FOREIGN BOY [+18!!]

"Ez  történet egy lányról és egy fiúról szól akiknek a távolsággal kell megküzdeniük szerelmükért. Vajon sikerül ezt áthidalniuk és boldogan élniük?"

____ pov.

Szép havas tájra ébredtem reggel. Leesett az első hó Tokyoban, végre! Lelkesedve rohantam le a konyhába és azonnal csináltam magamnak egy bögre forró csokit. Visszaslisszoltam a szobámba és magamra terítettem a plédemet, majd kiültem az ablakpárkányra a forró csokimmal, onnan néztem a hóesést. Ahogy bámultam kifele egy igen jóképű srácot pillantottam meg, sosem láttam még itt. Egyszerre csak pír szökött fel az arcomra, mert már 2 perce egymást néztük, és csak most esett le. Kicsit betekintettem a szobámba majd mikor újra kilestem az utcára a srác már nem volt ott. Ijedten néztem, hogy hol lehet, de sehol se találtam. Bemásztam a szobámba és elkezdtem készülődni. Egyedül laktam már, mivel 23 éves voltam. Most épp egy kisebb szabin voltam, mert már nem bírtam az irodába folyamatosan a nyomtatót és a többiek nyavajgását hallgatni. Lementem a boltba, hogy vásároljak valami kajának valót, mert szinte teljesen üres volt már a hűtöm.

- Jó napot! – hajoltam meg majd nézelődni kezdtem. Majd összefutottam egy kedves ismerősömmel.

- Szia ____! – nyomott le nekem két puszit. – Hogy vagy? – érdeklődött mosolyogva.

- Hello! – viszonoztam puszijait. – Megvagyok, most kicsit elvonultam egy kiadós szabira!

- Oh azt meg is értem! Nehéz minden nap a papírokat intézni, igaz?

- Hát az, néha azt se tudom hol a fejem annyi munkám van, néha pedig unva ülöm végig azt a 8 órát.

- Na de most, ha szabin vagy, akkor elmehetnénk valahova! – hadarta a szavakat, de én semmit sem értettem belőle, mert megpillantottam azt a srácot akit reggel is láttam. - ____ itt vagy még? – lengette meg a kezét előttem az ismerősöm.

- Itt, bocsi, csak… mindegy.

- Szóval, eljössz velem?

- Nem! Sajnálom, most nem szeretnék elmenni! – ráztam a fejem zavartan.

- Hát jó… akkor további szép napot!

- Neked is! – bólintottam majd szétváltak útjaink.

Folytattam a bevásárlásomat és azt kellett észrevennem, hogy az a srác néz engem. Egy kicsit zavarni kezdett, ezért odamentem hozzá.

- Elnézést, de… megkérdezhetem, hogy miért néz ön ilyen hosszan tartóan?

- Bocsánat! – hajolt meg. – Illetlen vagyok, ne haragudjon! – olyan furán beszélt.

- Nem haragszom, csak érdekelt!

- Azért nézem magácskát, mert… magánál szebbet még sosem láttam!

- Oh. –pirultam el. – Kö-köszönöm! – hajoltam meg.

- De… nem tegezhetnénk egymást?

- De!

- Remek! – mosolygott. – Az én nevem Kim Donghyun! – szóval koreai, azért beszélt ilyen furán.

- Az én nevem ____  ____. – mutatkoztam be én is.

- Szép neved van!

- Neked pedig érdekes!

- Igen, nem japán vagyok! Csak itt „nyaralok” a rokonaimnál!

- Oooh, az a kedves koreai házaspár akik nem rég költöztek az utca végére?

- Igen! – mosolygott. – Ő a keresztanyám és a keresztapám!

- Tényleg? Ez remek! – mosolyogtam.

- Igen. Öhm… hazakísérhetlek?

- Megtennéd?

- Persze!

- Köszönöm! – mosolyogtam és még bevásároltam ami kell majd fizetés után elindultunk Donghyunnal.  – És meddig leszel itt?

- Csak 2 hetet!

- Az nem igazán sok.

- Arra pont elég, hogy megismerjelek, nem igaz?

- Lehet… - pirultam megint el.

Aztán így is lett, azalatt a 2 hét alatt sokszor találkoztam vele. Nagyon kedves srác és szerethető. Na jó, valljuk be… bejön nekem nagyon is!  De sajnos ez az utolsó alkalom, hogy találkozhatunk. Egy parkba beszéltük meg most a találkát, és oda is siettem.

- Szia! – mosolygott.

- Szia! – mosolyogtam. – Szóval… elmész?

- El kell mennem! – szomorodott el.

- Tudom.  – szomorodtam el én is.

- De majd még visszajövök! – ölelt magához.

- Mikor? – bújtam mellkasába.

- Jövő ilyenkor!

- Az sok idő!

- Tudom, de ki kell várnunk! És én kivárom, mert… szeretlek!

- Én is kivárom, mert én is szeretlek! – motyogtam.

- Tudom. – szorította fejemet a mellkasához.

- Hiányozni fogsz!

- Te is nekem! De majd… beszélünk, jó?

- Jó! – bólogattam.

- Viszont… nekem most mennem kell! – nézett az órájára.

- Jó. – motyogtam, de nem voltam képes elengedni őt. Felhajtotta a fejem és megcsókolt. Azonnal viszonoztam és átöleltem nyakát. Ő kicsit megemelt és így csókolt egy ideig.

- Most már tényleg mennem kell! – hajolt el.

- Menj! – sóhajtottam és megpusziltam nyakát.

- Szia! – tett le és megpuszilta a kézfejemet.

- Szia! – motyogtam és könnyes szemmel néztem ahogy elsétál.

Csalódottan sétáltam haza, a hó megint esett és minden lábnyomot elsöpört. Vissza kellett szoknom a minden napokba. Dolgoztam látástól Mikulásig… alig tudtunk Donghyunnal beszélgetni és szinte már elvesztettem a reményt, hogy valaha mi együtt boldogak tudunk lenni. Aztán mintha visszapörgették volna az időt, mikor egyik nap felébredtem megint esett a hó, ám most nem szaladtam le a konyhába, hanem egyenesen az ablakhoz szaladtam. Nem volt ott senki csak a zord kietlenség, ahogy a hó mindent elsöpört és mindent maga alá temetett. Egy-két percig vártam majd feladtam és beakartam csukni az ablakot, akkor hallottam meg egy ismerős hangot.

- ____! – kiabálta a nevemet.

- Donghyun! – néztem ki az ablakon.

- Beengedsz? – mutogatott a kapura. A hó nagyon esett és a szél is fújt.

- Igen! – bólogattam boldogan és azonnal a kapuhoz szaladtam. Kinyitottam és a karjaiba borultam.

- Mondtam, hogy visszajövök! – motyogta.

- Gyere be! – húztam be a házba.

- Köszi. – vette le a sálát majd a kabátját. Én csak néztem őt és meg sem tudtam szólalni, még jobban nézett ki, mint tavaly. – Úgy nézel rám mintha egy kísértet lennék! – kuncogott.

- Mert még mindig nem hiszem el!

- Pedig hidd el! – kapott fel és megcsókolt. Viszonoztam csókját majd csináltam magunknak forró csokit és a nappaliból gyönyörködtünk a viharba.

- Nem hiszem el, hogy megvártál…

- De hidd el! – ölelt magához. – Egy nőre se néztem azóta!

- Én se néztem más pasira! – játszottam ujjaival majd felnéztem rá és megcsókolt. Sokáig csókoltuk egymást és mind a ketten ugyanazt akartuk. Végre érezni egymást közelebbről is.

Felkapott és lassan fellépkedett velem a hálóba. Közben folyamatos csók csatákat vívtunk, letett az ágyra és levette pólóját, majd fölém mászott és puszilgatni kezdte a nyakam. Egyik kezén támaszkodott, másik kezét pólómba vezette és megszorította bordáimat. Kicsit felsóhajtottam, de jól esett, majd levette rólam a ruhadarabot és csókolgatni kezdte melleimet. Ismét erős sóhajok hagyták el számat és hajába túrtam. Nem sokáig kényeztette melleimet, letért inkább bugyimhoz és megszabadított tőle. Széttárta lábaimat és nyalni kezdte nőiességemet. Felnyögtem az érzésre, majd nyelvét ujja vette át és belém vezette egy ujját. Erre még nagyobb nyögés hagyta el a számat, mert már rég voltam fiúval. Lassan mozgatta bennem ujját és irányításba vette testemet, majd egyre gyorsabban, egész addig amíg le nem állítottam. Most én akartam őt kényeztetni, ezért leültettem az ágy szélére és levettem róla nadrágját. Lassan oldottam ki övét majd a gombot nadrágján, hogy húzzam az agyát ezzel is. Lehúztam róla a nadrágot a boxerral együtt és ráhajoltam férfiasságára. Aprót sóhajtottam mire kirázta a hideg, így már mosolyogva vettem kezelésbe merevedését. Először kezemmel simogattam és kényeztettem, majd számat is bevontam a „buliba”. Mikor számba vettem merevedését ő egy apróbb nyögést hallatott. Munkásságomat folyamatosan nagyobb sóhajokkal és kisebb nyögésekkel díjazta, majd én is addig kényeztettem amíg le nem állított. Felhúzott magához és elfeküdt velem az ágyon, nadrágja farzsebéből kihúzott egy óvszert és felhúzta magának. Ahogy felkerült rá az óvszer én lassan lejjebb csúsztam férfiasságához és magamba fogadtam. Hangosan felnyögtem és próbáltam megszokni méreteit, mikor ez megvolt, lassan mozogni kezdtem rajta. Mind a ketten régen vártunk erre és egyáltalán nem tartottam korainak, azért ha belegondolunk, egy évet vártunk egymásra. Egyre gyorsabban mozogtam és egyre hangosodtak nyögéseink is. Végül megfordított minket és ő vette át a vezetést, hagytam érvényesülni és én a hátát vettem kezelésbe. Míg ő hajszolt minket az élvezet fele, addig én belemélyesztettem körmeimet izmos hátába és karmoltam őt. Mindeközben nyögésekkel halmoztuk el egymást és egyre közelebb voltunk a teljes gyönyörhöz. Végül aztán addig kényeztettük egymást amíg el nem élveztünk. Pihegve dőlt mellém az ágyba, én pedig átöleltem őt.

- Szeretlek! –nézett rám.

- Én is téged! – bújtam hozzá.

- Szeretnél a barátnőm lenni?

- Miért eddig mid voltam? – kuncogtam.

- Csak úgy… hivatalosan is! – simogattam az arcom.

- Persze! – vigyorogtam. 

THE APPRENTICE ~ 3 [+18!!]

Kai pov.

Mikor Minsu kikosarazott az nagyon fájt nekem. Nagyon dühös voltam rá és nem is értettem az egészet. Az összes nő ilyen szívtelen? Miért nem tud egyik sem szeretni engem? Hasonlóan szép mondatok mentek a fejembe mikor megláttam ____-t közeledni. Kint ültem az udvaron egy fa alatt.

- Jongin, mit keresel itt? – érdeklődött. Valahogy teljesen más volt, mondjuk a hetekben egész kedvesen viselkedett velem. Biztos lett pasija aki helyre tette.

- Semmit, csak pihenek.

- Akkor miért nem bent pihensz? Valami baj történt?

- Maga nem a barátom, hanem a főnököm, és az ilyen dolgokat nem szoktam a főnökömmel megosztani! – álltam fel és ott hagytam. Kicsit furcsán éreztem magam, hisz eddig ő volt velem rideg és én próbáltam enyhíteni a szívén, de most teljesen átfordult ez az egész.

Ez a napom nem ért semmit, de megfogattam magamnak, hogy nem sajnáltatom magam, és elfelejtem Minsut. Másnap elég korán hívatott ____ a hálószobába.

- Igen asszonyom, hívatott? – hajoltam meg.

- Igen, kérlek hozz nekem kávét! – takarta magát a takaróval. Látszatra nem volt rajta semmi. Haja is kócos volt, mégis… igazán vonzónak találtam.

- Rendben! – mentem kávét főzni. Minsu ahogy csak tudott úgy került engem el. Nem is volt baj. Mikor lefőtt a kávé bevittem a hálóba.  – Itt a kávéja asszonyom!

- Köszönöm Kai, tedd le oda! – mutatott az író asztalra. Megfagyott bennem a vér. Mi van? Kai? Mi? Mióta hív így? Zavartan és remegő kézzel tettem le a kávét az asztalra.

- Mást nem óhajt?

- Nem, köszönöm! Elmehet! – mosolygott. Sosem láttam mosolyogni.

- Engedelmével. – hajoltam meg és kimentem. Nagyon összezavart és az elkövetkezendő napokban egyre zavaróbb és kompromittálóbb helyzetekbe hozott.

- Jongiiin! –kiabált megint a hálóból egyik reggel és én felmentem hozzá.

- Igen? – mentem be és egy igen csinos ruha volt rajta. Vörös miniruha.

- Kérlek segítsen nekem ruhát választani! Egy megbeszélésre megyek a könyvkiadóval a könyvemmel kapcsolatban és szeretnék jól kinézni. Ön mit szól ehhez a ruhához? – forgott benne egyet.

- Szerintem nagyon csinos, de egy megbeszélésre talán kicsit visszafogottabb kéne.

- Hm… - nézett rám majd kutatni kezdett a szekrényében. – Ez? – húzott elő egy fekete, csipkés, szintén miniruhát.

- Talán ez, jó lesz!

- Felpróbáljam?

- Igen, kérem!

