JB pov.
Kimásztam a kádból, de a véleményem nem változott. Ezentúl
sem tartottam jó ötletnek, hogy elmenjek hozzá, késő is volt már így inkább
nyugovóra tértem. Másnap korán keltem a munka miatt és elszürcsöltem egy kávét.
Még mindig ____-n gondolkoztam, hogy mi is legyen, de semmi újra nem jutottam.
Nem tudtam elengedni, de nem tudtam megszerezni sem, annyira nem tudtam mi tévő
legyek. Persze mindenki azt várta el tőlem, hogy menjek el hozzá és beszéljem
meg vele a dolgokat, valószínűleg ő is ezt várja, mégsem tudom megtenni.
Először meg kell tudnom, hogy mit érzek iránta. Ezen gondolkoztam minden nap és
észre se vettem úgy eltelt egy hét. Mark eljött hozzám, hogy érdeklődjön a
dolgok felől.
- Na? Sikerült már megszerezni? – kérdezte.
- Nem!
- Mit tökölsz ennyit?
- Nem tudom mit érzek iránta.
- Nem tudod? Jaebum ne idegesíts fel! Szerinted mit érzel iránta,
ha féltékeny voltál rám?! – erre csak sóhajtottam egy nagyot. – Ne legyél
hülye! Ha most nem mész el hozzá, akkor erőszakkal viszlek oda! Nos?
- Megyek! – sóhajtottam és felálltam.
- Helyes! Mindent bele! – mosolygott és vállba veregetett.
- Köszi! – motyogtam és autóba szálltam majd elvezettem
____-ék házáig.
Ott kicsit járattam a motort és még utoljára átgondoltam. Mi
bajunk lehet abból? Tényleg szeretem, és ha ő is engem, akkor nincs probléma.
Újult erőre kaptam és leállítottam az autót, kiszálltam majd bekopogtam.
- Szia! – mosolyogtam mikor kinyitotta nekem az ajtót.
- Jó napot! Anyukám most nincs itthon, éjjel jön csak haza!
- De én most nem anyukádhoz jöttem!
- Hanem? – csillant fel a szeme. Olyan aranyos volt.
- Hozzád! Beszélni szeretnék veled!
- Oh, jöjjön be! – állt el az ajtóból és én beljebb mentem.
- Kérlek tegezz!
- Re-rendben. Kérsz valamit?
- Nem, köszönöm! Csak gyere, üljünk le! – fogtam meg
csuklóját és leültettem a kanapéra majd mellé ültem.
- I-igen?
- Te is tudod miről szeretnék veled beszélni, de ha mégsem
lenne világos a kép, akkor elmondom, hogy velünk kapcsolatos. Nem, most nem úgy
beszélgetünk, mint doktor és páciense, hanem mint egy fiú és egy lány!
- Sejtem mi lehet az… én sajnálom! Nem akartam, de nem tudok
ellene tenni!
- Nem baj, nem fáj! Nem zavar, hogy csak játszottad a
betegséged, csak egy dolog zavar.
- Hogy?
- Hogy nem tudom a valódi érzéseidet!
- A valódi érzéseim? – gondolkozott el. – Félek kimondani
őket.
- De nem kell félned! Egyedül vagyunk! – csak sóhajtott és
belekezdett a mondandójába.
- Ugye nekem kiskorom óta te vagy az orvosom, és nagyon
kedveltelek már kisebb koromba is. Aztán ugye nálam is jelentkezett ez a
kamaszkor vagy minek is nevezzem, és találni akartam magamnak valakit. Valaki
olyat aki megfelel az én elvárásaimnak, csomó-csomó fiúval elmentem randizni,
de mindegyik unalmas és nagyzoló volt. Ez ment éveken át és én kétségbeestem,
hogy sosem találok nekem megfelelő pasit. Aztán mikor mentünk anyuval hozzád,
valahogy megvilágosultam, hogy nekem egy érett férfi kell, hogy te kellesz! –
pirult kicsit el. – És ilyenkor kezdtem el a betegséget szimulálni, mert arra
gondoltam, hogy csak így tudok többet a közeledbe lenni. Tudom, hogy hülye
voltam, de ez az egyetlen ötletem volt.
- Értelek, és nem vagy hülye! Sőt, nagyon ravasz vagy, mert
elhitetted velem, hogy tényleg valami olyan betegséged van amit én nem tudok
gyógyítani! – kuncogtam kicsit.
- És te? Az érzéseid?
- Az én érzéseim is hasonlók. Nem tudom… igazából, akkor
vettem észre, hogy nekem tetszel mikor Mark bepróbálkozott nálad. Valahogy
szétfeszítő fájdalmat éreztem és, csak arra tudtam gondolni, hogy Mark befog
hálózni téged. Aztán elbizonytalanodtam, úgy éreztem, hogy nem igazán szerelmet
érzek irántad csak vonzódok hozzád, mint férfi a nőhöz. De rákellett jönnöm,
hogy ez nem így van! Én szeretlek és ezt még igaz magamnak is furcsa bevallani,
de így van!
- Én is szeretlek. – pirult el megint.
- Akkor megpróbáljuk együtt? – fogtam meg kezét.
- Igen! – bólogatott és én óvatosan megcsókoltam. Azonnal
viszonozta és én kicsit közelebb húztam magamhoz.
The End -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése