogj! Sérült vagy! – igazítottam meg a kötését.

- Ki vagy te?

- Nem mindegy? – válaszoltam. Emberek… annyit kérdeznek, és olyan kíváncsiak.

- Te egy emberrabló vagy, igaz? – húzódott az ágy másik felébe. – Hozzám ne merj nyúlni. – ölelte magához a takarót. Én csak jót nevettem rajta. – Ne nevess!

- Inkább pihenj! – álltam fel és kimentem a szobából. Kezdtem éhes lenni, de még nem épült fel teljesen. Megint el kell mennem valakit becserkészni. Nem szóltam neki, hogy elmegyek, csak bezártam az ajtót és elindultam.

Az utca tömve volt jobbnál-jobb illatú emberrel, szinte választani alig tudtam. Aztán egy hölgy ütközött belém, pont jó lesz.

- Oh elnézést! – segítettem fel.

- Nincs semmi baj! – rázta a fejét, de megvágta az ujját.

- Biztos? Ön vérzik! Jöjjön el hozzám és bekötöm! Nem lakok messze!

- Megtenné? – nézett rám reménykedve. Olyan naívak.

- Persze! – vigyorogva kísértem el a házamhoz. – Egy perc és jövök! – néztem be a szobába és a lány aludt.

- Talán a felesége alszik bent? – érdeklődött. Mindegyik milyen kíváncsi.

- Nem. – ráztam a fejem.

- Akkor?

- Csak egy lány. – vettem le róla a kabátot és a háta mögé mentem.

- De uram… én nem ezért jöttem. – jött zavarba mikor elárasztottam puszikkal ízletes nyakát.

- Bocsánat, de nem tudok ellenállni! – nyaltam meg nyakát majd belemélyesztettem fogaimat. Apró nyüszítés hagyta el száját majd sápadtan hullt a földre. Egy csepp vére sem maradt.

- T-te… - láttam meg a lány ijedt arcát.

- Igen! – kuncogtam.

- Apa! – szaladt be a szobába és bezárta.

- Mindig ezt csinálják. –sóhajtotta majd eltűntettem a nő holttestét és bemásztam az ablakon a lány szobájába. – Én mindenhol ott leszek, jegyezd meg! – toltam neki a falnak.

- Te mocskos! – ütött arcon.

- Nem tenném a helyedbe! – nyaltam végig nyakán. Éreztem ahogy nagyot nyel és testét libabőr járja át.

- Engedj el! – lökött el magától. – Miért nem ettél meg eddig? – kiabált velem. Eddig senki sem volt ilyen bátor mikor megtudta, hogy vámpír vagyok.

- Mert megvárom míg felgyógyulsz, úgy finomabb vagy! Na meg nem ölök ártatlanokat.

- Ez jó vicc, egy vámpír? Te mindig a jókat ölöd meg! – kezdte ütni a mellkasom, de lefogtam kezeit.

- Nem  vagy te egy kicsit szemtelen? – löktem az ágyra. – A helyedbe elülnék a picsámon! – ráztam a fejem és kimentem. Mekkora egy nagypofájú ez a lány.

- Minwoo! – hallottam meg haverom hangját.

- Kwangmiiin! – pacsiztam le vele. – Oh Youngmin, szia! – pacsiztam le a testvérével is. Ők ikrek voltak, egészen kiskorom óta barátaim és ők is vámpírok.

- Mi ez a fincsi illat? – szagolt a levegőbe Kwangmin.

- Semmi. . nem tudom mit érzel. – ráztam a fejem.

- Jaj ne szerénykedj! Kit szedtél össze? – nézett be a szobába. – Oh. . egy egész cuki kis pipi. – rántotta maga mellé és végig nyalt a nyakán.

- Hagyd őt békén! – löktem el tőle.

- Na mi van? Már meg sem osztod a kajádat velünk? – lökdöstek.

- Őt nem! – álltam meg stabilan és hátam mögé húztam a lányt.

- Akkor majd elvesszük erőszakkal! – emelt fel Youngmin az ingemnél fogva és rávágott az asztalra. Vérszemet kaptam és nem akartam, hogy megegyék a lányt. Igaz a nevét sem tudom, de ő az enyém!

- Sosem lesz a tietek! – kezdtem velük verekedni, de ketten erősebbek voltak így a végén erőtlenül rogytam a földre.

- Oda a kicsi Minwoo. – nevettek. – Tudod mit Youngmin? Én már nem is vagyok éhes, találunk jobbat! – biccentett Kwangmin és elmentek.

- Úristen. – hallottam meg egy aggodalmas hangot majd a lányt láttam előttem aki leguggolt hozzám és próbált felsegíteni. Nagy nehezen sikerült neki és bevitt a szobába, ráfektetett az ágyra és többre nem nagyon emlékszem.

Azt gondoltam, hogy most kihasználja az alkalmat a csaj és megszökik, de nem így lett. Mikor magamhoz tértem épp ő borogatta a fejemet és óvatos mozdulatokkal varrta össze a sebemet ami nagyon mély volt.

