CLOWN

"Ez a történet egy cuki bohócról szól akire rátalál a szerelem. Lenyűgözheti a lányt bohóc jelmezben vagy rá se hederít a kiszemelt? Ez mindjárt kiderül!"

Jay pov.

Egyik reggel ugyanúgy ahogy menni szokott felvettem a bohóc ruhám és indultam dolgozni. Az egyik forgalmasabb utcába kellett gyerekeknek lufit hajtogatnom. Szeretem ezt, mert imádom a gyerekek mosolyát látni, de azért mégsem egy olyan munka amivel becsajozhatnék. Jobban eltudnám magam képzelni egy üzletembernek akinek menő sportkocsija van és minden csaj imádja. Miközben ezen járt az agyam egy lányba ütköztem.

- Oh, elnézést kérek! – hajoltam meg és felsegítettem.

- Semmi  baj. – porolta le magát. Igazán csinos hölgy volt. Olyan amilyet pont egy üzletember választana. Ízléses öltözködése volt és gyönyörű arca.  – Bocsánat, de. . miért bámul? Van valami az arcomon?

- Nem, nem! – zökkentett ki a gondolataimból és teljesen zavarodottan válaszoltam neki.

- Akkor? – nézett rám gyönyörű szemeivel.

- Se-semmi. – ráztam a fejem. – Csak rendkívül igéző tekintete van.

- Köszönöm?! – nézett rám furán. Hülyét csináltam magamból. – De nekem sietnem kell! – nézett telefonjára majd elviharzott.

Tátott szájjal néztem utána majd megráztam a fejem. Semmi esélyem sincs nála! És valószínűleg most láttam először és utoljára is. Kicsit csalódottan mentem a „munkahelyemre”. A nap folyamán sok lufit kiosztottam, de nem tudtam nem arra a lányra gondolni. Aztán odajött hozzám egy nagyon aranyos kislány, valakire hasonlított.

- Szia kislány! – mosolyogtam rá.

- Szia bohóc bácsi! – mosolygott rám.

- Gyere, most nem kapsz lufit. – hallottam meg annak a lánynak a hangját és felkaptam a fejem. Ő volt az, tényleg ő volt az.

- Teszó. . kéjek! – nyüszögött a kislány. Szóval a húga, igazán cukik.

- Nem, nincs nálam annyi és különben is, neked nem a másik bohóc a kedvenced?

- Mostantól ő!

- Miért?

- Mert ő ajanoszabb!

- Akkor sem kapsz lufit! Tele van a ház lufikkal és az éjjel is eldurrant egy, tudod... nagyon megijedtem. – guggolt le húgához. Annyira arany lelke van, és én szívesen magamhoz öleltem volna este mikor megijedt.

- Öhm. . mit kérsz? Milyen állatot szeretnél? – néztem a kislányra.

- Zijáfot! – állt sírásra a szája.

- Egy zsiráf rendel! – vigyorogva csináltam meg neki a zsiráfot.

- De hát. . mondtam, hogy nincs pénzem. – nézett rám kiszemeltem.

- Nem kell kifizetni! Egy ilyen aranyos lány megérdemli! – mosolyogtam. – És nem szeretem ha a gyerekek sírnak!

- Köszönjük! – hajolt meg a fejével. – Köszönd meg! – nézett le húgára.

- Kötönöm! – jött oda hozzám, hogy hajoljak le. Meg is tettem neki. – Téjjeg kötönöm! – ölelte át a nyakamat és megpuszilta  az arcomat.

- Nincs mit. – mosolyogtam.

- Na most már akkor gyere! – fogta meg a kezét nővére. Ujjain számtalan szép gyűrű volt és jól álltak neki.

- Jendben! – ugrándozott mellette húga és elsétáltak.

Vigyorogva néztem őt amíg egy kisgyerek ki nem zökkentett látványából.  Mikor vége volt a műszakomnak hazamentem és lemosakodtam. A tükörbe néztem arcomat.

- Talán sosem tudja meg, hogy hogyan nézek ki igazából. . rohadt bohóc! – szorítottam ökölbe a kezemet. – Sosem fog komolyan venni! Ki az? – vettem fel mogorván a telefonomat.

- Hé. . nyugi van! Én vagyok az! – szólalt meg haverom. – Van itt egy buli, egész jó, de veled jobb lenne! Vannak itt jó csajok. Nem jössz el?

- Áh. . most nem!

- Mi van? Beteg vagy? Itt van egy nagyon jó. . haver, neked való! Olyan kisugárzása van, hogy azóta körüllepik a fiúk mióta belépett.

- Hogyan néz ki?

- Hosszú haja van, olyan barnás mégis van benne egy kis szökés árnyalat.

- Megyek! Már is ott vagyok! – tettem le. Nem biztos, hogy ez ő, de kitudja, ha tényleg ott van.. nekem ott a helyem. Felvettem a legmárkásabb ingemet és a legjobb farmeromat majd magamra borítottam a parfümömet és elindultam. De. . azt sem tudom hol az a buli.

- Na mi az? – vette fel haverom mikor felhívtam.

- Hol is van az a buli? – kuncogtam.

- Te hülye. – nevetett majd lediktálta a címet.

- Köszönöm, ne engedd, hogy bárki hozzá érjen ahhoz a lányhoz!

- Mi van veled?

- Szerelmes vagyok! – tettem le a telefont és siettem a buli helyszínére. Az ajtó előtt nagy levegőt vettem és beléptem. Körbe néztem és azonnal kiszúrtam. Fintorogva iszogatott egy sráccal.

- Na, csak hogy itt vagy! Az a buznyák rámozdult, de szerintem nincs sok esélye. De... most már áruld el! Ki ez a csaj és hol találkoztatok?

- Ő életem szerelme! – vigyorogtam és oda mentem hozzá. – Elnézést, téged hívnak kint a club előtt, vagyis azt hiszem. Azt mondták, hogy szóljak neked. – kocogtattam meg a vállát a fiúnak.

- En-engem?

- Aha! Szerintem siess! Nem tűntek túl kedvesnek!

- Egy perc és visszajövök! – nézett szerelmemre majd elment.

- Nem kell sietni. – motyogta a csaj.

- Elfoglalhatom a helyét? – kérdeztem.

- Te leszel ma az ötvenedik aki ezt megkérdezi, de persze. – bólogatott unottan.

- Nagy népszerűségnek örvendesz akkor... mondjuk értem is. – mosolyogtam és végig néztem rajta.

- Ja... mindegyik csak megakar fektetni. Egy érett és komoly srác sincs itt. – kortyolt bele italába.

- Hát... lehet, hogy akkor most szerencséd lesz.

- Miért? Te komoly vagy?

- Igen!

- Mivel foglalkozol? – ennél a kérdésnél összeszorult a torkom.

- Ah csak az egyik üzletben vagyok kisfőnök. – legyintettem mintha ez igaz lenne és nekem semmit sem jelentene ez a poszt.

- Melyikbe? – csillant fel a szeme.

- A sarkon az ékszerboltot ismered?

- Igen! Az a kedvencem.

- Na, ott!

- Érdekes. . még sosem láttalak arra felé.

- Hát nem nagyon szoktam oda járni, inkább az import és export ügyeket intézem.

- Oh értem. – mosolygott. – És szereted ezt csinálni?

- Igen!

- Nézd, ezt épp ma vettem ott. – mutatta az egyik gyűrűjét. Miért kellett nekem hazudnom ahhoz, hogy megnyerjem? Na mindegy, valahogy... majd... elmondom neki.

- Oh igen ez egy egyedi darab, mondták?

- Nem...

- Pedig ebből csak pár darabot árulunk. Ilyen különleges vendégeknek szántuk, mint te! – mosolyogtam.

- Oh. – pirult kicsit el. Megveszek érte.

- És nagyon jól áll! – csókoltam meg kézfejét. Egy hangos, és egyöntetű ujjongást hallottunk. A haverjaim voltak azok.

- Bunkók. – motyogta.

- Csak a haverjaim, szeretnek ugratni és hülyülni. Bocsáss meg nekik!

- Mindegy.

- Nem jössz táncolni?

- De, miért is ne? Szeretem ezt a számot.

- Igazán? Nekem is az egyik kedvencem. – mosolyogtam és kezét fogva lépdeltünk a tánc parkettre.

Táncolni kezdtünk, mivel ez egy gyorsabb szám volt, ezért nem nagyon tudtam érvényesülni nála. Megadtam a jelzést a fiúknál és ők szóltak a DJ-nek, hogy tegyen be egy lassú számot. Közelebb léptünk egymáshoz és gyengéden karoltam át derekát. Ő mellkasomnál kulcsolt át és így táncoltunk.

- Mi ez a hirtelen váltás? – tette fel cukin a kérdést.

- Nem tudom, biztos sok a szerelmes pár a színpadon.

- Lehet. – mosolygott.

Tovább táncoltunk, azt akartam, hogy ez az álom sose érjen véget. Olyan csodálatos volt, mégis... hazudtam neki. És ha kiderül, hogy nem sikeres üzletember vagyok, hanem csak a bohóc aki gyerekeket szórakoztat minden nap, és hülyét csinál magából akkor nagyon leégek előtte. Ezután a buli után sokat találkoztam vele. Randizgattunk, és egyre jobban megismertük egymást. Nagyon élveztem vele minden percet, aztán addig alakult a dolog, hogy a barátnőm lett. Életem vágya vált valóra egy pillanat alatt, de ez a hazugság egy pillanat alatt le is tudja rombolni.

- Szívem! – keltegetett reggel.

- Szia!. . te meg, hogyan? Hogyan jöttél be? - néztem fel kómásan.

- Nyitva volt az ajtód, nem tudom melyik kurva végzett ilyen jó munkát, hogy még az ajtódat se zártad be, de elég felelőtlen húzás volt.

- Nem! Nekem nincs másom, csak te! – húztam magam mellé az ágyba.

- Na jól van, tudom. – kuncogott. – De ezt majd később, jó? – puszilta meg a számat. – Ma ennél sokkal fontosabb dolgot fogunk csinálni!

- Gyereket? – ijedtem meg.

- Neeem te buta. – nevetett. – Elviszlek és bemutatlak a szüleimnek!

- De... ez... te ilyen komolyan gondolod velem?

- Igen! Sosem találtam volna nálad jobbat!

- Cuki vagy. – vigyorogtam. – Hát legyen!

- Remek! Akkor készülődj!

- Már is! – mentem a szekrényhez és kinyitottam. A bohóc ruhám köszönt vissza. Pánikba estem és gyorsan vissza csuktam.

- Mi volt az a ruha ott? – jött oda és kinyitotta. – Ez egy bohóc ruha... minek kell neked bohóc ruha?

- Ez... ez nem az enyém! Az egyik haveromé! Tudod neki ez a munkája, csak kimosatta és még nem vitte el tőlem, mert engem kért meg, hogy hozzam el neki.

- Oh értem.

- Amúgy mi a véleményed az ilyen bohócokról? – most már bátrabban kutakodtam a szekrényemben.

- Hát... végül is nem rossz emberek és tisztelem bennük, hogy a gyerekeknek örömet szereznek. Tudod... én ismertem egy bohócot... vagyis csak összefutottam vele. Volt benne valami... valami igazán vonzó és cuki. Pont mint benned! – ölelt át hátulról. – De nem tudom... egy idő után az a pénz kevés lesz ha családot akar alapítani, nemde?

- De! Igazad van! –mosolyogtam és simogattam kezét.

- Na hagylak öltözni! – feküdt vissza ágyamba és onnan nézett engem.

- Ugye nem fényképezel? – láttam meg a telefont a kezébe.

- Nem! – rázta a fejét.

- Dehogy nem!

- Mondom, hogy nem! Videózok! – kuncogott.

- Te kis... – nevettem majd elkezdtem neki táncolni.

- Uh... gyere csak közelebb! – ült fel az ágyon és odamentem. – Ez ám a jó. – fordított meg és belemarkolt a fenekembe.

- A tied jobb! – mosolyogtam.

- Igaz. – kuncogott.

- Ego manó! – csókoltam meg mire kicsit letette a telefont és viszonozta csókomat. -  És az ilyen ego manóknak mi jár?

- Na? Sok puszi? És ölelés?

- Nem! Szekrény! – kaptam fel és oda vittem a szekrényemhez majd beleültettem.

- Neee! Jay te megvesztél! – kuncogott.

- Na jól van! – nevettem és kiemeltem a ruhák közül.

- Na öltözz végre! – ment megint vissza a telefonért és tovább kamerázott. – Bocsánat az adás szünet miatt, de cuni nem bírt magával. – kuncogott és beszélt a telefonhoz. Vagyis a nem létező nézőkhöz.

Mikor kész voltam elindultunk a szüleihez, féltem. Nagyon féltem, hogy mi lesz. De az igazi félelem csak akkor kapott el mikor megláttam a húgát. El is felejtettem, ő tuti felismer.

- Sziasztok! – köszönt szüleinek és húgának.

- Sziasztok! – mosolyogtak.

- Bemutatom a barátomat akiről már annyit meséltem. – mosolygott majd rám nézett.

- Jó napot! – hajoltam meg. – Jay Park a nevem!

- Örvendünk! – mosolyogtak majd ők is bemutatkoztak.

Eddig jól haladt minden, a húga se említett semmit sem, aztán a vacsora után leültünk a kanapéra és sztorizgattunk.

- Én iszmejem! – pattant fel a húga.

- Kit? – értetlenkedett a család.

- Őt! – mutatott rám. Most bukok le, végem van. Tudom, hogy innen nincs kiút.

- Honnan ismernéd? – kuncogott szerelmem és az ölébe vette húgát.

- Innen! –vette elő a zsiráfot amit én hajtogattam neki.

- Az nem ő volt! – rázta a fejét kedvesem.

- De! Ez az a báci! Én tudom!

- Jay... – nézett rám érdeklődő tekintettel.

- Igazat mond... – sóhajtottam.

- Mi?

- Igazat mond... én voltam az, az a bohóc aki akkor fellökött, és az a bohóc aki ezt meghajtogatta! –mutattam a lufira.

- De hát... miért? Miért hazudtál? – akadt ki.

- Mert tudtam, hogy komolytalannak fogsz tartani és én... én nagyon szeretlek!

- Ha szeretnél akkor igazat mondanál! Minden hazugság volt?

- Nem! Csak... a munkám. De az érzéseim ugyanazok!

- Az érzéseid? És enyémekkel mi van? Azt hitted, hogy egész életünkbe titkolhatod? Hogy képzelted? – emelte fel a hangját. – A te érzéseid... a te érzéseid, az enyémek is voltak! De most akkora fájdalmat érzek helyettük.. ezt akartad? Te elejétől kezdve csak  kiakartál használni és összetörni, igaz? – fakadt sírva ordítozás közben.

- Nem! Semmi ilyesmiről nincs szó! Kicsim, kérlek! – öleltem át.

- Hozzám ne érj! És ne hívj kicsimnek! – húzódott el tőlem. A szívem megszakadt.

- De bocsánat! Nem kellett volna hazudnom, tudom, de annyira szerettem volna ha velem leszel, és tudtam, hogy ez csak úgy megy ha komolynak tűnök.

- Nem, te azt hitted, hogy én a pénzre megyek! Hogy én is olyan kis cafka vagyok mint a többiek! – törölgette könnyeit.

- Nem!

 - De! Ne is tagadd!  Már semmit sem kell tagadnod! – szipogott. – Tudod mit? Nem is vagyok rád kíváncsi többet! Tűnj el az életemből! – szaladt be sírva a szobájába.

- De... én... nem...  – könnyeztem be.

- Jobb lesz ha elmész fiam! – mondta az apukája.

- De én tényleg nem úgy gondoltam, én csak jó ember akartam lenni. Maguk higgyék el nekem!

- Nem tudjuk, hogy mit higgyünk. Menj innen! – mondták majd elindultam.

- Bocánat! – jött utánam szipogva szerelmem húga.

- Ugyan, nem kell bocsánatot kérned, ez az én hibám! Vigyázz magadra és a nővéredre is, jó? – öleltem át a szipogó kislányt.

- Jó! – törölgette a szemeit, tiszta nővére.

Sóhajtva indultam haza, otthon benyúltam a hűtőbe egy italért és lehúztam. Egész éjjel hívogattam szerelmemet, de nem vette fel.

- Ez nem velem történik... ez nem... nem lehet. Nem! Nem! Nem! – ordítottam el magam és földhöz vágtam a whiskys poharat.

Azon a héten sehova se mentem, otthon voltam és italba fojtottam a bánatomat. Nem akartam senkit se látni, és senkivel se beszélni. Nekem egy emberre volt szükségem, és az pedig a szerelmem volt! Hónapok múlva sem tudtam feldolgozni, számtalan üzenettel bombáztam a hónapokba és hívtam, de egyikre se válaszolt. Lassan megint munkába álltam. Oda jött egy ismerős kislány, ő volt az. Szerelmem húga.

- Szia! – ölelt át.

- Szia! Mi jártban itt? Egyedül?

- Igen, nővéjkém is itt van, de elakajtam neked mondani, hogy elfogunk köjtözni. Szóval. . sziessz! – folytak a könnyei.

- Megteszek mindent, de a nővéred semmire se válaszol.

- De akájhánszoj küjdesz neki valamit elsíjja magát. Ész tudom, hogy szejet! Kéjek! – bújt a mellkasomba.

- Igyekszem! –simogattam a hátát.

- Seo! Ne ölelgess idegeneket! – rántotta el tőlem húgát.

- Idegeneket? De hisz ő a te bajátod!

- Nem! És most szépen hiszti nélkül haza jössz! – indult el szerelmem.

- Sziessz! – nézett vissza húga és majd megszakadt a szívem.

Elköltöznek? Soha többet nem fogom látni, ez nekem nem megy! Belefogok őrülni! A munkámat kevésbé szívesebben végeztem, és egész nap azon gondolkoztam hogyan tehetem ezt jóvá.  Mindennel próbálkoztam, de semmi sem jött be. A költözésük ideje egyre csak közeledett és én semmit sem tudtam tenni. Tehetetlen voltam, elveszett és semmit érő. Pedig tennem kell valamit! Sürgősen!

To be continued-