- Rendben! – azt gondoltam, hogy átmegy egy másik szobába, vagy csak simán bemegy a gardróbba, de nem ezt tette. Elkezdett előttem vetkőzni. Tátva maradt a szám és néztem ahogy gyönyörű teste elém tárul. – Melltartó nem is kell, igaz? – fordult nekem háttal és levette magáról a melltartót majd felhúzta a másik ruhát.

- E-ez… gyönyörű! – ráztam meg a fejem, hogy észhez térjek.

- És ez alkalmas egy megbeszélésre?

- Szerintem igen! A legjobb amit ön válaszhatott.

- Köszönöm a segítségét! – mosolygott és megigazította melleinél a ruhát.

Gyönyörű keblei voltak, szinte beszéltek hozzám, hogy: „Érj hozzám! Kényeztess!”

- Nincs mit! – hajoltam meg.

- Most már elmehet!

- Oh igaz is. – vakartam a fejemet zavartan és kimentem.

Miért csinálja ezt velem? Miért kínoz? Meg fogom tőle kérdezni, csak még nem tudom, hogy hogyan! Miközben gondolkoztam ő elindult lefele a lépcsőn.

- Asszonyom! Elhagyta a fülbevalóját! – kiáltottam utána mikor láttam, hogy a lépcső alján valami fényes hullt a földre.

- Oh, köszönöm, hogy szólt. – hajolt le teljesen egyenes lábbal és a miniruha felcsúszott fenekén. Így elém tárult ismét csipkés tangája és formás feneke.

- Nincs mit! – nyeltem nagyot. Legszívesebben megfogtam volna és visszacipeltem volna a hálóba, majd addig szeretkeztem volna vele ameddig nem ájulunk el.

- Ja, és elmehetnek haza! Késő lesz mire visszaérek! – fordult vissza. Biztos valami sráchoz megy utána. Kicsit lelombozott, és lassan ballagtam haza.

Otthon viszont egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak rá. A kebleire, a fenekére, és arra, hogy milyen gyönyörű. De nem tehettem mást, mivel férfiasságomnak is tetszett amit láttam, ezért kezembe vettem a dolgokat, szó szerint. Elmentem zuhanyozni és egyik kezemet a falnak támasztottam, rádöntöttem a fejemet, majd másik kezemmel merevedésemhez nyúltam. Először csak lassan kezdtem húzogatni rajta a bőrt, és közben elképzeltem ahogy ____ simogat és kényeztet engem. Majd egyre gyorsabban mozgattam kezemet és egyre extrémebb dolgokat műveltem fejemben ____-val/-vel. Néha számra haraptam és felidéztem fenekét, ha épp képzeletembe azt akartam markolni. Majd addig kényeztettem magam ameddig el nem élveztem. Hátracsaptam a fejemet és felnyögtem, ____ arcát láttam magam előtt még ebben a percben is. Pihegve borítottam vissza fejemet a kezemre. Lefürödtem és még elalvás előtt is az ő arca lebegett a szemem előtt. Másnap alig vártam, hogy mehessek dolgozni, ám elég beteg és fura kéréssel állt elém ____ aznap.

- Hogy mi? – kérdeztem vissza.

- Jaajj maga tényleg ennyire értetlen? Azt szeretném, ha levenné ezt a nevetséges zakót, meg az inget és csak a csokornyakkendő maradna fent. Meg persze a nadrág!

- Miért kéri ezt tőlem?

- Mert unatkozok, maga szerint miért? Szeretném, ha olyan inasom lenne, mint senki másnak! Egy szexi inas! Na hajrá! Vegye le a zakót és az inget!

- De asszonyom!

- Nem hiszem el! – jött hozzám közelebb és levette rólam a zakót. Már ez is borzongással töltött el, majd lassan kezdte kigombolni ingemet. Nem tudom miért, de annyi erotika volt mozdulataiba, hogy már majdnem csak elélveztem. Mikor az összes gombot kivégezte, szétnyitotta rajtam az inget és végig simított felső testemen. Kirázott a hideg és legszívesebben magamhoz öleltem volna egy csókra.  De sajnos nem úgy lett ahogy én akartam, és csak simán levette rólam az inget. – Na így jó! – nézett végig rajtam.

- Hát ha önnek így jó. Engedelmével! – hajoltam meg és kimentem a szobából.

Teljesen zavarban voltam és azt sem tudtam mit kéne tennem. Talán most kéne vele megbeszélni a dolgokat. Vissza is mentem hozzá a szobába.

- Elnézést, de… szeretnék valamit kérdezni. – hajoltam meg.

- Még pedig mit? – nézett rám.

- Öhm… elég kényes téma, és lehet csak én képzelem be magamnak, de miért hoz mindig kompromittáló helyzetbe?

- Kompromittáló helyzetbe? Ezt, hogy érti?

- Hát… egyik nap is, a ruhás „akció”, kicsit… nem gondolja, hogy én is férfiből vagyok?

- Mire gondol?

- Arra, hogy… áh mindegy!

- Kérlek, fejtse ki!

- Arra gondoltam, hogy megmutatta magát nekem! Holott megtehette volna, hogy átmegy másik szobába, vagy hasonlók!

- És, ha direkt csináltam?

- Akkor most nem fog megharagudni, ha ezt csinálom! – húztam magamhoz és megcsókoltam. Azonnal viszonozta a csókomat, meglepődtem kicsit, de az önbizalmam az egekbe szökött.

Letéptem róla blúzát és még szenvedélyesebben csókoltam, mint eddig. Ő hajamba túrt és felsóhajtott mikor blúza már a földön landolt. Ajkairól letértem nyakára, majd melleit csókolgattam. Közben ő kéjes sóhajokat közölt velem, teljesen beindított és már egy hete erre várok. Kioldottam melltartóját és levettem róla, halkan sóhajtozott, én pedig számba vettem mellét és szívni kezdtem. Felkaptam és ráfektettem az ágyra, mind a ketten sóhajtoztunk és csókolgattuk egymást. El sem tudom hinni, talán még jobb lesz, mint ahogy én elképzeltem. Végig csókoltam testét, s mikor ebbe beleuntam lehúztam róla farmerját, de amint lekerült róla a ruhadarab már vettem is le róla a bugyiját. Szétfeszítettem lábait és közéjük hajoltam, közben combja belső részét csókolgattam és lassan haladtam nemiszerve felé. Ő továbbra is sóhajokkal ajándékozott meg. Mikor elértem csiklójához, nyalni kezdtem. Igyekeztem minél ügyesebben mozgatni nyelvemet, örömöt akartam neki szerezni, és azt akartam, hogy teljesen bevaduljon tőlem. El is értem amit szerettem volna, miközben nyaltam ő hajamat tépte és nyögdécselt. Lábait folyamatosan mozgatta az élvezettől, de én lefogtam, így még jobban megőrjítettem.

- Kai. – nyögött fel. – Kérlek! – nyüszített és leállított. Mosolyogva néztem fel rá, majd felhúzott magához és megfordított minket.