- Áú! – ordítottam fel kicsit mikor éreztem a tűt a bőrömben.

- Bocsi, de ezt muszáj. – motyogta és tovább csinálta.

- Honnan tudsz te ilyet? – motyogtam fájdalmasan.

- Az apukám doktor, ő tanított mindenre.

- Értem. – tűrtem tovább a fájdalmat. – Amúgy… mi a neved?

- ____ vagyok! És… a tied?

- Minwoo a nevem!

- Szép név. – motyogta. Olyan volt mintha nem is félt volna tőlem.

- Miért maradtál itt?

- Tartozom ennyivel. Kétszer is megmentetted az életemet. – vette le az ingemet és lekezelte a többi sebemet is.

- De hát… nem is félsz?

- Nekem már nincs mitől félnem.

- Nem igazán értelek.

- Csak apukám volt és most neki is új barátnője lett, aki nem szeret engem. Ő akart megöletni.

- A nevelő anyukád? – ámultam el. Az emberek… tényleg ennyire romlottak?

- Igen! – láttam meg egy könnycseppet az arcán.

- Ne sírj! – töröltem le a könnycseppet selymes arcáról.

Még hónapokig feküdtem így, egyszerűen erőtlen voltam. Egy csepp vért sem ittam azóta.

- Minwoo… - szólított meg ____.

- Igen? – kérdeztem erőtlenül.

- Neked vér kell a regenerálódáshoz, igaz?

- Igen! – nem szólt semmit csak közelebb jött hozzám és akkor láttam meg, hogy csak az egyik ingem van rajta. Felültetett és lehúzta egyik válláról az inget majd leült mellém.

- Egyél! – utasított és behunyta szemeit.

- De… - beparáztam, én már nem akartam őt megenni. Valami több volt ő, mint étel.

- Egyél Minwoo, egyél! – folytak a könnyei.

Lassan hajoltam nyakához és belemélyesztettem fogaimat. Vérétől még a hideg is kirázott, olyan finom volt. De nem ittam belőle sokat.

- Köszönöm! – töröltem le ajkaimról vérét és éreztem ahogy erő száll a testembe.

- Nincs mit.

Be kell valljam, hogy nagyon kívánatos volt ebbe az összeállításba és én is férfiból vagyok. Boldoggá akartam tenni. Nem tudtam, hogy elutasít-e vagy sem, de megpróbáltam. Lassan megcsókoltam ajkait és meglepetésemre elfogadta. Nem ellenezte, sőt vadul csókolt vissza. Elmosolyodtam és felül kerekedtem rajta. Figyelnem kellett rá, hogy ne érjek hozzá erősen. Vadul csókoltam miközben ő levette rólam nadrágomat. Mikor bedurvultam csak végig simított az egyik sebemen és én felszisszenve fogtam vissza magamat. El sem hiszem, hogy egy ember irányít engem, de élveztem. Ajkaink folyamatos kontaktusba voltak egymással, miközben lassan vetkőztettük egymást. Óvatosan gomboltam ki az inget rajta miközben nyalogattam mellkasát. Sóhajtozva túrt hajamba és élvezte ahogy nyelvemmel lassan átjártam egész testét. Lehúztam róla bugyiját és széttártam lábait, de leállított. Szó nélkül elgyengültem és felülkerekedett rajtam. Lehúzta boxeremet majd lábaival fejemhez hátrált, hogy tudjam nyalni miközben ő szop engem. Nem is tétlenkedtem, megmarkoltam combjait és vadul nyalni kezdtem. Talán egy apró mosoly jelent meg arcán a hangjából ítélve majd ő is neki látott. Élveztem amit csinál és minél élvezetesebben csinálta én annál játékosabb voltam a nyelvemmel. Mind ketten leálltunk mikor a másik jelzett, hogy nem bírja tovább. Megfordult és engedte, hogy én vezessek. Fölé másztam és felhúztam az óvszert tagomra, majd megfogta tarkómat ____ és lehúzott egy csókra, így nyugtatta magát. Csók közben belé hatoltam és vártam míg megszokja méreteimet. Mikor jelzett, hogy mehet, én elkezdtem benne mozogni, de csak lassan. Hallgattam sóhajait és nyögdécseléseit amik nagyon vonzóak voltak és beindultam tőlük. Nem tudtam leállni és egyre gyorsabb tempót diktáltam. Minden egyes lökésemnél neki ütődött az ágy a falnak, ____ hatalmas nyögései pedig elszálltak az éjszakába. Nem akartam bántani, de már nem tudtam magamon uralkodni. Már csak akkor tértem észhez mikor keserves sikolyok hagyták el ___ száját. Megijedtem, hogy bántom és visszafogtam magam.

- Nyugi, nem kell félteni. – csókolt meg és megint teljesen beindított a hangja. Ismét eluralkodott rajtam a hév és megint őrült tempóba mozogtam. Ezúttal tényleg nem volt visszaút, nem tudtam megfékezni magamat és addig mozogtam így míg el nem mentünk. Hatalmas sikolya megremegtette a falat.

