"Ez a történet egy igaz és sírig tartó szerelmet mesél el, nagy vonalakba. Vajon tényleg létezik ez a szerelem? És hogyan élik meg a felek a változásokat? Mi a a boldog és sokáig tartó kapcsolatnak?"
Woo Young pov.
Mindegyik nap ugyanolyan nyugis volt mellette. Nagyon
szerettem ezt a nyugalmat, ő főzött és sütött, én pedig vagy dolgoztam, vagy
pedig a ház körül tevékenykedtem. De ma nem akartam egyiket sem, most kicsit
lustálkodtam és visszaemlékeztem arra a napra mikor megismertem ____-t.
Ovi első napja volt… anyu korán bevitt és még alig volt ott
gyerek, nekem nem kellett bemutatni az ovit. Már egy éve oda jártam, de sok új
gyerek jött oda. A kaput néztem, hogy mikor jön valaki ismerős, s jött is sok
haverom a szomszédból, de ők elhanyagolhatóak voltak mellette! Mikor ő belépett
a kapun mindenki ráfigyelt. Emlékszem, fogta az anyukája kezét, fodros
rózsaszín szoknya volt rajta, egy hozzáillő felsővel. Léptei nem voltak épp
határozottak, mint az anyukájáé, sőt… össze-vissza rakosgatta lábait, mégis ő
volt ott a legszebb. Hosszú haja pedig fel volt fogva copfba. Mikor neki is
megmutatták az ovit, ő is kijött játszani velünk. Nagyon okos volt, mindent tudott
és ezt is csodáltam benne. És persze mit tehetett volna akkor egy ovis
kisgyerek? Megdobálja homokkal a neki tetszőt, vagy esetleg békával ijesztgeti.
De mivel ő nem félt a békáktól, ezért az első módszerhez folyamodtam.
Emlékszem, nagyon sírni kezdett és beszaladt az óvónőkhöz, én pedig nagyon
szégyelltem magam. Másnap bocsánatot kértem tőle és kibékültünk, utána sokat
játszottunk együtt, szinte minden percet együtt töltöttünk. Egymás mellett volt
az ágyunk is, és mindig úgy aludtunk el, hogy fogtuk egymás kezét. Mind a
kettőnknek volt egy titka amit senkinek sem árultunk el, ez a titok az volt,
hogy mind a ketten cumiztunk akkor még, ezért amelyik kezünk szabad volt, azt a
szánkhoz emeltük és egy ujjunkat bekaptuk, így cumiztunk. Persze a takarót a
fejünkre tettük, hogy senki se lásson minket. Aztán együtt ebédeltünk és megint
együtt játszottunk. Minden nap ilyen csodálatosan telt, elkísértem wc-re is,
mert apa mesélte, hogy ott szokták megerőszakolni a néniket és én féltettem
____-t. Nem akartam, hogy bántsák! Mindenkitől megvédtem, volt egy olyan
alkalom mikor más fiúk akarták megdobálni homokkal őt.
- Hadjátok békény őt! – álltam elé hősiesen.
- Mejt mit cinájsz? Te kisz szajkajap! – kuncogtak rajtam.
- Szétvejem a fejeteket japáttal. – vettem fel a homokozó
lapátot. – Ő az én bajátnyőm! Vijágosz vojtam?
- Majd ha ____ isz azt mondja! – mutattak rá és én ránéztem
megszeppent kedvesemre.
- Az ő bajátnője vadok! – bújt hozzám.
- Játjátok? Eszéjetek szincen! – öleltem át ____-t és nem is
foglalkoztunk tovább azokkal a fiúkkal.
Utána megbeszéltük, hogy tényleg járni fogunk, de hát az a
tipikus ovis szerelem volt, vagyis a szüleink azt hitték. Utána teltek az évek
és mivel én egy évvel idősebb voltam nála, ezért ott kellett hagynom az oviba,
és suliba kellett mennem.
- Moszt idhadsz? – fordult felém utolsó nap.
- Muszáj vadok, de vissza jövök éjted, oké? – öleltem magamhoz.
- Ígéjd meg! – szipogott.
- Megígéjem! – sírni kezdtem én is és az anyukáink alig
tudtak elszakítani egymástól.
Utána engem logopédushoz küldtek, hogy betudjak illeszkedni
a suliba, de engem nem zavart, hogy pösze vagyok, neki így is tetszettem. Ám anya
szerint, ha nem leszek pösze még jobban fogok neki tetszeni. Megtanultam szépen
beszélni és egyik nap megjelent ____ édesanyja, hogy elmegyek-e vele
____-hoz/-hez az oviba. Boldogan mondtam igent és szaladtam a kocsihoz, hogy
minél hamarabb legyünk ott. Nagyon izgultam az úton és mikor kiszálltam a
kocsiból azonnal az ovi kapujához siettem. Szememmel kerestem a csinos
kislányt, és meg is pillantottam, ahogy ő is észrevett futni kezdett felém és
megöleltük egymást.
- Szerelmem! – öleltem szorosan.
- Édeszem. – bújt hozzám.
- Látod? Eljöttem érted, ahogy ígértem!
- Nadon szejetjek! De nadon szépen beszéjsz… én pedig nyem.
– nézett fel rám.
- Nem baj, majd te is megtanulsz!
- Tanícc meg!
- Ha anyukád megengedi! – mosolyogtam és megpusziltam a
száját.
Szerencsére anyukája megengedte és suli után nem haza
mentem, hanem hozzájuk. De csak egy-két órát maradtam ott mindig. Segítettem
____-nak/-nek a beszédben és aztán mentem is haza. Az az egy év nagyon hamar
eltelt és ő is jött suliba. Már kiválóan beszélt és így itt is voltak
vetélytársaim.
- De én csak téged szeretlek! Ne sírj! – ölelt át mikor
kiakadtam, és féltem, hogy elveszítem.
- Biztos? – néztem rá.
- Biztos! Gyere, megmutatom mennyire szeretlek! – húzott egy
bokor mögé. – Csak anyától láttam, de megpróbálom jól csinálni, oké?
- Rendben! – bólintottam majd közelebb hajolt hozzám, és én
is hozzá. Lassan érintettük össze ajkainkat és tényleg egyikőnk se tudta hogyan
kell, csak ahogy a szüleinktől láttuk. Próbáltuk azt utánozni.
- Most már nem fogsz félni, ugye? – nézett a szemembe utána.
- Nem, nem fogok! – ráztam a fejem.
- Rendben! – mosolygott és átölelt.
Onnantól kezdve rendszeresen próbálkoztunk a csókolózással
és mindenki tudta a suliba, hogy ____ az enyém, én pedig az övé vagyok. De ez
már középiskolába nem volt ilyen egyszerű. Mind a ketten kamaszodtunk és nem
tudtuk ezt kezelni.
- Unalmas vagy! – állt fel mellőlem a buliba.
- Hééé! Nem vagyok
unalmas! – mentem utána.
- De az vagy!
- Miért? Az a kis ficsúr jobb nálam? – mutattam az
osztálytársamra.
- Talán, mellette legalább nem alszom el!
- Boccs… jobb lesz, ha én hazamegyek! – viharoztam el, de
nem mentem haza, csak a kocsiba vártam. Ismerem ____-t, 5 perc múlva történik
vele valami és szalad is hozzám. És ez nem is lett másképp, megláttam a
diszkóból kiszaladni ahogy kétségbeesetten kereste a kocsimat. Mikor meglátott
azonnal beszállt. – Na?
- Ne mondj semmit! – mászott az ölembe és hozzám bújt.
- Jól van, de annyit mondj el… megbántott az a köcsög?
- Igen! – bólogatott a mellkasomba.
- Akkor… várj meg itt picim, mindjárt jövök! – szálltam ki a
kocsiból.
- Woo! – nézett rám.
- Nem lesz gond! – pusziltam meg a homlokát. – Várj meg itt!
– mentem be a diszkóba. – Te patkány! – rontottam neki Taecyeonnak.
- Mi a bajod? – tette az ártatlant.
- Miért bántottad meg a barátnőmet? – nyomtam neki a falnak.
- Mert itt tette a fejét, de ágyba nem akar menni…
- Te ágyba akartad vinni? – szorítottam meg nyakát.
- Miért ne? Nagyon jó bőrben van! – vágott perverz fejet.
- Meghalsz köcsög! – vertem be neki.
- Naa… elég lesz! Woo! Woo! Állj le! – szedett le róla az
egyik haverom.
- Nem úszod meg ennyivel! Ha még egyszer hozzá mersz érni, a
kezdet töröm és kivájom a szemgolyódat, utána megetetem veled!
- Na, nyugi! – rángatott ki a diszkóból Junho.
- Ez a szemét. – rúgtam bele egy székbe.
- Menj inkább a barátnődet vigasztalni!
- Rendben, de ezt nem ússza meg!
- Majd mi elintézzük, hogy többet ne érjen hozzá, rendben?
- Köszönöm! – öleltem meg Junhot.
- Nincs mit haver! Na de menj már! Szegény biztos megijedt!
– veregetett hátba és el is mentem onnan. Egyenesen a kocsihoz mentem ahol ____
pityergett.
- Itt vagyok szerelmem. – húztam az ölembe a hátsó ülésen.
- Ugye nem csináltál hülyeséget?
- Nyugi! Nem kell félned! Itt vagyok! – simogattam és
ringattam.
Mikor megnyugodott elakartam vinni haza, de ő inkább egy
nyugis helyre ment volna, ezért elmentünk a közeli erdőhöz, ott leparkoltam, de
nem akart kiszállni. Én is gondoltam rá, hogy megtörténhetne már, de most nem
akartam zaklatni ezzel. Ám úgy tűnt, hogy ő is akarja, ezért lassan csókolni
kezdtem ajkait, majd nyakát puszilgattam, ő pedig ingemet gombolta ki, és vette
le rólam. Én is levettem róla blúzát és apró puszikkal bombáztam meg
felsőtestét. Féltem, nagyon izgultam, hogy elrontok valamit, vagy nem fog neki
tetszeni, de bíztam magamban. Sokszor elképzeltem akkor már vele, hogy hogyan
csinálnám, de élesbe persze más. Én ilyenkor voltam 18 és ő 17, nem éreztük
korainak, szerintem egy ovi óta tartó szerelemben ez teljesen reális. Na de
idézzünk tovább, hogy hogyan is történt. Szóval mikor mind a kettőnk ruhái az
autóba szét voltak dobálva, én lassan haladtam le nemiszervéhez puszikkal.
Mikor elértem oda nyalni kezdtem csiklóját, erre az érzésre ő felnyögött és
hajamba kapott. Én nem hagytam abba kényeztetését, sőt jól esett hallani, hogy
élvezi, és büszkeséggel töltött el, hogy ezeket a pillanatokat nekem
tartogatta. Én is szűz voltam még, nem nyúltam más lányokhoz sosem! Aztán mikor
leállított én abbahagytam nyelvemmel az ügyeskedést, s ő szinte azonnal
megfordított minket. Átvette az irányítást felettem és férfiasságomhoz hajolt.
Először kicsit bátortalan volt és láttam rajta, hogy izgult.
- Nyugi kicsim! – simogattam arcát.
- De elfogom rontani… - motyogta egész halkan.
- Nem fogod elrontani! Te semmit sem tudsz elrontani! –
pusziltam meg homlokát, hogy bíztassam.
Ez be is vált, igaz lassan, de azért ajkai közé fogadta
merevedésemet. Felnyögtem az érzésre, méghogy elrontani? Jobban csinálja, mint azt
én elképzeltem! Lassan és gyorsan is mozgatta fejét felváltva, én közben hajába
túrtam és sóhajtoztam. Mikor már éreztem, hogy abba kéne neki hagyni, akkor
leállítottam, kicsit pirulva nézett fel rám. Én csak mosolyogva csókoltam meg,
nem érdekelt semmi, tudtam, hogy ez olyan mintha én saját magamat leszoptam
volna, és ő meg kinyalta volna magát, de ez sem érdekelt most minket. Hosszasan
csókoltam, s közben felhelyeztem magamnak az óvszert. Elfektettem az üléseken
és még mindig csókoltam. Kezemet megtámasztottam válla mellett, másik kezemmel
pedig tarkóját tartottam. Miközben ő azzal volt elfoglalva, hogy a hátamat
simogassa, én óvatosan beléhatoltam, hirtelen abbamaradt a csókunk mivel nagyot
nyögött. Láttam rajta, hogy fáj neki és annyira sajnáltam, valószínű ezt ő is
látta rajtam.
- Nyugi! Nincs semmi baj! – simogatta az arcom.
- De ha nagyon fáj, akkor kiveszem!
- Nem! Mindjárt megszokom, csak kellemetlen! – csókolt
megint meg. – Na mehet. – motyogta a csók közepén és én lassan mozogni kezdtem
benne. Először még sziszegett egy kicsit a fájdalomtól, majd egyre jobban
élveztük mind a ketten és a sziszegések sóhajokba, majd nyögésekbe mentek át.
Nem akartam egyből, mint egy nyúl úgy csinálni, de nem akartam, hogy unalmas
legyen ez az egész, ezért mindig változtattam a tempót. Mikor gyorsabban mozogtam, akkor ő is
hangosabban nyögött, közben én is sóhajtoztam és kicsiket nyögtem. Nagyon élveztem,
én el sem tudtam volna mással ilyen csodálatosnak és különlegesnek képzelni,
mint vele. Majd addig mozogtam míg mind a ketten el nem élveztünk.
- Szeretlek! – pihegte.
- Én is téged! – borultam nyakába.
- Tudom kicsim. – simogatta a hajamat majd helyet cseréltünk
és rám feküdt, hogy kicsit pihenjünk.
- De nehogy megfázz! – szedtem elő egy pokrócot és betakargattam
vele.
- Mindig túl aggódod a dolgokat. – kuncogott kicsit és
megpuszilta az orromat.
- Bocsi, ilyen vagyok! – kuncogtam.