Felültetett az ágy szélére és levette rólam nadrágomat és boxeremet. Nyalogatni kezdte merevedésemet, elmondhatatlanul jól éreztem magam és mikor ajkai közé fogadta férfiasságomat, az egy nagy nyögést váltott ki belőlem. Elkezdte mozgatni fejét és jobb volt, mint ahogy elképzeltem. Végig sóhajtoztam tevékenységét, de leállítottam mikor teljesen bevadított. Felülkerekedtem rajta és csókolgatni kezdtem selymes bőrét. Laza mozdulattal kapott elő egy óvszert az éjjeli asztal fiókjából és a kezembe nyomta. Én felhúztam magamnak, de még kicsit csókolgattam.

- Ne húzd az időt! – sóhajtozott.

- Rendben. – nyaltam végig nyakán és közben beléhatoltam.

Hangos nyögés hagyta el száját, én pedig vártam, hogy készen álljon. Egy cuki mosolyt ejtett felém és ilyenkor tudtam, hogy elkezdhetek mozogni benne. Először csak lassan és érzéssel mozogtam benne, közben figyeltem, hogy kényeztessem is. Utána fokozatosan emeltem a tempót, persze ilyenkor is figyeltem rá és mindent mély érzelmekkel tettem. Nekem nem csak erre kell, én… szerelmes vagyok belé. És ezért kicsit féltem is, hogy miután ez megtörténik őt nem fogom érdekelni, de csak bizakodni tudtam. Ezért minden érzelmemet beletettem, és szinte álomszerű volt, pedig tudom, hogy ez most tényleg megtörténik! Teljesen bevadított nyögéseivel és minden erőmet beletettem a mozgásba. Imádtam nézni ahogy szemei egy-egy percre fennakadtak és imádtam érezni ahogy körmei hátamat karmolják. Végül is addig mozogtam ameddig mind a ketten el nem élveztünk.

- Ez jó volt. – pihegte.

- Igen. – feküdtem mellé.

Hozzám bújt és utána nem sokára el is aludt simogatásom hatására. Még mindig voltak bennem kételyek amik nem hagytak nyugodni. Mégsem mertem tőle megkérdezni még napokig, hogy mi is a helyzet. Nem kerülgettük egymást, de nem is mondott semmi konkrétat.

- Öhm… asszonyom! – szólítottam meg.

- Kai, megmondtam, hogy ne hívj így! – fordult felém.

- Bocsi, de… ez most fontos.

- Hm? Mondjad! – fogta meg a kezemet.

- Te érzel valamit irántam?

- Igen! – mondta ki egy kis csend után. – És te?

- Igen, érzek! – bólogattam és láttam, hogy elpirult.

- Azt hittem, hogy csak arra voltam jó.

- Én is ezt hittem a te részedről.

- Pedig ez nem így van!

- Én sem így gondoltam! – majd nagy csend állt be köztünk. – De… akkor megkérdezhetem, hogy lennél-e a barátnőm? – törtem meg a csendet egy kérdéssel.

- Igen! – bólintott mosolyogva.

- Tényleg?

- Igen! – mosolygott és én szó nélkül felkaptam majd megcsókoltam. – Szeretlek! – vigyorgott a csók után.

- Én is téged! – vigyorogtam és megpördültem vele. 

The End -

DOCTOR OR MORE? ~ 3

JB pov.

Kimásztam a kádból, de a véleményem nem változott. Ezentúl sem tartottam jó ötletnek, hogy elmenjek hozzá, késő is volt már így inkább nyugovóra tértem. Másnap korán keltem a munka miatt és elszürcsöltem egy kávét. Még mindig ____-n gondolkoztam, hogy mi is legyen, de semmi újra nem jutottam. Nem tudtam elengedni, de nem tudtam megszerezni sem, annyira nem tudtam mi tévő legyek. Persze mindenki azt várta el tőlem, hogy menjek el hozzá és beszéljem meg vele a dolgokat, valószínűleg ő is ezt várja, mégsem tudom megtenni. Először meg kell tudnom, hogy mit érzek iránta. Ezen gondolkoztam minden nap és észre se vettem úgy eltelt egy hét. Mark eljött hozzám, hogy érdeklődjön a dolgok felől.

- Na? Sikerült már megszerezni? – kérdezte.

- Nem!

- Mit tökölsz ennyit?

- Nem tudom mit érzek iránta.

- Nem tudod? Jaebum ne idegesíts fel! Szerinted mit érzel iránta, ha féltékeny voltál rám?! – erre csak sóhajtottam egy nagyot. – Ne legyél hülye! Ha most nem mész el hozzá, akkor erőszakkal viszlek oda! Nos?

- Megyek! – sóhajtottam és felálltam.

- Helyes! Mindent bele! – mosolygott és vállba veregetett.

- Köszi! – motyogtam és autóba szálltam majd elvezettem ____-ék házáig.

Ott kicsit járattam a motort és még utoljára átgondoltam. Mi bajunk lehet abból? Tényleg szeretem, és ha ő is engem, akkor nincs probléma. Újult erőre kaptam és leállítottam az autót, kiszálltam majd bekopogtam.

- Szia! – mosolyogtam mikor kinyitotta nekem az ajtót.

- Jó napot! Anyukám most nincs itthon, éjjel jön csak haza!

- De én most nem anyukádhoz jöttem!

- Hanem? – csillant fel a szeme. Olyan aranyos volt.

- Hozzád! Beszélni szeretnék veled!

- Oh, jöjjön be! – állt el az ajtóból és én beljebb mentem.

- Kérlek tegezz!

- Re-rendben. Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm! Csak gyere, üljünk le! – fogtam meg csuklóját és leültettem a kanapéra majd mellé ültem.

- I-igen?

- Te is tudod miről szeretnék veled beszélni, de ha mégsem lenne világos a kép, akkor elmondom, hogy velünk kapcsolatos. Nem, most nem úgy beszélgetünk, mint doktor és páciense, hanem mint egy fiú és egy lány!

- Sejtem mi lehet az… én sajnálom! Nem akartam, de nem tudok ellene tenni!

- Nem baj, nem fáj! Nem zavar, hogy csak játszottad a betegséged, csak egy dolog zavar.

- Hogy?

- Hogy nem tudom a valódi érzéseidet!

- A valódi érzéseim? – gondolkozott el. – Félek kimondani őket.

- De nem kell félned! Egyedül vagyunk! – csak sóhajtott és belekezdett a mondandójába.

- Ugye nekem kiskorom óta te vagy az orvosom, és nagyon kedveltelek már kisebb koromba is. Aztán ugye nálam is jelentkezett ez a kamaszkor vagy minek is nevezzem, és találni akartam magamnak valakit. Valaki olyat aki megfelel az én elvárásaimnak, csomó-csomó fiúval elmentem randizni, de mindegyik unalmas és nagyzoló volt. Ez ment éveken át és én kétségbeestem, hogy sosem találok nekem megfelelő pasit. Aztán mikor mentünk anyuval hozzád, valahogy megvilágosultam, hogy nekem egy érett férfi kell, hogy te kellesz! – pirult kicsit el. – És ilyenkor kezdtem el a betegséget szimulálni, mert arra gondoltam, hogy csak így tudok többet a közeledbe lenni. Tudom, hogy hülye voltam, de ez az egyetlen ötletem volt.

- Értelek, és nem vagy hülye! Sőt, nagyon ravasz vagy, mert elhitetted velem, hogy tényleg valami olyan betegséged van amit én nem tudok gyógyítani! – kuncogtam kicsit.

- És te? Az érzéseid?

- Az én érzéseim is hasonlók. Nem tudom… igazából, akkor vettem észre, hogy nekem tetszel mikor Mark bepróbálkozott nálad. Valahogy szétfeszítő fájdalmat éreztem és, csak arra tudtam gondolni, hogy Mark befog hálózni téged. Aztán elbizonytalanodtam, úgy éreztem, hogy nem igazán szerelmet érzek irántad csak vonzódok hozzád, mint férfi a nőhöz. De rákellett jönnöm, hogy ez nem így van! Én szeretlek és ezt még igaz magamnak is furcsa bevallani, de így van!

- Én is szeretlek. – pirult el megint.

- Akkor megpróbáljuk együtt? – fogtam meg kezét.

- Igen! – bólogatott és én óvatosan megcsókoltam. Azonnal viszonozta és én kicsit közelebb húztam magamhoz. 

The End -

REAL LOVE +18

"Ez a történet egy igaz és sírig tartó szerelmet mesél el, nagy vonalakba. Vajon tényleg létezik ez a szerelem? És hogyan élik meg a felek a változásokat? Mi a a boldog és sokáig tartó kapcsolatnak?"

Woo Young pov.

Mindegyik nap ugyanolyan nyugis volt mellette. Nagyon szerettem ezt a nyugalmat, ő főzött és sütött, én pedig vagy dolgoztam, vagy pedig a ház körül tevékenykedtem. De ma nem akartam egyiket sem, most kicsit lustálkodtam és visszaemlékeztem arra a napra mikor megismertem ____-t.

Ovi első napja volt… anyu korán bevitt és még alig volt ott gyerek, nekem nem kellett bemutatni az ovit. Már egy éve oda jártam, de sok új gyerek jött oda. A kaput néztem, hogy mikor jön valaki ismerős, s jött is sok haverom a szomszédból, de ők elhanyagolhatóak voltak mellette! Mikor ő belépett a kapun mindenki ráfigyelt. Emlékszem, fogta az anyukája kezét, fodros rózsaszín szoknya volt rajta, egy hozzáillő felsővel. Léptei nem voltak épp határozottak, mint az anyukájáé, sőt… össze-vissza rakosgatta lábait, mégis ő volt ott a legszebb. Hosszú haja pedig fel volt fogva copfba. Mikor neki is megmutatták az ovit, ő is kijött játszani velünk. Nagyon okos volt, mindent tudott és ezt is csodáltam benne. És persze mit tehetett volna akkor egy ovis kisgyerek? Megdobálja homokkal a neki tetszőt, vagy esetleg békával ijesztgeti. De mivel ő nem félt a békáktól, ezért az első módszerhez folyamodtam. Emlékszem, nagyon sírni kezdett és beszaladt az óvónőkhöz, én pedig nagyon szégyelltem magam. Másnap bocsánatot kértem tőle és kibékültünk, utána sokat játszottunk együtt, szinte minden percet együtt töltöttünk. Egymás mellett volt az ágyunk is, és mindig úgy aludtunk el, hogy fogtuk egymás kezét. Mind a kettőnknek volt egy titka amit senkinek sem árultunk el, ez a titok az volt, hogy mind a ketten cumiztunk akkor még, ezért amelyik kezünk szabad volt, azt a szánkhoz emeltük és egy ujjunkat bekaptuk, így cumiztunk. Persze a takarót a fejünkre tettük, hogy senki se lásson minket. Aztán együtt ebédeltünk és megint együtt játszottunk. Minden nap ilyen csodálatosan telt, elkísértem wc-re is, mert apa mesélte, hogy ott szokták megerőszakolni a néniket és én féltettem ____-t. Nem akartam, hogy bántsák! Mindenkitől megvédtem, volt egy olyan alkalom mikor más fiúk akarták megdobálni homokkal őt.

- Hadjátok békény őt! – álltam elé hősiesen.

- Mejt mit cinájsz? Te kisz szajkajap! – kuncogtak rajtam.

- Szétvejem a fejeteket japáttal. – vettem fel a homokozó lapátot. – Ő az én bajátnyőm! Vijágosz vojtam?

- Majd ha ____ isz azt mondja! – mutattak rá és én ránéztem megszeppent kedvesemre.

- Az ő bajátnője vadok! – bújt hozzám.

- Játjátok? Eszéjetek szincen! – öleltem át ____-t és nem is foglalkoztunk tovább azokkal a fiúkkal.

Utána megbeszéltük, hogy tényleg járni fogunk, de hát az a tipikus ovis szerelem volt, vagyis a szüleink azt hitték. Utána teltek az évek és mivel én egy évvel idősebb voltam nála, ezért ott kellett hagynom az oviba, és suliba kellett mennem.

- Moszt idhadsz? – fordult felém utolsó nap.

- Muszáj vadok, de vissza jövök éjted, oké? – öleltem magamhoz.

- Ígéjd meg! – szipogott.

- Megígéjem! – sírni kezdtem én is és az anyukáink alig tudtak elszakítani egymástól.

Utána engem logopédushoz küldtek, hogy betudjak illeszkedni a suliba, de engem nem zavart, hogy pösze vagyok, neki így is tetszettem. Ám anya szerint, ha nem leszek pösze még jobban fogok neki tetszeni. Megtanultam szépen beszélni és egyik nap megjelent ____ édesanyja, hogy elmegyek-e vele ____-hoz/-hez az oviba. Boldogan mondtam igent és szaladtam a kocsihoz, hogy minél hamarabb legyünk ott. Nagyon izgultam az úton és mikor kiszálltam a kocsiból azonnal az ovi kapujához siettem. Szememmel kerestem a csinos kislányt, és meg is pillantottam, ahogy ő is észrevett futni kezdett felém és megöleltük egymást.

- Szerelmem! – öleltem szorosan.

- Édeszem. – bújt hozzám.

- Látod? Eljöttem érted, ahogy ígértem!

- Nadon szejetjek! De nadon szépen beszéjsz… én pedig nyem. – nézett fel rám.

- Nem baj, majd te is megtanulsz!

- Tanícc meg!

- Ha anyukád megengedi! – mosolyogtam és megpusziltam a száját.

Szerencsére anyukája megengedte és suli után nem haza mentem, hanem hozzájuk. De csak egy-két órát maradtam ott mindig. Segítettem ____-nak/-nek a beszédben és aztán mentem is haza. Az az egy év nagyon hamar eltelt és ő is jött suliba. Már kiválóan beszélt és így itt is voltak vetélytársaim.

- De én csak téged szeretlek! Ne sírj! – ölelt át mikor kiakadtam, és féltem, hogy elveszítem.

- Biztos? – néztem rá.

- Biztos! Gyere, megmutatom mennyire szeretlek! – húzott egy bokor mögé. – Csak anyától láttam, de megpróbálom jól csinálni, oké?

- Rendben! – bólintottam majd közelebb hajolt hozzám, és én is hozzá. Lassan érintettük össze ajkainkat és tényleg egyikőnk se tudta hogyan kell, csak ahogy a szüleinktől láttuk. Próbáltuk azt utánozni.

- Most már nem fogsz félni, ugye? – nézett a szemembe utána.

- Nem, nem fogok! – ráztam a fejem.

- Rendben! – mosolygott és átölelt.

Onnantól kezdve rendszeresen próbálkoztunk a csókolózással és mindenki tudta a suliba, hogy ____ az enyém, én pedig az övé vagyok. De ez már középiskolába nem volt ilyen egyszerű. Mind a ketten kamaszodtunk és nem tudtuk ezt kezelni.

- Unalmas vagy! – állt fel mellőlem a buliba.

- Hééé! Nem  vagyok unalmas! – mentem utána.

- De az vagy!

- Miért? Az a kis ficsúr jobb nálam? – mutattam az osztálytársamra.

- Talán, mellette legalább nem alszom el!

- Boccs… jobb lesz, ha én hazamegyek! – viharoztam el, de nem mentem haza, csak a kocsiba vártam. Ismerem ____-t, 5 perc múlva történik vele valami és szalad is hozzám. És ez nem is lett másképp, megláttam a diszkóból kiszaladni ahogy kétségbeesetten kereste a kocsimat. Mikor meglátott azonnal beszállt. – Na?

- Ne mondj semmit! – mászott az ölembe és hozzám bújt.

- Jól van, de annyit mondj el… megbántott az a köcsög?

- Igen! – bólogatott a mellkasomba.

- Akkor… várj meg itt picim, mindjárt jövök! – szálltam ki a kocsiból.

- Woo! – nézett rám.

- Nem lesz gond! – pusziltam meg a homlokát. – Várj meg itt! – mentem be a diszkóba. – Te patkány! – rontottam neki Taecyeonnak.

- Mi a bajod? – tette az ártatlant.

- Miért bántottad meg a barátnőmet? – nyomtam neki a falnak.

- Mert itt tette a fejét, de ágyba nem akar menni…

- Te ágyba akartad vinni? – szorítottam meg nyakát.

- Miért ne? Nagyon jó bőrben van! – vágott perverz fejet.

- Meghalsz köcsög! – vertem be neki.

- Naa… elég lesz! Woo! Woo! Állj le! – szedett le róla az egyik haverom.

- Nem úszod meg ennyivel! Ha még egyszer hozzá mersz érni, a kezdet töröm és kivájom a szemgolyódat, utána megetetem veled!

- Na, nyugi! – rángatott ki a diszkóból Junho.

- Ez a szemét. – rúgtam bele egy székbe.

- Menj inkább a barátnődet vigasztalni!

- Rendben, de ezt nem ússza meg!

- Majd mi elintézzük, hogy többet ne érjen hozzá, rendben?

- Köszönöm! – öleltem meg Junhot.

- Nincs mit haver! Na de menj már! Szegény biztos megijedt! – veregetett hátba és el is mentem onnan. Egyenesen a kocsihoz mentem ahol ____ pityergett.

- Itt vagyok szerelmem. – húztam az ölembe a hátsó ülésen.

- Ugye nem csináltál hülyeséget?

- Nyugi! Nem kell félned! Itt vagyok! – simogattam és ringattam.

Mikor megnyugodott elakartam vinni haza, de ő inkább egy nyugis helyre ment volna, ezért elmentünk a közeli erdőhöz, ott leparkoltam, de nem akart kiszállni. Én is gondoltam rá, hogy megtörténhetne már, de most nem akartam zaklatni ezzel. Ám úgy tűnt, hogy ő is akarja, ezért lassan csókolni kezdtem ajkait, majd nyakát puszilgattam, ő pedig ingemet gombolta ki, és vette le rólam. Én is levettem róla blúzát és apró puszikkal bombáztam meg felsőtestét. Féltem, nagyon izgultam, hogy elrontok valamit, vagy nem fog neki tetszeni, de bíztam magamban. Sokszor elképzeltem akkor már vele, hogy hogyan csinálnám, de élesbe persze más. Én ilyenkor voltam 18 és ő 17, nem éreztük korainak, szerintem egy ovi óta tartó szerelemben ez teljesen reális. Na de idézzünk tovább, hogy hogyan is történt. Szóval mikor mind a kettőnk ruhái az autóba szét voltak dobálva, én lassan haladtam le nemiszervéhez puszikkal. Mikor elértem oda nyalni kezdtem csiklóját, erre az érzésre ő felnyögött és hajamba kapott. Én nem hagytam abba kényeztetését, sőt jól esett hallani, hogy élvezi, és büszkeséggel töltött el, hogy ezeket a pillanatokat nekem tartogatta. Én is szűz voltam még, nem nyúltam más lányokhoz sosem! Aztán mikor leállított én abbahagytam nyelvemmel az ügyeskedést, s ő szinte azonnal megfordított minket. Átvette az irányítást felettem és férfiasságomhoz hajolt. Először kicsit bátortalan volt és láttam rajta, hogy izgult.

- Nyugi kicsim! – simogattam arcát.

- De elfogom rontani… - motyogta egész halkan.

- Nem fogod elrontani! Te semmit sem tudsz elrontani! – pusziltam meg homlokát, hogy bíztassam.

Ez be is vált, igaz lassan, de azért ajkai közé fogadta merevedésemet. Felnyögtem az érzésre, méghogy elrontani? Jobban csinálja, mint azt én elképzeltem! Lassan és gyorsan is mozgatta fejét felváltva, én közben hajába túrtam és sóhajtoztam. Mikor már éreztem, hogy abba kéne neki hagyni, akkor leállítottam, kicsit pirulva nézett fel rám. Én csak mosolyogva csókoltam meg, nem érdekelt semmi, tudtam, hogy ez olyan mintha én saját magamat leszoptam volna, és ő meg kinyalta volna magát, de ez sem érdekelt most minket. Hosszasan csókoltam, s közben felhelyeztem magamnak az óvszert. Elfektettem az üléseken és még mindig csókoltam. Kezemet megtámasztottam válla mellett, másik kezemmel pedig tarkóját tartottam. Miközben ő azzal volt elfoglalva, hogy a hátamat simogassa, én óvatosan beléhatoltam, hirtelen abbamaradt a csókunk mivel nagyot nyögött. Láttam rajta, hogy fáj neki és annyira sajnáltam, valószínű ezt ő is látta rajtam.

- Nyugi! Nincs semmi baj! – simogatta az arcom.

- De ha nagyon fáj, akkor kiveszem!

- Nem! Mindjárt megszokom, csak kellemetlen! – csókolt megint meg. – Na mehet. – motyogta a csók közepén és én lassan mozogni kezdtem benne. Először még sziszegett egy kicsit a fájdalomtól, majd egyre jobban élveztük mind a ketten és a sziszegések sóhajokba, majd nyögésekbe mentek át. Nem akartam egyből, mint egy nyúl úgy csinálni, de nem akartam, hogy unalmas legyen ez az egész, ezért mindig változtattam a tempót.  Mikor gyorsabban mozogtam, akkor ő is hangosabban nyögött, közben én is sóhajtoztam és kicsiket nyögtem. Nagyon élveztem, én el sem tudtam volna mással ilyen csodálatosnak és különlegesnek képzelni, mint vele. Majd addig mozogtam míg mind a ketten el nem élveztünk.

- Szeretlek! – pihegte.

- Én is téged! – borultam nyakába.

- Tudom kicsim. – simogatta a hajamat majd helyet cseréltünk és rám feküdt, hogy kicsit pihenjünk.

- De nehogy megfázz! – szedtem elő egy pokrócot és betakargattam vele.

- Mindig túl aggódod a dolgokat. – kuncogott kicsit és megpuszilta az orromat.

- Bocsi, ilyen vagyok! – kuncogtam.

- Tudom, ezért is szeretlek! – bújt vissza a mellkasomba, én pedig simogattam hátát.

Miután ez megtörtént, mint minden szerelmes pár és ember, rendszeresen szóba jött köztünk a szex. De nem csak, hogy szóba jött, hanem csináltuk is. Mindig megbeszéltük, hogy kinek a szülei nem lesznek otthon, és aszerint találkoztunk nálam, vagy nála. De ezek után sem erről szólt a kapcsolatunk, megtudtunk bármeddig lenni szex nélkül, mert nem ez volt a lényeg nekünk. Csak ezzel is úgy éreztük, hogy egy lépcsőfokkal még közelebb lettünk egymáshoz. Majd mikor elvégeztük a középiskolát és lett mind a kettőnknek munkája, én a saját pénzemből vettem neki egy gyűrűt. S mivel nem tudok titkot tartani, vagyis meglepetést nem tudok tartani, ezért még aznap megkértem a kezét. Persze boldogan igent mondott. Onnantól kezdve még egy lépcsőfokot számolhattunk magunk mögött. Mikor késznek éreztük magunkat, akkor megtartottuk az esküvőt, gyönyörű volt! Én nála szebb menyasszonyt el sem tudtam volna képzelni! Tényleg, az életem minden percében elkápráztatott, és mindig tudott magából újat mutatni, de nem tudom hogyan! Aztán mikor az esküvő is megvolt, rá pár hónappal megtudtuk, hogy ____ terhes. Nagyon megörültünk és teljesen bezsongtunk, én fiút akartam, ő pedig már csak azért is lányt akart.

- Látod? Nekem volt igazam! Fiam lesz! – pörgettem meg mikor megtudtuk a baba nemét.

- Óvatosan. – kuncogott és mikor letettem megsimogatta a hasát.

- Oh bocsánat! – simogattam én is meg. – De igazam lett!

- Igazad hát! – puszilta meg a számat. – Akkor most már hívhatod a festőket és vásárolhatunk holmikat a picinek!

- Igen! Milyen szobája legyen?

- Legyen kék legyenek benne citromsárga körök, nem kell ezt túl kombinálni! Majd ha nagyobb lesz és lesz kedvenc meséje, akkor átfestetjük neki olyanra, de egyenlőre olyan kell, ami nem nyomasztja őt. – mosolygott szerelmem és elindultunk a kocsihoz.

- Rendben! – mosolyogtam.

Szerencsére mindent eltudtunk intézni a baba születéséig, a szobája is csodás volt, babakocsi is volt, és minden egyéb cucli-mucli amit kedvesem jobban tudna ecsetelni. Ott voltam a születésénél a kis angyalnak, és gyönyörű volt, mégis féltettem szerelmemet, mert nagyon sokat szenvedett és én nem tudtam rajta segíteni. Ez az egy rossz dolog volt benne, de miután odaadták neki a fiúnkat, az ő arca is mosolyra váltott és felnézett rám.

- Pont olyan aranyos, mint te! – mosolygott.

- És pont olyan okos lesz, mint az édesanyja. – mosolyogtam és simogattam kisfiam fejét.

- Óvatosan, olyan kis törékeny. – szólt rám szerelmem.

Úgy hiszem, hogy remek szülők voltunk, és vagyunk is. A fiúnk most fogja letenni az orvosi diplomáját és nagyon büszkék vagyunk rá. Van egy barátnője, mondjuk ez a barátnő választás nagyon nehéz volt nála, mert egyáltalán nem ránk ütött és rengeteg csaja volt. Egy párszor csalódnia kellett ahhoz, hogy megtalálja az igazit, de úgy hiszem sikerült neki.

- Te mit csinálsz szívem? – szakított meg gondolatmenetem utolsó mondataiban szerelmem.

- Felidéztem magamban, hogy mik történtek velünk! – öleltem magamhoz.

- Jaj de cuki vagy. – mosolygott. – És jó volt visszagondolni?

- Igen! Semmit sem csináltam volna másképp! – simogattam oldalát.

- Akkor jó, mert én sem! – puszilt a nyakamba.

- Ez megnyugtat! – vigyorogtam.

- Na de menj, rakd rendbe az udvart, mert jön a fiad és a barátnője!

- Energia puszi?

- Kapsz, de akkor patent legyen minden!

- Az lesz! – vigyorogtam majd mosolyogva megcsókolt engem. Még azóta sem tudtam megunni csókjait.

- Na hajrá! – mosolygott és ment vissza a dolgára.

Hát én is mentem a dolgomat végezni, de közben sem feledkeztem meg azokról amik történtek és vigyorogva vágtam a füvet. Nagyon szeretem őt! 

THE APPRENTICE ~ 2

"Folytatódik a zűrős történet, no de mi is van a takarítónő és az inas között? Vágy, vagy több? És ha több, akkor kibírja a kapcsolatuk, ha egy harmadik személy közéjük áll?"

Minsu pov.

Mikor ____ rám parancsolt, hogy takarítsam ki a dolgozó szobát nagyon rosszul esett. Hisz én mindent megtettem, ő nem engedett sosem takarítani ott. Úgy voltam vele, hogy felmondok és nekem erre nincs szükségem. Mikor végeztem egy kicsit leültem a konyhába.

- Mi a baj? – jött oda Kai hozzám.

- Semmi, csak ____ engem hibáztat azért, amit ő csinált. Mert nem engedte, hogy kitakarítsam a dolgozót és ezért kosz lett, piszok és állott levegő, aztán most hisztizett, hogy miért nem takarítottam ott. Elvárja tőlem, hogy éjjel is talpon legyek és takarítsak ki!

- Ennek a lánynak valami baj van a fejével… nem hiszem el, hogy egy ember hogyan lehet ilyen szívtelen. – ült le mellém. – De nyugi! Minden rendben lesz! – fogta meg a kezemet. Kai már egy ideje furán viselkedik velem. Nem mondom, hogy nekem nem tetszik, sőt!

- Hát nem hiszem, már úgy vagyok vele, hogy felmondok! Nekem erre nincs szükségem!

- Dehogy mondasz fel!

- De nincs értelme! – hajtottam le a fejem. – Nincs itt semmi olyan amiért megérné itt maradni! Max a pénz, mert azért megfizetnek, de nekem sem mindenem a pénz. És a pénzzel nem tudok mit kezdeni, ha egyszer lelki és fizikai roncs leszek!

- Ebben igazad van, de mégis van valaki aki ideköt, nem? – fogta meg államat és felemelte fejemet.

- Kire gondolsz?

- Kis butus. – hajolt közelebb. – Rám! – hintett egy apró puszit számra. Zavaromban azt sem tudtam mit csináljak és csak ügyetlenül ültem mellette. – Vagy nem jól mondom? – hajolt kicsit el, hogy a szemembe nézhessen.

- Nem tudom. – takartam vörösödő arcom.

- Ne takard magad! – fogta meg mind két kezemet. – Gyönyörű vagy! – hajolt megint közel és ezúttal nem csak egy puszit kaptam ajkaimra, hanem egyenesen falni kezdte azokat.

Lágy csók volt mégis annyi szenvedéllyel amit ez idáig el sem tudtam képzelni. Nem ellenkeztem és belementem a játékba, viszonoztam csókját. Lassan áthúzott ölébe és hátamat simogatta, miközben egyik kezével erősen támasztotta fejemet a sajátjának, hogy még véletlen se tudjam megszakítani a csókunkat. Ezt a romantikus pillanatot egy ajtócsapódás zavarta meg. Gyorsan kiugrottam öléből és kávét kezdtem főzni, mintha mi sem történt volna.

- Jó napot! – jött be ____. – Kész a szoba Minsu? – nézett rám.

- Igen! – hajoltam meg alázatosan. – Ahogy ön kérte, csillog minden!

- Kíváncsi vagyok! – ment fel megnézni.

- Ez csodás volt! – jött mögém Kai és átölelt hátulról.

- Kai, fejezd be! – suttogtam.

- Miért? – csókolgatta nyakamat.

- Mert ezt ne itt beszéljük meg, rendben?

- Rendben, de ha ____-tól/-től félsz, nincs miért! Majd én megvédelek!

- Isten ments, hogy te hőst játssz itt nekem! Mind a kettőnknek kell a pénz, nem kockáztathatjuk ezt az állást!

- Mert szerinted miért zavarná az, hogy mi szeretjük egymást?

- Úgy is kitalálna valamit, hogy kirúgasson minket!

- De miért?

- Mert szerintem tetszel neki! – erre a mondatomra felnevetett.

- Olyan aranyos vagy. – fordított maga felé és végig simított arcomon. - ____ -nak/-nek nem tetszem, ő utál engem! Ki nem állhat!

- Az nem jelent semmit! – fordultam vissza és vártam a kávéra.

- Butus vagy Minsu! – mosolygott.

- Majd meglátod!

- Mi ez a traccs parti? Nincs jobb dolgotok? – jött megint ____.

- Hát nekem addig nincs dolgom míg ön nem mond semmit! – mondta Kai.

- Hát akkor azt mondom, hogy vágd le a füvet! Kezd nagy lenni!

- Igenis! – hajolt meg és ment a dolgára.

- Minsu, kérek én is egy csésze kávét és szeretnék veled beszélni! – ment a nappaliba.

- Igenis! – motyogtam, de egyre csak Kai csókja járt az eszembe. Annyira élveztem. Mikor kész volt a kávé töltöttem magamnak és ____-nak/-nek is. – Itt van a kávéja asszonyom! – tettem le a kanapé melletti kis asztalkára a tálcát.

- Köszönöm! Helyezd magad kényelembe!

- Köszönöm! – ültem le. – Miről óhajt velem beszélgetni?

- Szeretnék érdeklődni az ön és Jongin közti kapcsolatról.

- Na de asszonyom! Köztünk semmilyen kapcsolat nincs! Csak barátok vagyunk, semmi több!

- Biztos? – kortyolt a kávéjába.

- Ezer százalék!

- Helyes! Nem tűröm el, ha vannak vetélytársaim!

- Ezt… bocsánat, de ezt hogyan érti?

- Menj a dolgodra!

- De…

- Ne feleselj! Menj már!

- Igenis! – hajoltam meg és kávéval a kezembe indultam meg az egyik szobába.

Tudtam! Tetszik neki Kai! Nekem pedig semmi esélyem sincs egy ilyen szép nővel szemben! Úgyis elnyeri Kai tetszését, mégis kell a pénz. De elterveztem, ezentúl rideg leszek Kaihoz! Nem fogok megtörni! Másnap ____ még nem kelt fel, én pedig a konyhába takarítottam le a tűzhelyet.

- Minsu! Édesem! – ölelt át hátulról két erős férfi kéz.

- Nem vagyok az édesed! – motyogtam.

- Mi ütött beléd? – engedett el.

- Semmi! A kérdés, hogy tegnap mi ütött belém, nem voltam beszámítható.

- Dehogynem! Nagyon is beszámítható voltál, én tudom! – fordított maga felé. – Az a boszorkány mondott valamit, igaz?

- Nem! Kérlek Kai, engedj el, hagy csináljam a dolgomat!

- Nem foglak elengedni, addig ameddig el nem mondod!

És ez a huza-vona még hetekig tartott. Nem akartam semmit sem elmondani Kainak.

- Nem tetszel, értsd már meg! – akadtam ki már egyszer.

- Micsoda?

- Ezt pofázom hetek óta! Nem érdekelsz!

- De hát Minsu… a csók!

- Az csak egy csók volt! – komolyan nem láttam esélyét a kapcsolatunknak és ez nagyon megölte a bennem lévő érzelmeket Kai iránt. Nem is hazudtam neki mikor azt mondtam, hogy nem érdekel.

- Csak egy csók? Neked az csak egy csók volt?

- Igen! Ne értetlenkedj már!

- Hát jó… ha te így akarod, biztos találsz nálam jobbat! Meg én is nálad! – viharzott el.

- Már meg is találtad! – motyogtam magamban. 

To be continued-