- Bocsánat. – lihegve rogytam mellé.

- Semmi baj, mondtam, hogy ne félts! – bújt hozzám és simogatta a hajam.

- Tudod mi vagy te? – húztam magamhoz közel.

- Micsoda?

- Egy angyal! – csókoltam meg.

Nem szólt semmit csak mosolyogva viszonozta a csókomat. Az nap éjjel nagyon nyugodtan aludtam és éreztem ahogy a sebeim egyre kisebbek lesznek. Újabb hetek teltek el, és kiderült, hogy ____ terhes lett. Nagyon örültünk neki, bár kicsit féltem, hogy megöli szülés közben a gyerekünk, de ő mindig erős volt és tartotta bennem a lelket. Aztán egy nap csengettek.

- Ki lehet az most? – sóhajtottam.

- Ne! Ne nyiss ajtó! – húzott vissza szerelmem.

- Egy perc és itt vagyok! – pusziltam meg száját majd az ajtóhoz sétáltam. Mikor kinyitottam egy nem várt meglepetésben részesültem. Rendőrök álltak az ajtóm előtt és szinte kérdezés nélkül rontottak be. – Mit csinálnak? – mentem a szobába utánuk.

- Szóval itt a lány. – mormogták és láttam ____ rémült arcát.

- Oppa! – szaladt oda hozzám és én átöleltem.

- Mit akarnak?

- Természetesen a lányt visszajuttatni a családjához, magát pedig börtönbe csukni emberrablás és gyilkosság vádjával. Vagy küldjük laborba? – kérdezte a többieket.

- Sehova sem fogják vinni ____-t! – villantottam meg vámpír fogaimat.

- Igen, a labor jó lesz! – fogtak le.

- Oppa! – láttam szerelmem könnytől áztatott arcát. – Nem tehetik ezt!

- Ő egy vámpír! Nem ide való! – mondta a rendőr.

- De ő nem bántott engem!

- Téged nem, de több ezrek életét veszélyezteti.

- Nem érdekel! Minwoo! – ölelt át. – Egyél meg! Kérlek! – zokogott és ingemet markolta.

- Nem tudom megtenni. – pusziltam meg feje búbját.

- Na elég ebből! Kislány, ne beszélj butaságokat! – rántotta el tőlem az egyik rendőr és engem lekötözve tettek be a kocsiba.

A szívem megszakadt ahogy láttam ____-t. Kiakartam szabadulni, de a sok küzdéssel a kötéllel elvette az energiámat. Így a laborba azt tettek velem amit akartak, de erős maradtam szerelmem és a születendő gyerekünk miatt. Majd az egyik nap bejelentették, hogy megölnek. Tudtam, hogy ki kell szabadulnom innen, de hetek óta egy csepp vért sem ittam, az erőm pedig már a mínuszokat verte.

- Na, te hős szerelmes… jött valaki hozzád. – kísértek egy úgynevezett beszélgető szobába. Ez is olyan, mint a börtön, csak itt még kínoznak is. Érdeklődve mentem ki, de nem ő volt ott. Egy férfi ült vörös szemekkel.

- Ön kicsoda? – kérdeztem.

- ____ édesapja.

- Hol van ő?

- Meghalt…

- Mi? De…

- Megölte magát, de hagyott egy levelet nekem. Amiben azt írta, hogy ezt adjam neked oda. – nyújtott át nekem egy üveget amiben szerelmem vére volt.

- Miért tette ezt? – szorítottam ökölbe a kezemet.

- Azt írta, hogy mivel nem tud rajtad személyesen segíteni, ezért ezt látta a legjobb megoldásnak. – szipogott az apukája.

- És maga minek szipog?

- Hisz a lányom! – akadt ki.

- Igen, akit a drágalátos barátnője megakarta öletni! Ezt nem mesélte el magának, igaz?

- Mi? – döbbent le.

- Mindegy is… hagyjon magamra!

- De…

- Menjen már innen! – ordítottam rá majd szipogva távozott. - ____ miért kellett ez? – néztem az üveget.

- Idd meg! – láttam magam előtt arcát. – Kérlek, idd meg!

- Szeretlek! – hajtottam meg az üveget és testembe fogadtam _____ vérét. Hatalmas erőm lett, de nem akartam harcolni. Felhajtott fejjel sétáltam vissza a laborba. – Készen állok! – jelentettem ki.

- Oh… ennyire megakarsz halni?

- Igen! – bólintottam.

- Hát akkor rajta! – intett az embereinek akik kikísértek az udvarra és a falhoz állítottak.

- Szeretlek ____!! Sosem hagylak magadra! – mormogtam magamban és egy könnycsepp hullott szememből mikor eldördültek a puskák. Mint egy ember, elgyengültem és térde rogytam. Majd mikor utolsó csepp vérem is elhagyta testemet becsuktam a szememet és újra átölelhettem szerelmemet.