- Tudom, ezért is szeretlek! – bújt vissza a mellkasomba, én
pedig simogattam hátát.
Miután ez megtörtént, mint minden szerelmes pár és ember,
rendszeresen szóba jött köztünk a szex. De nem csak, hogy szóba jött, hanem
csináltuk is. Mindig megbeszéltük, hogy kinek a szülei nem lesznek otthon, és
aszerint találkoztunk nálam, vagy nála. De ezek után sem erről szólt a
kapcsolatunk, megtudtunk bármeddig lenni szex nélkül, mert nem ez volt a lényeg
nekünk. Csak ezzel is úgy éreztük, hogy egy lépcsőfokkal még közelebb lettünk
egymáshoz. Majd mikor elvégeztük a középiskolát és lett mind a kettőnknek
munkája, én a saját pénzemből vettem neki egy gyűrűt. S mivel nem tudok titkot
tartani, vagyis meglepetést nem tudok tartani, ezért még aznap megkértem a
kezét. Persze boldogan igent mondott. Onnantól kezdve még egy lépcsőfokot
számolhattunk magunk mögött. Mikor késznek éreztük magunkat, akkor megtartottuk
az esküvőt, gyönyörű volt! Én nála szebb menyasszonyt el sem tudtam volna
képzelni! Tényleg, az életem minden percében elkápráztatott, és mindig tudott
magából újat mutatni, de nem tudom hogyan! Aztán mikor az esküvő is megvolt, rá
pár hónappal megtudtuk, hogy ____ terhes. Nagyon megörültünk és teljesen
bezsongtunk, én fiút akartam, ő pedig már csak azért is lányt akart.
- Látod? Nekem volt igazam! Fiam lesz! – pörgettem meg mikor
megtudtuk a baba nemét.
- Óvatosan. – kuncogott és mikor letettem megsimogatta a
hasát.
- Oh bocsánat! – simogattam én is meg. – De igazam lett!
- Igazad hát! – puszilta meg a számat. – Akkor most már
hívhatod a festőket és vásárolhatunk holmikat a picinek!
- Igen! Milyen szobája legyen?
- Legyen kék legyenek benne citromsárga körök, nem kell ezt
túl kombinálni! Majd ha nagyobb lesz és lesz kedvenc meséje, akkor átfestetjük
neki olyanra, de egyenlőre olyan kell, ami nem nyomasztja őt. – mosolygott
szerelmem és elindultunk a kocsihoz.
- Rendben! – mosolyogtam.
Szerencsére mindent eltudtunk intézni a baba születéséig, a
szobája is csodás volt, babakocsi is volt, és minden egyéb cucli-mucli amit
kedvesem jobban tudna ecsetelni. Ott voltam a születésénél a kis angyalnak, és
gyönyörű volt, mégis féltettem szerelmemet, mert nagyon sokat szenvedett és én
nem tudtam rajta segíteni. Ez az egy rossz dolog volt benne, de miután odaadták
neki a fiúnkat, az ő arca is mosolyra váltott és felnézett rám.
- Pont olyan aranyos, mint te! – mosolygott.
- És pont olyan okos lesz, mint az édesanyja. – mosolyogtam
és simogattam kisfiam fejét.
- Óvatosan, olyan kis törékeny. – szólt rám szerelmem.
Úgy hiszem, hogy remek szülők voltunk, és vagyunk is. A
fiúnk most fogja letenni az orvosi diplomáját és nagyon büszkék vagyunk rá. Van
egy barátnője, mondjuk ez a barátnő választás nagyon nehéz volt nála, mert
egyáltalán nem ránk ütött és rengeteg csaja volt. Egy párszor csalódnia kellett
ahhoz, hogy megtalálja az igazit, de úgy hiszem sikerült neki.
- Te mit csinálsz szívem? – szakított meg gondolatmenetem
utolsó mondataiban szerelmem.
- Felidéztem magamban, hogy mik történtek velünk! – öleltem
magamhoz.
- Jaj de cuki vagy. – mosolygott. – És jó volt visszagondolni?
- Igen! Semmit sem csináltam volna másképp! – simogattam
oldalát.
- Akkor jó, mert én sem! – puszilt a nyakamba.
- Ez megnyugtat! – vigyorogtam.
- Na de menj, rakd rendbe az udvart, mert jön a fiad és a
barátnője!
- Energia puszi?
- Kapsz, de akkor patent legyen minden!
- Az lesz! – vigyorogtam majd mosolyogva megcsókolt engem.
Még azóta sem tudtam megunni csókjait.
- Na hajrá! – mosolygott és ment vissza a dolgára.
Hát én is mentem a dolgomat végezni, de közben sem
feledkeztem meg azokról amik történtek és vigyorogva vágtam a füvet. Nagyon szeretem
őt! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése